Ötrégiós játékok – Elkezdődött a felzárkózó települések olimpiája Zamárdiban

Hazai – 2022. június 22., szerda | 19:03

Az ország legszegényebb kistelepüléseiről érkező gyermekeknek hirdetett az olimpiai játékokat idéző sporteseményt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat június 21. és 24. között Zamárdiban. Az eseményre 26 helyszínről 120 gyermek érkezik, akik öt különböző versenyszámban indulnak, miközben sokuknak ez lesz életük első nyaralása is.

Számtalan sikerélmény, nevetés és felhőtlen pillanat – ezt kínálja a „Fókuszban a gyermek” program keretében megrendezett verseny és sporttábor Zamárdiban. Az ország leghátrányosabb helyzetű településein élő gyermekek olimpiai ihletésű sportvetélkedőjére, az Ötrégiós játékokra öt térségéből érkeztek a gyerekek, hogy összemérhessék tudásukat, tehetségüket és elszántságukat – mindemellett pedig átélhessék, milyen is egy igazi, önfeledt nyárindító vakáció, amiből nem hiányozhat a balatoni strandolás, a játékos vetélkedők, az esti kertmozi, a csöpögő fagylalt, az új barátságok, az örömzenélés és a gondtalan kikapcsolódás sem.

Az Ötrégiós játékokon részt vevő gyermekek többnyire olyan falvakból érkeznek, ahol az iskolán kívül semmilyen program vagy közösség nem várja őket. A gyermekek egészséges fejlődését segítő, karitatív szervezetek által megvalósított programok fontos eszköze a sport, ami kortárs közösséget épít, rendszeres elfoglaltságot kínál és új értékeket visz a gyermekek mindennapjaiba, hiszen aki megtanul csapatban gondolkodni, felelősséget vállalni, szabályokat elfogadni, az otthon, az iskolában, a kollégiumban és a későbbiekben a munkahelyén is hasznosítani tudja majd ezeket a kompetenciákat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Ötrégiós játékokat Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke nyitotta meg. A gyerekeket arra biztatta, hogy álmodjanak bátran, és ha keményen dolgoznak az álmaikért, akkor meg is tudják valósítani azokat.

A szerdai, kilenccsapatos futballtorna érmeit és kupáit a MOL Fehérvár FC képviseletében Michael Boris vezetőedző, valamint Dárdai Palkó és Csoboth Kevin utánpótlás-labdarúgók adták át. Délután atlétikai versenyeken mérték össze tudásukat a gyerekek, és karatebemutatón is részt vettek. Június 23-án, csütörtökön, az Exatlon tévéműsor mintájára szervezett versenynapon a „régiók csatájában” a műsorból ismert sportolók mellett rajtvonalhoz áll Gyenesei Leila világbajnok öttusázó is.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria