Ötszáz magyar zarándok ünnepelt Bécsben a pócsi kegykép első könnyezésének 330. évfordulóján

Az alábbiakban Király András, a Görögkatolikus Metropólia médiamunkatársa beszámolóját szerkesztve közöljük.

Mint ismert, a pócsi Mária-ikon 1696. novemberi könnyezésének csodás mivoltát független egyházi és világi bizottságok igazolták, a császári csapatok főkapitánya pedig saját gyógyulásával tett tanúságot a csodáról. A képet I. Lipót császár Bécsbe vitette, amely azóta is a Stephansdomban látható. 

A kegyképet óriási tisztelettel fogadták, hónapokig járt körben Bécs templomaiban; körmenetekkel tisztelegtek előtte. A Pócsi Madonnaként ismert kép Bécs és egész Ausztria védőszentje, zarándokok ezreinek célpontja lett – mindmáig.

A könnyezés évfordulóját pedig fényes ünneppel és körmenettel ünneplik minden évben.

Fájó pont volt ez a pócsiak, a görögkatolikusok és a magyarok számára, akik kénytelenek voltak beérni a kép másolatával – ám 19 év múlva az Istenszülő tudtukra adta: elvihették ugyan a képét, de itt maradt közöttük. A másolat 1715 augusztusában újra könnyezett. Sőt 1905-ben harmadszor is.

Mária enyhítette a fájdalmat, begyógyította a sebeket. Pócsból Máriapócs lett, a kis fatemplomból hatalmas bazilika, melyet évente kétszázezer zarándok látogat meg.

Egy ország helyett az egész Kárpát-medence görögkatolikussága és Ausztria népe is tiszteleg a pócsi kegykép előtt, mely nemcsak könnyezésével, de csodák százaival is kiterjesztette az emberek fölé oltalmazó palástját.

A Stephansdom (Szent István-székesegyház) Bécs és Ausztria leglátogatottabb épülete, évente átlagosan ötmillióan térnek be. De nem csak turisták látják a kegyoltáron elhelyezett ikont: hívők százai imádkoznak előtte egész nap. Az oltár előtt naponta kétezer gyertyát gyújtanak.

Az első könnyezés 330. évfordulója alkalmából a bécsi Stephansdom káptalanja háromnapos lelki programra látogatott Máriapócsra, hogy láthassák a helyet, ahonnan az osztrák Mária-kultusz indult.

A kegyhely nyújtotta lelki élmény és a Görögkatolikus Metropólia vendégszeretete arra ösztönözte a Bécsi Egyházmegyét, hogy a kerek évforduló ünnepségére nemcsak vendégként, de főcelebránsként hívják meg Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitát, Orosz Atanáz miskolci és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspököt és az egész Görögkatolikus Metropóliát.

Hosszas készülődés és egyeztetés előzte meg az ünnepséget, mely alkalomból megtisztították és restaurálták a kegyképet.

November 7-én, szombaton este Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek; kárpát-medencei görögkatolikus püspökök, ausztriai római katolikus, görögkatolikus és ortodox papok, ötszáz magyarországi zarándok és helyi hívő részvételével akathisztoszt imádkoztak a Stephansdomban.

A görögkatolikus püspökök az asszisztencia kíséretében a máriapócsi oltártól a főoltárig hozták a kegyképet, melyet gyönyörű, őszi színekben pompázó virágokkal díszített asztalra helyeztek.

A szertartás előtt Rudolf Prokschi, a Stephansdom dékánja köszöntötte a zarándokokat és jelenlevőket. 

„A bécsi Szent István-székesegyházat és Bécs városát évszázadok óta szoros kapcsolat fűzi Kelet-Magyarországhoz. Emberek ezrei évszázadok óta keresnek itt menedéket és vigaszt életük különböző nehézségei közepette.

Ma Mária, akinek képe Kelet-Magyarországon készült, ismét összehozott bennünket.

Különböző országokból és nemzetekből érkeztünk, de most mindannyian együtt vagyunk az ő oltalma alatt.

Ma este az akathisztosz-himnusz eléneklésével és a közös körmenettel szeretnénk különleges módon segítségül hívni őt, és kifejezni iránta érzett tiszteletünket” – mondta.

Josef Grünwidl bécsi érsek örömét fejezte ki, hogy a könnyezés 330. évfordulóján öt ország kilenc görögkatolikus püspökével, Christoph Schönborn bíborossal és ötszáz magyar zarándokkal ünnepelhet együtt, akiket magyarul is köszöntött.

„Tisztában vagyok azzal, hogy a kegykép Bécsbe szállítása milyen nagy fájdalmat okozott a máriapócsiaknak és a környéken élőknek. Ez a fájdalom közös történelmi emlékezetünk része, és mi, bécsiek nem feledkeztünk meg róla. Éppen ezért

különösen nagy jelentősége van annak, hogy ma Kelet és Nyugat itt találkozhatott, hogy együtt tiszteljük az Istenszülőt, közösen imádkozzunk és ünnepeljünk.

A Krisztusba vetett hit és az Istenszülő Mária iránti szeretet összeköt bennünket,

még akkor is, ha különböző nyelveket beszélünk, más-más országokból érkeztünk, és eltérő keresztény hagyományokat követünk – hangsúlyozta Josef Grünwidl bécsi érsek. – Adja az Istenszülő Mária, hogy mai találkozásunk és közös liturgiánk gyümölcsöt teremjen a hitbeli egység és a világ békéje érdekében!”

A szertartás énekeit az eichstätti Collegium Orientale kórusa, a Lautitia vegyeskar és a görögkatolikus vegyeskar énekelte, Nemes József és Kökényessy Zoltán vezényletével. 

Az imádságok magyar, német, ukrán, szlovák, horvát, görög és román nyelven hangzottak el.

Az akathisztosz első ikoszának eléneklése után Kocsis Fülöp metropolita tájékoztatta a híveket arról, hogy a szertartás alatt mindenkinek lehetőséget biztosítanak, hogy az Istenszülő csodatevő ikonjához járuljon, megérintse és megcsókolja.

A Stephansdomban nem történt még soha, ami ezután következett. Ötven percen át hömpölygött a hívők tömege, hogy megérintse, megcsókolja a „Pócsi Madonna” ikonját.

Magyarok, osztrákok, ukránok, románok, horvátok, szlovákok; katolikusok, ortodoxok. A dóm féltve őrzött kincsét, Ausztria védelmezőjét ugyanis még soha nem érinthették meg a hívők.

A görögkatolikusok kifejezése, az értetkőzés – mely során megérintjük, megcsókoljuk az ikont – ugyanis számukra ismeretlen jelenség volt, nem csoda, hogy minden helyi hívő szeretett volna e kegyelemben részesülni.

A házigazdák később megrendülve mesélték, milyen élmény volt nekik látni ezt a hatalmas tömeget, amint hosszú perceket, akár fél órát is vártak, hogy megérinthessék az ikont.

Az akathisztosz végeztével sem fogyott el a hívők sokasága, ezért módosítani kellett a programot: a körmenet után az ikon visszakerült volna a máriapócsi oltárra, de a hívek ígéretet kaptak arra, hogy visszahozzák az oltár elé, és mindenki a kegyképhez járulhat.

A fáklyás körmenet során a kegyképet négy püspök fölváltva hordozta körbe a Stephansplatzon.

A papság és az asszisztencia mögött a hívek sokasága vonult. Énekek, imádságok és rézfúvósok hangja töltötte be a teret. A császárváros karácsonyi forgataga elnémult egy időre, a rendőrök utat nyitottak a körmenetnek.

A járókelők kíváncsian fordultak a szokatlan látvány felé, sokan fényképeztek, mások keresztet vetettek, ahogy elhaladt előttük a kegykép. Különös találkozása volt ez Bécsnek és az évszázados Mária-tiszteletnek: a karácsonyi vásárból felszálló forralt bor és császármorzsa illata a tömjénfüsttel keveredett, miközben a pócsi Istenszülő ikonja közel 100 év után ismét körbejárta a Stephansplatzot. 1800 óta ugyanis mindig egy másolatot vittek körbe.

A körmenet végén a kegykép visszakerült az oltár elé, a hívek azonban még sokáig nem indultak haza. További fél órán át folytatódott az értetkőzés.

A görögkatolikus kispapok és kántor szakos hallgatók Kocsis Fülöp metropolitával Mária-énekeket énekeltek.

Magyar görögkatolikus népénekek töltötték be a Stephansdom hatalmas, gótikus terét, és visszhangoztak a több évszázados oszlopok között.

November 8-án, vasárnap a pócsi Mária-kegykép első könnyezésének emléknapjának bécsi ünnepén Kocsis Fülöp metropolita Szent Liturgiát mutatott be kilenc püspökkel és a jelen lévő magyar és osztrák papsággal a Stephansdomban.

Szentbeszédében Christoph Schönborn bíboros, Bécs emeritus érseke kiemelte: sosem tudhatjuk, hogy egy síró ember öröm, bánat, szenvedés, vagy meghatottság miatt sír. Ugyanígy nem tudhatjuk – és 1696-ban sem tudhatták –, hogy Mária miért sír.

A bíboros felidézte, hogy mélyen megérintette, amikor a dómban egy fiatalembert látott, aki keservesen zokogott az ikon előtt.

Mária könnyei is meghatották az embereket. A fára festett kép élő jelenlétté vált az emberek számára, megérezték, hogy Mária ott van közöttük.

És ezt a jelenlétet tapasztalják meg ma is mindazok, akik imádkoznak, gyertyát gyújtanak a kegykép előtt.

„De vajon mit keresnek az emberek Máriánál?” – tette föl a kérdést Christoph Schönborn. Gondjainkkal Máriához fordulunk, aki Jézusra mutat. Csak Isten tudja, milyen sok kérést hordoznak az emberek Mária elé, de biztosak lehetünk abban, hogy Mária együtt sír azokkal, akik sírnak.

Vajon Mária a bűneink és szívünk keménysége miatt is sír? Jézus is megsiratta Jeruzsálemet az ott élő emberek keményszívűsége miatt – emlékeztetett szentbeszédében a nyugalmazott bécsi érsek. – Mária is sír a háborúk, a gyűlölet és a mérhetetlen szenvedés miatt, amelyet mindez okoz. 

Mária az ikonon Jézusra mutat, és Szent Pál apostol szavaival azt mondja nekünk: Krisztus a mi békességünk. 

Szent Pál apostol az efezusiakhoz írott levelében azt mondja: „Ezért tehát már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.”

„Kedves testvérek! Ahol az édesanya van, ott otthon vagyunk. Szent Pál azt is mondja, hogy Krisztus a szegletkő, akiben az egész épület egybefogva épül. Általa mi is Isten hajlékává épülünk a Lélekben. Isten közöttünk lévő hajléka az a hely, ahol otthon vagyunk, és hazára találunk. Ezt jelenti számunkra Mária, az Istenszülő: nála otthon vagyunk.”

„Ezért merem azt gondolni, hogy Mária könnyei nem csupán a fájdalom és a szomorúság könnyei voltak, hanem az örömé is. Az örömé, mert gyermekei üdvösségre juthatnak, mert mindannyiuknak otthont készített Fia, Jézus Krisztus, aki keresztje és feltámadása által megnyitotta előttünk a mennyország kapuját. 

Ez Mária öröme: hogy mindannyian hazatérhetünk Istennek, a mi Atyánknak a házába.”

A Szent Liturgia végén Kocsis Fülöp érsek is szólt a jelenlévőkhöz. „Megható szavaiban bíboros úr arról beszélt, hogy ahol az édesanya van, ott érzi magát otthon az ember. 330 évvel ezelőtt őseink Máriapócson úgy érezték, hogy elvették az Édesanyjukat. Tiltakoztak ellene, s csak később értették meg, hogy a képet ugyan elvitték, de az Édesanyjuk otthon maradt.

A mindenható Isten úgy alakította, hogy a mi pócsi Édesanyánk itt, Bécsben is vár minket.

Őseink jogosan tiltakoztak és hősiesen követelték vissza képüket évszázadokon keresztül. A magam, püspöktársaim, a görögkatolikus hívek és az egész magyar nemzet nevében mondom: nem kérjük vissza az ikont. Ennek a pócsi ikonnak itt van a helye Bécsben, a Stephansdomban. Külön köszönöm, hogy a történetéről már egy kétnyelvű tábla is megemlékezik.

Idejöttünk Máriához Bécsbe, és otthon érezzük magunkat. De ehhez nemcsak az anya, hanem a fiak, a mi testvéreink is kellenek. Bíboros úrnak, érsek atyának, a káptalan tagjainak köszönhetően valóban itthon érezzük magunkat.

Köszönjük szépen a testvéri fogadtatást! Úgy érzem, annak idején azért alakult így a történelem, hogy ez a pillanat megvalósulhasson. Hála legyen Istennek és vendéglátóinknak!”

Kocsis Fülöp metropolita szavait követően Markus Beranek, a Bécsi Főegyházmegye pasztorális helynöke a káptalan nevében mondott köszönetet az együttlétért, a hétvége csodálatos szertartásaiért. „Engem mélyen megérintett – és sokaktól hallottam ugyanezt –, hogy szombat este milyen sokan járultak a kegykép elé, hogy kifejezzék tiszteletüket. Sokan közülük könnyekig meghatódtak. Számomra is rendkívül megható volt ez a pillanat.

Köszönöm, hogy mindez megvalósulhatott, és hogy itt, a Stephansdomban részesei lehettünk ennek a csodálatos keleti rítusú szertartásnak.”

Forrás: Görögkatolikus Metropólia/Király András; Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Bródi-Szilágyi Ilona, P. Tóth Nóra

Magyar Kurír