Padányi Biró Márton püspök nyomdokain jártak a székesfehérvári püspökség munkatársai

Hazai – 2023. április 26., szerda | 18:32

Sümegre zarándokoltak április 20-án a székesfehérvári püspökség munkatársai, Spányi Antal megyéspüspök, Hajdu Ferenc általános helynök, Ugrits Tamás pasztorális helynök és Dózsa István egyházmegyei vagyonkezelő vezetésével.

Szentmisén vettek részt, majd megcsodálták a magyarországi falfestészet egyik legnagyszerűbb alkotását magába foglaló Urunk mennybemenetele-templomot, Franz Anton Maulbertsch freskóival. Végigjárták az egykori püspöki palotát, ahol a tudományok és a művészetek pártfogójaként tisztelt mecénás püspök, Padányi Biró Márton és a barátjaként nagy becsben tartott Maulbertsch festőművész is élt és alkotott.

Nagy József kanonok, főesperes, plébániai kormányzó fogadta és látta vendégül a fehérvári zarándokokat, majd a megyéspüspök mutatott be szentmisét paptestvéreivel együtt a plébániatemplomban. Az egyházmegyéért felajánlott misében Spányi Antal azt hangsúlyozta: rohanó életünkben mintha csak időről időre találkoznánk az Istennel. Keressük a találkozási pontokat, az imádság idejét, vagy reflektálunk jámbor gondolatokra, de Istennek nem ez a szándéka velünk. Amióta Ádám és Éva elrejtőztek a paradicsomban, azóta az Isten mindig keresi az embert. Fontos úgy élni életünket, hogy ne kelljen Isten elől elrejtőznünk, hogy ő megtalálhasson bennünket.

A főpásztor arról is beszélt, a húsvéti időszak eseményeiben látjuk, amikor az apostolok és a szent asszonyok keresik Jézust. Nyugtalanok, elmennek a sírhoz, keresik a találkozást. Később a Feltámadottal átélik az újralátás örömét, mert ég a szívükben a vágy, hogy találkozzanak Jézussal. Nekünk is keresni kell az Urat mindennap, életünk történéseiben. Isten keres minket, és megtalál minden élethelyzetben bennünket. Ha mi is keressük Őt, biztosan megtaláljuk. Az Isten jelenlétében élő élet olyan, mint ahogy a szőlővessző él a szőlőtőkéből.

A program a megújult püspöki palotában folytatódott, amely – mint a kiállítás kurátorai, Nagy Veronika és Gaylhoffer-Kovács Gábor művészettörténészek elmondták – nemcsak a magyarországi barokk építészet kiemelkedő emléke, hanem építtetőjén keresztül igazi barokk történetet mesél el az ország újjászületésének nagy korszakából. A tárlatvezetők nagy szakmai tudással és érdekfeszítő, humoros előadásmódban mesélték el a palota valóban izgalmas átépítésein túl Padányi Biró Márton püspök felemelkedésének és mellőzésének történetét. A kiállítás a püspök személyes sorsán keresztül mutatja be a palota múltját, a barokk korszak világképét, a sümegi mindennapokat és a főpásztor karrierjét is meghatározó európai politikát.

Ugyancsak főszerepet kapott a kiállításon Franz Anton Maulbertsch barokk festőzseni és három segédje, akiket a sümegi plébániatemplom kifestésével bízott meg a püspök. Amíg Padányi püspök a prédikációin keresztül hatott az emberekre, Maulbertsch a látványos, több száz négyzetméteres felületeken virtuóz módon megkomponált képfolyamaival érte el ugyanezt.

A kiállításba került egy eredeti példány Padányi Biró Márton Enchiridion könyvéből, amelyben fanatikus hittel harcolt a török hódoltság utáni országban már-már teljesen elvesztett katolikus vallás megerősítéséért, újraszervezéséért. A püspök legszemélyesebb ügyének tekintette a Szentháromság Egyisten kultuszát és annak terjesztését is. Ennek érdekében hatalmas egyházmegyéjében bevezette az ún. Szentháromság koronájának áhítatát, más néven az Angyali olvasó imádkozását.

A tárlaton a palotát díszítő festmények életre kelnek, meg is szólalnak. A kiállítás számos olyan illúziókeltő és szemléltető eszközt alkalmaz a kor bemutatására, amellyel közelebb hozza a látogatókhoz a több száz évvel ezelőtti világot. A korabeli uralkodók, Mária Terézia és ellenlábasa, II. Frigyes porosz király hangosan vitatkozva tárgyalják ki Biró Márton püspök tevékenységét. Belehallgathatunk az olasz stukkátorok és a bécsi festők elképzelt veszekedésébe 1757-ből, és meghallgathatjuk Padányi püspök Mária Terézia koronázásakor elmondott szenvedélyes beszédét is. Külön érdekesség az is, hogy a püspök alapította titokzatos Angyali Társaság előkelő tagjai animáció és egy interaktív játék segítségével „mutatkoznak be”.

A rendkívüli élményt nyújtó palotalátogatás után egy közeli vendéglőben elfogyasztott közös ebéd zárta a zarándoklatot.

Szerző: Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Varga Mátyás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria