Ötvenéves Lucsok Miklós munkácsi megyéspüspök

– Püspök atya életében milyen jelentősége van a kerek dátumoknak? És milyen jelentősége van 50. születésnapjának?

– Nem érzem azt, hogy jobban meg szeretném ünnepelni az 50. születésnapomat, mint a 49.-et vagy az 51.-et. Egyébként az utóbbi években mindegyik születésnapomat örömmel ünneplem. Sőt, minden napomat, még ha fáradt is vagyok, úgy élem át, mint egy születésnapot, mint egy ajándékot. Hiszen minden reggel egy újabb születésnap. Minden napom különleges számomra.

– A születésnapon, de akár minden nap, mi az öröm forrása?

– Az élet egy ajándék, Isten ajándéka, és ha jól élem meg az életemet, akkor van értelme és van öröme. Már sok éve igyekszem Istennel megélni az életemet, és jót tenni másoknak.

– Az ötven év sok vagy kevés?

– Elég. Egyrészt sok. Vannak, akik nehezen viselik, hogy már ötvenévesek, depressziósak lesznek tőle. Másrészt, ha püspöki szolgálatomra nézek, és ha nem történik velem semmi, akkor 75 éves koromig végezhetem. Az még 25 év. Eddig 21 éve vagyok pap. Tehát a püspöki szolgálatom még hosszabbra nyúlhat, mint az eddigi papi szolgálatom.

– Milyen időszakokra osztható fel életének első ötven éve?

– Gyerekkor, kamaszkor, melyhez hozzátartozik a megtérésem, amikor megtaláltam a helyemet az életben és amikor találkoztam Jézussal, a mesteremmel. Majd egy hosszabb időszak volt a tanulás, a szeminárium, az akadémia. Összesen kilenc év. A következő időszak a papi szolgálatomnak az első része, az első tíz éve, melyet a fejlődés jellemzett és nagyon sok lelkigyakorlat. Ezután jött a papi szolgálatnak a második része és végül a püspökség évei.

– A püspökké avatás utáni időszak már egy teljesen más korszak volt?

– A Jézussal való kapcsolat, az Isten közelsége nem attól függ, hogy püspök, pap vagy szerzetes vagyok-e. Dinamikája nem a felelősségemtől, feladataimtól függ. Ezen a téren sok változás nem történt. Viszont a külső körülmények megváltoztak. Otthagytam a szerzetesrendet, melynek 25 éven át a tagja voltam. És nem csak a rendet hagytam ott mint struktúrát, hanem az életformát, a testvéri közösséget is. A Munkácsi Egyházmegyében püspöki felelősségem lett. Eleinte segédpüspökként, majd apostoli kormányzóként, jelenleg pedig megyéspüspökként szolgálok. A háromféle szolgálat különbözik egymástól, más-más felelősséggel jár.

– A változásokat könnyen veszi az életben?

– Egyáltalán nem. Át kell szenvedni, át kell küszködni, át kell imádkozni. Jézust, mielőtt elkezdte nyilvános működését, a Lélek a pusztába vitte, ahol megkísértette őt az ördög. Ezeket a belső és külső harcokat meg kell küzdeni. Megvan a nehéz része, a keresztje, viszont ennek a keresztnek megvan az értelme is.

– Az elmúlt két év megint egy újabb korszak. A háború egy újabb kereszt a püspöki éveken belül…

– Ez mindannyiunk keresztje. De minél nagyobb a felelősség, annál nagyobb a kereszt is. Sok emberrel vagyok kapcsolatban, aminek megvan a maga terhe.

– A következő 25 évben már nem vár sok változást?

– A 25 év püspöki szolgálat egy lehetséges verzió, de közben úgy élem meg minden napomat, mintha ez életem utolsó napja lenne. Lesz-e ez a 25 év vagy nem, nem tudom.

– Mégis milyen konkrétabb tervei vannak a jövőre nézve?

– Ötévente vizitációt végzek az egyházmegyében. Ahhoz, hogy végigjárjak egy egyházmegyét, körülbelül két évre van szükség. Múlt évben két esperesi kerületet jártam be, most idén tervezem a másik kettőt. Emellett vannak intézményeink: líceum, óvodák, stb., melyeket lehetne mélyebben segíteni, fejleszteni.

Célom az egyházmegye megismerése. Emellett a papi testülettel ki szeretném alakítani a jó kapcsolatot. Ki kéne építeni a püspöki adminisztrációt. Ez a legközelebbi perspektíva.

Folyamatosan ismerjük fel, hogy mi a teendő. Úgy látom, hogy nagyon fontos segíteni a papoknak és a híveknek, hogy mélyebb legyen az Istennel való kapcsolatuk. Elindultunk egy olyan szinodális úton, mely afelé vezet bennünket, hogy nemcsak a papé és a püspöké a felelősség az egyházmegyéért, hanem az egész közösségé. Egy élő közösséget építünk. Ha egymásra hallgatunk, egymást támogatjuk, felismerjük, mit mond a Lélek, mit szól Jézus. Ezt meg kell tanulnunk. Sokszor előfordul, hogy mondják: „Ahogy az atya mondja, úgy lesz!” vagy az atya mondja: „Ahogy én mondom, úgy lesz!” És hol marad a közösség?

Csak akkor tudunk egymással érett közösséget kiépíteni, ha minden tagnak külön-külön is érett kapcsolata van Jézussal.

Így tudjuk megtapasztalni a Feltámadt Jézusnak a jelenlétét minden tevékenységben, minden feladatban, magában a közösségben. Meghalljuk és megtapasztaljuk, hogy Ő válaszol. Ebben a folyamatban vagyunk. És amit fontos hozzátennem a tervekkel kapcsolatban: valójában nincsen jövőnk, hanem minden pillanatban megvan a MOSTanunk. Nem tudjuk, meddig maradunk a földön, ezért minden pillanatban meg kell tennünk azt a lépést, amely előre visz bennünket.

– A születésnaphoz hozzátartozik az ajándékozás. Mi lenne az a születésnapi ajándék, amelynek igazán örülne? És itt nem feltétlenül tárgyra gondolok.

– A szeretetteljes tapasztalat, hogy „Te vagy az én szeretett fiam”, amit a színeváltozáskor éltek át az apostolok. Hogy eltöltse szívemet ennek a tapasztalatnak az ereje, a békéje, a világossága. A háborúnak a keresztútján, melyet most járunk, Istennek az erős jelenléte felfrissít és megerősít.

– Miért ad hálát most az 50. év küszöbén?

– Istennek legyen hála minden percért, minden áldásáért. Az ötven év a hálaadásnak az ideje. Hálát adok az Ő hűségéért, irgalmáért, bizalmáért. Benne bízom. Abban bízom, hogy Ő választott ki engem arra, hogy a tanítványa legyek. És ha Ő választott ki engem erre a szolgálatra, akkor meg is ad minden bölcsességet hozzá. Emellett hálás vagyok minden jó embernek, aki segített és segít az életemben és szolgálatomban. Kérem a további segítséget és imát.

Szöveg: Fehér Rita

Fotó (archív): Merényi Zita

Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír