Öt ferences vértanút avat boldoggá az Egyház

Az öt szerzetes Spanyolországból származott. Nagylelkűen válaszoltak az Úr hívására, hogy akár életük feláldozása árán is hirdessék az evangéliumot az amerikai kontinens népének.

Pedro de Corpa testvér a madrid-alcalái egyházmegye területén, egy Corpa nevű falucskában született 1560 körül. Belépett a kasztíliai ferencesek közé, ahol pappá szentelték. 1587-ben amerikai misszióba indult, ahol egy Tolomato nevű településen, a mai Georgia állam területén szolgált. Ekkoriban az őslakosok körében a többnejűség általános gyakorlat volt. A ferences misszionáriusok azonban csak akkor keresztelték meg a felnőtteket, ha azok elkötelezték magukat az egynejű házasság mellett. A konfliktus akkor kezdődött, amikor egy Juanillo nevű fiatal harcos, aki akkorra már megkeresztelkedett, úgy döntött, hogy második feleséget vesz. Ez a harcos – aki a törzsfőnök unokaöccse és kijelölt utódja volt – elutasította Pedro testvér figyelmeztetéseit, amelyek a keresztségben tett ígéreteire vonatkoztak. Elhagyta a misszió területét, és más őslakosok csoportjaival arra szövetkezett, hogy megölik a szerzetest. 1597 szeptemberének első napjaiban a harcosok rárontottak Pedro testvérre, megtámadták, testét megcsonkították és megölték. A következő napokban gyűlöletük négy másik ferences testvérre is lesújtott.

Blas Rodríguez de Cuacos testvér a spanyolországi Cuacosban született 1550/60 körül. Belépett az alkantarénus ferencesek közé, majd 1590-ben Pedro de Corpa nyomában elindult az amerikai misszióba. Ő is osztozott Pedro testvér álláspontjában a többnejűséggel kapcsolatban. 1597-ben, a lázadások idején a Pedro testvér szolgálati helyéhez közeli tupiqui misszióban dolgozott. Amikor szembekerült a lázadó harcosokkal, engedélyt kért, hogy még bemutathassa utolsó szentmiséjét. A misét követően kegyetlenül meggyilkolták, holttestét az erdőben hagyták, ahol vadállatok martalékává lett.

Miguel de Añón testvér Zaragozában született, a kasztíliai ferences rendtartomány papja volt. Santa Catalina szigetén teljesített missziót, ahova egy rettenetes trópusi vihart túlélve jutott el. Szelídségével, megnyerő modorával és csodás énekhangjával hamar jó kapcsolatba került a helyi őslakosokkal. Mikor kitört a lázadás, a helyi közösség vezetője figyelmeztetni próbálta a közelgő veszélyre, ám ő nem hallgatott rá. Antonio testvér jelenlétében szentmisét mutatott be, majd életük utolsó négy óráját imádságban töltötték, így néztek szembe a biztos halállal. A lázadók őt is megkínozták és megölték, holttestét a falu kápolnájában temették el.

Antonio de Badajoz testvér ugyancsak az alkantarénus ferencesekhez tartozott, laikus testvér volt. Úgy emlékeznek rá, mint aki kivételes kommunikációs tehetséggel volt megáldva, hamar elsajátította az őslakosok nyelvét. A lázadás kitörését követően minden figyelmeztetés ellenére Miguel testvér mellett maradt a misszióban: együtt néztek szembe a támadással.

Francisco de Veráscola testvér 1564. február 13-án született egy Gordejuela nevű településen, jómódú baszk család gyermekeként. Belépett a kantábriai ferencesek közé, és 1595-ben csatlakozott a floridai misszióhoz. Az Asao-sziget (ma: San Simón) misszióját bízták rá. Hatalmas termete és fizikai ereje miatt „kantábriai óriásnak” nevezték. E tulajdonságai népszerűvé tették őt a helyi fiatalok körében, akikkel birkózott, labdázott és dárdákat hajított. Társai halálának idején nem tartózkodott a misszióban: San Agustínba ment, hogy az épülő kápolna számára építőanyagokat és egyebeket szerezzen be. Amikor visszatért Asao szigetére, a lázadók azonnal rárontottak, és meggyilkolták.

Isten szolgáinak vértanúságra való készsége már abban is világosan megmutatkozott, hogy vállalták az amerikai missziót: mindannyian tudatában voltak a rájuk leselkedő veszélyeknek. Krisztushoz és az ő tanításához való hűségük megmutakozott halálukban, amelyet azért szenvedtek el, mert az Egyház tanítását hirdették. Halálukat követően vértanúságuk híre hamar elterjedt. A ferences vértanúk boldoggá avatásának ügye 1981-ben kezdődött a savannah-i egyházmegyében, Antonio Cairoli OFM posztulátor vezetésével.

Szöveg: Kámán Veronika

Forrás és fotó: Ferences Média; ofm.org; The Gregorian Martyrs

Magyar Kurír