A Könyvtől a gyermek Jézusig – Páduai Szent Antal ábrázolásai a középkori Magyarországon

Antal: a jeles prédikátor, akit még a halak is meghallgattak, az eretnekekeket meggyőző szónok, a csodatevő segítő, az elveszett tárgyak megtalálója, különösen a barokk korától legtöbbször a gyermek Jézussal ábrázolt, szeretetteljes fráter… A szentek és a szentkultuszok hazai és nemzetközi kutatását végző Magyar Hagiográfiai Társaság online rendezvényén az alapítóról elnevezett Sághy Marianne-díjjal frissen kitüntetett Konrád Eszter tartott előadást Tanító, térítő, csodatevő: Páduai Szent Antal tisztelete a középkori Magyarországon címmel.

Éppen megjelenés előtt álló doktori disszertációja témájául ugyanis a koldulórendi szentek és boldogok hazai ábrázolásait választotta. A tizenkét érintett domonkos és ferences közül ezúttal Páduai Szent Antal alakjának legkorábbi magyarországi megjelenéseit vette számba. Az új források ismeretében igyekezett pontosítani, kiegészíteni a terület itthoni kutatóinak eredményeit, Takács Ince ferences szerzetesnek Antal hazai kultuszáról szóló, a Katholikus Szemlében megjelent írását és a Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában foglaltakat. Konrád Eszter előadásában Pádua szentjének kifejezetten a barokk kor előtti tiszteletével foglalkozott. 

Az első ferencesek 1229-ben érkeztek Magyarországra Giovanni da Pian del Carpine vezetésével. Esztergomban, Győrben, Óbudán, Pozsonyban, Székesfehérváron telepedtek meg; már az 1230-as évek elején megalakult a magyar ferences provincia. A rend szorosan kötődött az uralkodócsaládhoz is: Árpád-házi Szent Erzsébet Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett; IV. Bélának ferences gyóntatója volt, az uralkodót és családját az esztergomi ferences templomban temették el.   

Takács Ince OFM azt feltételezte, hogyha a királyi család ilyen elkötelezett volt a ferencesek iránt, valószínűleg Antal kultuszát is támogatta. Erre azonban nincs sok és meggyőző bizonyíték. Az egyik legkorábbi patrocínium a pesti domonkos rendházra vonatkozik. Több forrásban Szent Antal rendházaként utalnak rá, de valószínűbb, hogy a kolostor nem Páduai, hanem Remete Szent Antal nevét viselhette. Azt, hogy Páduai Szent Antalnak oltárt szenteltek, a Gyulafehérvári kódex igazolja. Ebben Benedek veszprémi püspöknek a ferencesek számára 1295-ben adott, búcsúkra vonatkozó formuláriuma kitér a Szent Szűz, illetve Ferenc, Antal, Klára és más szentek tiszteletére emelt ecclesiákra is.

A legkorábbi tárgyi emlékek közül Konrád Eszter III. András – egy velencei mester által 1290 körül készített – (berni) diptichonját emelte ki. A kétszárnyú oltáron a Jézus életét ábrázoló központi képeket negyvennégy szent veszi körül. Köztük négy koldulórendi figura látható: Szent Domonkos és Veronai Szent Péter, illetve Szent Ferenc és Szent Antal. Az Anjou-korban a páduai szent alakját kissé háttérbe szorította egy újabb jeles ferences, az 1317-ben szentté avatott püspök: Toulouse-i Lajos. A szombathelyi ferences kolostort viszont Szent Antalnak ajánlották, és Takács Ince OFM úgy tudta, hogy az alsáni ferences templomnak Szent Antal-oltára volt. A Lackfi István nádor által támogatott, az 1390-es évekre felépült keszthelyi ferences templom freskóin, az Anjouk által különösen tisztelt szentek között Antal alakja is feltűnik. Almakeréken, az Apafiak családi templomának a 14. század közepén és második felében készült falképén, a szekkósorozat egyik részletében szintén megörökítették.  

A 15. században és a 16. század első harmadában megszaporodtak az Antalról szóló írások, alkotások. Az obszerváns ferencesek a számukra legfontosabb erényt, az engedelmességet hangsúlyozták, aminek szentideálját Antal személyében találták meg. Csodatettei jól ábrázolhatók, az adott kor embere számára – Közép-Európában a törökveszélyben, az „eretnekekkel” való küzdelem sodrában – kellőképpen beszédesek és bátorítóak voltak. A stigmatizált, elragadtatott Ferenc mellett Antal elsősorban nagyhatású prédikátorként, művelt teológusként jelent meg; csodatevőként viszont talán még megközelíthetőbb lett a hívők számára, mint Assisi Szent Ferenc.

A magyar kódexirodalomban Mária mennybevételének tanítása kapcsolódott Páduai Antalhoz, hivatkozással a szent vonatkozó prédikációjára. A ferences és máriás lelkiség összefonódása olyan formán is megmutatkozott, hogy a segesdi ferences templomban Marczali István – Rómában teljes búcsút és ereklyéket kérve Nagyboldogasszony ünnepére – Mária-kegyhelyet alakíttatott ki. 1458-as misealapítványában pedig kijelölte, hogy szombatonként Mária, keddenként – a szent halálának napján – Antal tiszteletére (az Antal-kápolnában) mutassanak be énekes misét.

Az előadó végül Antalnak a 15–16. századi – jellegzetes attribútumaival való – hazai ábrázolásaira mutatott példákat. A Szépművészeti Múzeumban őrzött, 1477-ben készült predellán Ferenc oldalán, három hallal a kezében jelenítették meg. A brulyai Szent Miklós-plébániatemplom szárnyas oltárán (1520) Ferenc és Antal ugyancsak egymás mellett áll. A Szepeshelyről származó szárnyasoltár-töredéken, a szepesváraljai mester munkáján (1490–1500) Szent Antal a Szűzanyától veszi át a gyermek Jézust. Ez a kép már megelőlegezi Páduai Szent Antalnak a barokk kortól leginkább elterjedt és leggyakoribb „ismertetőjegyét”. A Gyermek őrzése azt a szoros lelki kapcsolatot jelzi, amely a ferenceseket a tisztaság és az ártatlanság mindent megváltoztató erejéhez, a Megváltóhoz, az értünk emberré lett Istenhez fűzi.

Fotó: Szépművészeti Múzeum

Pallós Tamás/Magyar kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. november 29-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.