„Ott, a sírban találkoztam Krisztussal” – Lothar Wagner szalézi testvér és a temető gyermekei

„Zuhogott az eső, amikor megérkeztem Monrovia központi temetőjébe. Megdöbbentő látvány fogadott: gyermekek éltek a sírok között, mert nem volt fedél a fejük felett. Egyikük tekintete találkozott az enyémmel – egy sírból nézett rám. Aztán elmosolyodott. Világos jel volt, szavak nélküli meghívás az ő világába. Akkor és ott eldőlt: maradok. Ott, a sírban találkoztam Krisztussal – egy gyermek mosolyán keresztül. Olyan kegyelmi pillanat volt ez, amely örökre megváltoztatta az életem.” E szavakkal idézi fel Lothar Wagner szalézi testvér libériai missziójának sorsfordító pillanatát. A német származású szerzetes több mint húsz éve él Nyugat-Afrikában, ahol életét az elfeledett, bántalmazott, utcára került és bebörtönzött gyermekek szolgálatának szenteli.

Szívvel-lélekkel Afrikáért

Lothar Wagner német szalézi testvér életének több mint két évtizedét a nyugat-afrikai gyermekek szolgálatának szentelte. Mintegy húsz éve dolgozik fáradhatatlanul a fiatalokért a bécsi székhelyű Jugend Eine Welt segélyszervezet munkatársaként. Ez a szervezet – amely 27 évvel ezelőtt jött létre – a világ számos pontján nyújt támogatást hátrányos helyzetű gyermekeknek, az „Oktatás legyőzi a szegénységet” mottó jegyében. Programjai jelen vannak Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában, és nemcsak nevelési-oktatási területen, hanem humanitárius katasztrófák és fegyveres konfliktusok utáni sürgősségi segítségnyújtásban is aktív szerepet vállal.

A szervezet projektpartnerei a szaléziak. „Tele vannak a házak. A gyerekek hosszú sorokban várakoznak. Ez szívszorító. De hasonlóan megrendítő azt látni, hogy gyermekek sírokból másznak elő, mert nincs más hely, ahol álomra hajthatnák a fejüket” – fogalmaz Lothar Wagner. Ma csak Monroviában, Libéria fővárosában legalább 80 ezer gyermek él biztonságos otthon nélkül, és ez a szám folyamatosan emelkedik. Míg néhány évvel ezelőtt még voltak próbálkozások a megelőzésre, mára a helyzet drámaian megváltozott. „Ma már csupán a súlyos elszegényedés következményeire reagálunk” – mondja teszi hozzá a szalézi szerzetes.

Az elmúlt évek válságai – köztük az ebola-járvány, a Covid–19, valamint a kábítószer-fogyasztás terjedése – tovább súlyosbították a fiatalok helyzetét.

Wagner testvér korábban Ghánában és Sierra Leonéban szerzett jelentős tapasztalatot, az utóbbi négy évben azonban teljes figyelmét Libériának szentelte – annak az országnak, amelyet elhúzódó fegyveres konfliktusok, összeomló egészségügyi rendszerek és pusztító járványok sodortak a peremre.

Munkája során egy olyan valóság hiteles szószólójává vált, amelyet a világ gyakran figyelmen kívül hagy: ahol a társadalmi és gazdasági sebek szinte teljesen ellehetetlenítik a fiatal generációk fejlődési lehetőségeit. Wagner jelenléte itt nemcsak segítség, hanem reményt közvetítő tanúságtétel is.

Egy ország, ahol a túlélés mindennapi küzdelem

Libéria az afrikai kontinens egyik legszegényebb országa, évtizedeken át tartó fegyveres konfliktusok, járványok és rendszerszintű korrupció sújtja. A lakosság 5,4 millió fő, de a legtöbben alapvető szükségleteiket sem tudják kielégíteni, a szociális háló szétesett. Az oktatás romokban, a közszolgáltatások működésképtelenek. Fiatalok tömegei kerülnek az utcára – és egyre gyakrabban a városi temetőkbe.

Monroviában, az ország fővárosában is rengeteg gyermek él az utcákon, sőt közülük többen egyenesen sírok között, őket nevezik a helyiek a „temető gyermekeinek”, akik a szó legszorosabb értelmében már életükben a temetőbe kerülnek: a halottak között keressenek menedéket. Számukra a közparkok, szeméttelepek, csatornák mellett a sírkamrák lettek a mindennapos túlélés színterei.

„Szívszorító a temetőben járva azt látni, hogy gyermekek bújnak elő a sírokból. Kitakarítják a sírokat és a halottak mellett alszanak, mert élőként már nincs hely számukra ebben a társadalomban. Ez a valóság. Botrányos” – fogalmaz Wagner.

A börtönök pokla

A „temető gyermekei” mellett Wagner figyelme kiterjed a börtönökben sínylődő fiatalkorúakra is. Monrovia központi börtöne eredetileg 325 fő befogadására épült, ma azonban több mint 1500 embert zsúfolnak össze benne – köztük sok olyan fiatalt, akiket vádemelés vagy tárgyalás nélkül tartanak fogva. „Nincs elegendő élelmiszer, nincs ivóvíz, nincs orvosi vagy pszichológiai ellátás. A cellákban – amelyeket két főre terveztek – akár tíz fiatal is összezsúfolódik. Felváltva alszanak, mert a hely csupán állásra elég.”

A szalézi testvér napi rendszerességgel látogatja a rabokat: vizet, meleg ételt, vigaszt és figyelmet visz nekik – s ezzel nemcsak testi, de lelki támaszt is nyújt. Emellett kapcsolatot tart a családokkal és a hatóságokkal, következetesen fellépve a fiatalkorúak jogainak védelmében. „Nem hagyjuk őket magukra. Minden nap próbálunk reményt vinni nekik – még ha csak egy pohár víz, egy mosoly vagy egy beszélgetés formájában is.”

Nemzetközi figyelem

Január 31-én a Jugend Eine Welt szervezet tematikus napot rendezett Bécsben az utcagyerekek helyzetének bemutatására. Az eseményen Lothar Wagner is felszólalt, majd interaktív formában ismertette meg a résztvevőkkel a libériai fiatalkorúak börtönviszonyait: egy szalaggal kijelölt, „cellát” imitáló térbe hívta be az érdeklődőket, hogy testközelből érezzék, milyen is a túlzsúfoltság nyomasztó valósága.

Wagner munkája és hivatása ugyanakkor nem csupán a pillanatnyi segítségnyújtásra irányul. A szalézi misszionáriusok hosszú távú rehabilitációs programokat indítottak és működtetnek: oktatást, szakképzést, jogi tanácsadást és lelki kísérést nyújtanak a fiataloknak, különösen azoknak, akik a börtönből szabadultak. Céljuk, hogy ezek a gyerekek visszataláljanak az életbe, és esélyt kapjanak egy méltóságteljes jövőre.

Ezen túlmenően szakképző központokat, iskolákat és otthonokat is építenek, hogy a lehető legtöbb rászoruló gyermek kapjon valódi esélyt. Az eredmények önmagukért beszélnek: az egykori „temető gyermekeiből” mára tanárok, orvosok, jogászok és vállalkozók lettek.

Nehéz út, de érdemes

A napi küzdelem nem kevés akadályba ütközik: az intézményi korrupció, a gyermekek bizalmatlansága, az állandó forráshiány, a bürokrácia és a társadalmi közöny mind-mind nehezítik a munkát. Sok fiatal olyan traumákat hordoz, amelyekből csak lassan, fokozatosan lehet gyógyulni – ha van, aki kitart mellettük. De minden egyes fiatal, aki újra tud mosolyogni, tanulni kezd, elkezd hinni abban, hogy lehet jövője megerősíti: érdemes.

Fény a sírban

Lothar Wagner története, munkája és hite azt üzeni: még a legnagyobb sötétségben is világosság gyúlhat. A temetők, a börtöncellák, a sikátorok nem lehetnek egy gyermek végállomásai. Ha van, aki odahajol hozzájuk, ha van, aki hisz bennük, ezek a gyermekek képesek lehetnek új életre születni. A szeretetre, a szolidaritásra és az állandó jelenlétre épülő munka a remény jelzőfénye egy olyan világban, ahol a sötét kétségbeesés uralkodik.

Wagner nem csupán menedéket ad, hanem újrakezdést. Nemcsak megment, hanem jövőt épít. Tanúságtétele élő bizonyítéka annak, hogy a tevékeny szolidaritás valóban világokat képes megváltoztatni.

Forrás: Bollettinosalesiano.it/Szaléziak.hu

Fotó: Lothar Wagner/Jugendeinewelt.at

Magyar Kurír
(he)