Ötvenéves a Koreai Missziós Társaság

Kitekintő – 2024. október 18., péntek | 11:07

„Kilépő egyház” és az evangélium átadása „ad gentes”, a nemzeteknek – közel ötven évvel 1975-ös megalapítása után a Koreai Missziós Társaság (Korean Missionary Society, KMS) változatlan missziós lelkülettel és lendülettel szolgál.

A társaság misszionáriusokat: papokat, szerzeteseket és világiakat küld azokba az országokba, ahol a helyi egyháznak segítségre van szüksége az apostolkodáshoz. Jelenleg 85 misszionáriusuk szolgál kilenc országban, többek között Pápua Új-Guineában, Tajvanon, Hongkongban, illetve az afrikai és amerikai kontinens különböző országaiban. „Oda megyünk, ahol szükség van ránk” – magyarázta Choi Kang atya, a Koreai Missziós Társaság elnökhelyettese, amikor a közelgő ötvenéves évforduló kapcsán bemutatta tevékenységüket. Őrzik az alapítás időszakára jellemző lelkületet, úton lévő, mozgásban lévő közösségnek tartják magukat.

Október 19-én a Koreai Katolikus Egyetemen tartanak szimpóziumot; 2025. február 26-án pedig, az alapítás kerek évfordulóján szentmisével ünnepelnek a szöuli Mjongdongi (Myeongdong) székesegyházban.

A Koreai Katolikus Egyetem, amely ma már három campuson működik, az 1855-ben alapított Szent József-szemináriumból nőtte ki magát. Az ott tartott szimpóziumról Choi Kang elmondta: „Azt vizsgáljuk majd, tudományos keretek között, milyen hatást gyakorolt a koreai egyházra az elmúlt ötven évben ez a missziós lendület; ehhez valamennyi egyházmegye beszámolóit felhasználjuk.”

Az 1975-ös alapítás kerek évfordulóján, február 26-án szentmisében emlékeznek meg az eltelt fél évszázadról, emellett szemináriumokat és találkozókat szerveznek a misszionáriusok, illetve azon hívek számára, akik érdeklődnek ez iránt a hivatás iránt.

Choi Kang megosztotta, megállapodtak a Catholic Peace Broadcasting Corporation (CPBC) céggel (melynek elnöke Andrew Jom Szudzsong (Yeom Soo-jung) bíboros), akik multimédiás anyagokat és dokumentumfilmet készítenek a koreai katolikusok missziós elkötelezettségének bemutatására.

A missziós társaság elnöke, Doo-young Jeong atya hozzátette: „Reményeim szerint ez az évforduló lehetőséget nyújt a koreai egyház számára arra, hogy még inkább a hit megosztását állítsa a középpontba, és kiterjessze a missziós szolgálatot az egész világra”.

Ma különösen fontos szerepet tulajdonítanak a világi misszionáriusoknak, az ő gazdag tapasztalatuk nagy segítséget jelent a koreai egyház missziós törekvéseiben.

A Koreai Missziós Társaságot 1975-ben John A. Choi Jae-seon, Puszan (Busan) nyugalmazott püspöke alapította a koreai püspöki testület jóváhagyásával. Több mint húsz esztendővel a koreai háború 1953-as lezárása után a missziós társaság kulcsfontosságú szerepet játszott a koreai egyház „adakozó egyházzá” válásában.

A KMS napjainkban 87 tagot számlál, köztük misszionárius papokkal és világiakkal; az apostoli élet társaságaként a szöuli főegyházmegye alá tartozik.

Az általuk működtetett missziós iskola nyitva áll mindazok előtt, akik érdeklődnek a koreai missziós tevékenység iránt, illetve itt készítik fel a híveket a külföldi szolgálatra – utóbbit immár kiterjesztve az egész világra, ahol csak szükség van rájuk.

*

2014-ben a társaság akkori vezetője, Andrew Kim Young-jae beszélt az AsiaNews portálnak az alapítás pillanatáról, arról, hogy mi vezette John Choi Jae-seon püspököt a missziós társaság megalapítására: „Szíven ütötte a hivatások számának hirtelen csökkenése, amit Németországban tapasztalt,  ezért nagy erőfeszítéseket tett, hogy életben tartsa a papi hivatásokat Koreában. Ugyanakkor arra is gondolt, hogy a koreai egyház hálával tartozik az egyetemes Egyháznak. Erre való tekintettel javaslatot nyújtott be a püspöki konferenciának egy missziós intézet létrehozására, amely hazánkból kiindulva hozzájárulna a világ evangelizációjához” – mondta Andrew Kim Young-jae.

A Koreai Missziós Társaság tevékenységéről többek között Facebook-oldalukon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás: Fides.org

Fotó: Korean Missionary Society Facebook-oldala

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria