Ötvenéves fennállását ünnepli a Szürkebarát országos keresztény világi közösség

Ötven év egy házasságban vagy papi szolgálatban is nagy idő, hát még egy közösség életében, amely különböző világlátású, érdeklődésű, társadalmi helyzetű emberekből áll – írja beszámolójában T. Kovács Péter, aki 1981 óta a közösség tagja.

A „Szürkebarátok” állandó létszáma harminc fő, túlnyomórészt családosok és értelmiségiek, mérnökök, tanárok, közgazdászok, újságírók, orvosok, egyéb foglalkozásúak. Két kivételtől eltekintve ma már mindenki nyugdíjas, de többen a nyugdíj mellett is dolgoznak. Fél évszázad alatt természetesen volt fluktuáció is, de a távozók többségével fennmaradt egyfajta laza kapcsolat. Két tagunk már a túlvilágra költözött.

Nevét a közösség egy szüret után kapta, amikor az egyik barátunk somlóhegyi szőlőjéből „virágos” hangulatban távozva egy tagunk titulálta így a társaságot. A humor, jókedv, tréfálkozás alapvető jellemzője a közösségnek, melyet legtalálóbban még a hűség, a befogadás, az otthon-egyház szavakkal lehetne jellemezni. Minden „szent”, nemcsak az imádságok, hanem a találkozások, a kirándulások, a mulatságok is.

A közösség magja 1972. szeptember 8-án találkozott először a nagy műveltségű, elragadó személyiségű Gáspárné Zauner Éva pszichológus, főiskolai tanár lakásán, akinek a lánya, Ágota azóta is oszlopos tag. Többségük 18 év körüli zuglói, a rákosfalvai templomba járó fiatal volt, kiegészülve barátaikkal. Önképzőkörnek indult, de kezdettől keresztény szellemiségű közösségként tekintett magára.

Éva néni feladatul adta a résztvevőknek, hogy ismertessék egy-egy nagy gondolkodó valamelyik művét. Puchard Zoltán, a csoport későbbi vezetője például Henri Louis Bergson francia filozófus (1859–1941) Nevetés című könyvéről tartott előadást. A rendszeressé váló találkozók mellett a kirándulások, itthon és külföldön, főleg a szomszédos országok magyarlakta területein, zarándoklatok, farsangi bálok, szilveszterek, rendszeres lelkinapok, lelkigyakorlatok is hozzátartoznak a közösség életéhez. És persze egymás segítése gyakorlati ügyekben, házépítésben, költöztetésben, álláskeresésben, egyebekben.

A régi tagok maradandó élménye volt az 1974-es częstochowai zarándoklat, melyen egy tíz fős magyar csoportban, protestáns társaikkal együtt tették meg gyalog a 300 kilométeres utat Varsótól Jasna Góráig. Volt, aki számára ez az esemény jelentette a megtérést. 1977-ben, 1978-ban és 1981-ben 7–10–12 fős csapattal bebarangolták Erdélyt, ahol életre szóló barátságok születtek. Ezeket a kapcsolatokat szőtték tovább 1990-től a Hálóban is.

A közösség többségében katolikusokból (köztük egy görögkatolikusból) áll, de kezdettől ökumenikus szellemiségű, van néhány református és evangélikus vallású tagunk is. A felekezeti megoszlás soha nem okozott problémát: kölcsönösen tiszteletben tartjuk a tan- és szertartásbeli különbözőségeket, mi több, ezek inspirálóan hatnak ránk. Nagyon fontos volt a taizéi mozgalommal való megismerkedés, ezen belül a személyes találkozás Alois testvérrel a Tarcsay utcai evangélikus gyülekezetben. A taizéi énekek elmaradhatatlan kísérői összejöveteleinknek.

Nem tagadható, hogy vannak köztünk politikai nézetkülönbségek, amelyek némi megoszlást okoznak, különösen választások idején, de igyekszünk kerülni a pártpolitikai vitákat. Ilyen okból még senki sem távozott közösségünkből.

Többen „keresők” voltak, a közösség segítségével lettek Jézus Krisztus követőivé. Egyesek csak életük egy szakaszán csatlakoztak, erőt merítve a közösségből. A találkozók a mai napig kéthetente (a nyári szünetet kivéve), hétvégén zajlanak, általában 15-20 résztvevővel. A koronavírus-járvány tetőzése idején sem szüneteltek, csak online formában zajlottak. A gyerekek számára igyekeztünk jó példával elöl járni, ezt szolgálta a 15 gyerektábor is. Ők időközben felnőttek, részben megházasodtak, már 150-200 unoka is született.

A közösség két „tartóoszlopa”: Puchard Zoltán és Bisztrai Tibor. Utóbbi az állandó lelkivezetőnk, aki 1978 szeptemberében csatlakozott feleségével, Zsuzsával együtt. Teológiai végzettségű, nagy műveltségű, széles látókörű, jó humorú, kiváló előadó, aki nélkül a közösség nem jutott volna el oda, ahol ma tart. Puchard Zoltánt alighanem mindenki ismeri a katolikus egyház berkein belül, bel- és külhonban egyaránt. Nagy munkabírású, fáradhatatlan, állandóan „pörgő” személyiség. Bejárta a világ 135 országát, részben hivatalos utakon. Több utazásáról érdekfeszítő, vetített képes előadást tartott a közösségben. Mindamellett egyik interjújában így vallott: „Ha megkérdeznek, hol szeretnék élni a nagyvilágban, hát otthon, Máriaremetén vagy a Balaton mellett. Jó elutazni a nagyvilágba, de még jobb megérkezni szeretteimhez.” Tavaly karácsonykor Novák Katalin államfő Pro Voluntarius díjjal tüntette ki évtizedes közösségépítő és -megtartó munkásságáért. A Háló alapítójaként a Szürkebarátok legtöbb tagját is „behálózta”, a sok rendezvény közül, melyeken mi is ott voltunk, a legemlékezetesebb az 1999-es homoródi és a 2002-es zánkai Kárpát-medencei tábor volt.

A közösségi találkozókat mindig valamelyik tag lakásán tartjuk, Budapesten, Dunakeszin, Isaszegen, akár Kecskeméten. Egy-egy lelkiségi könyvet veszünk végig, valamilyen izgalmas témát vitatunk meg, vagy az aktuális vasárnapi szentírási szakaszokról osztjuk meg gondolatainkat. Tavaly a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve Fábry Kornél atya szentségimádásról szóló előadás-sorozatát hallgattuk végig és beszéltük meg.

Gyakran a vendéglátók – többen civil teológiát végeztek, hitoktatóként is dolgoztak – készülnek valamilyen általuk választott témával, máskor meghívott előadók, világi vagy egyházi személyek tartanak előadást. Feltétlenül meg kell említeni azoknak a külső lelkivezetőinknek a nevét is, Sebők Sándor fóti plébánost, Kárpáti Sándor fóti káplánt, valamint Blanckenstein Miklós pestszentimrei plébánost, akik tanácsaikkal segítettek, és időnként személyes jelenlétükkel is megtisztelték összejöveteleinket.

A fél évszázados évfordulót szeptember 8-án, Puchard Zoltánék máriaremetei házában ünnepeltük meg. Hálát adtunk az 50 évért, és meghallgattuk Thuróczy György beszámolóját az általa vezetett Hálóról és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalomról. Jó volt viszontlátni az egykori tagokat is. A közösség vonata zakatol tovább, az örökkévalóság felé.

Szerző: T. Kovács Péter

Fotó: Kovács Péter

Magyar Kurír