Pál Feri előadásával zárták jubileumi évüket – Plébániája szolgálatát ünnepli Várbalog

Uradalmi mintagazdaság, fiúörökös születéséért való hálából épített templom, Trianonban Ausztriához csatolás, majd a lakosság kérésére visszacsatolás, negyven évnyi körbezártság – vasfüggöny Ausztria felé és Magyarország felől – elvándorlás, iskolabezárás, újabb lakosságfogyás, úttalan utak évtizedeken át – kulcsszavakban Várbalog és Albertkázmérpuszta története.

A két település életében a plébánia ma is a megmaradás fontos záloga – ezt üzeni az az egy évig tartó ünnepségsorozat, mely Hatvan év a hívek szolgálatában címmel a Magyar Falu Program „Helyi egyházi közösségi terek fejlesztése” alprogramja által támogatott pályázati forrásból megvalósult – tudtuk meg Frank Anita polgármestertől. Ennek utolsó állomása volt Pál Feri atya Elégedetten az élettel című előadása.

A mentálhigiénés szakember karácsony küszöbén vállalta a fellépést abban a faluban, ahol harmadannyian laknak, mint ahányan őt híres keddenkénti sorozatán hallgatni szokták. Mégis fontosnak tartotta ezt az estét, mert Várbalogon a művelődési házban állhatott az emberek elé, és olyan emberekhez is szólhatott, akik nem járnak templomba – tudtuk meg a szervezőktől, miért vállalta télvíz idején az utat a határszélre.

Ausztria felől, a harminc évvel ezelőtt megnyílt határon át érkezünk az alig húsz állandó lakosú Albertkázmérpusztára. A nyílegyenesen futó utca két oldalán, az úttesttől széles sávval elválasztva, gesztenyefasorral szegélyezve, szabályosan kimért telkeken többségében egyforma, hátrafelé hosszan elnyúló épületek állnak. A házak előtt osztrák rendszámú autók, egyre többen fedezik fel és értékelik ugyanis a település nyugalmát, csendjét, és költöznek át ide Ausztriából.

A terület a 18. században nászajándékként került Habsburg-Lotharingia Mária Krisztina és férje, a birtok névadója, Albert Kázmér szász-tescheni herceg kezébe, aki szívén viselte a mezőgazdaság fejlesztésének ügyét és mintagazdaságot alakított ki itt. 1894-től a magyaróvári nagybirtok tulajdonosa, Habsburg Frigyes főherceg vette át, akinek köszönhetően az ország egyik legszebb majorjának tartották Albertkázmért. A majort Trianonban Ausztriának ítélték, de a nagybirtokosok kérése alapján egyike volt annak a tíz községnek és három pusztának, melyeket a Népszövetség tanácsa 1922 szeptemberében hozott döntése alapján visszacsatoltak Magyarországhoz – ismerteti Biczó Zalán Albertkázmérpuszta történetéről írt könyve.

1930-ban még 420 lakosa, mintegy 50 háza, iskolája és vendégfogadója volt Albertkázmérnak. Így jött el a második világháború, és pecsételte meg a település sorsát a hidegháború. A három kilométerre fekvő Halbturn (Féltorony) és Albertkázmér közé 1946-ban leereszkedett a vasfüggöny, puskák és aknazár vigyázták határt. Később a falut fokozottan veszélyesnek ítélte az államhatalom, így 1966-ban Magyarország felől is elzárták. A kerítéssel elszigetelt faluba nem járt busz, kapcsolata a külvilággal megszűnt. Aki tehette, elhagyta otthonát. A 80-as évekre a falu helyzete kilátástalannak tűnt. A lakosság száma negyven alá csökkent, és a fogyatkozás nem állt meg a rendszerváltásig.

A határok megnyitásával kibővültek a lehetőségek; új lakók érkeztek, akik többnyire csak hétvégi házat tartanak fenn, de érkezésük mégis a falu szépülésével, felújításával jár. Ennek egyik szép példája a pusztulástól megmentett Szent István-templom. Különleges meglepetés felbukkanása a főutcán. Neogótikus stílusban épült, a késői historizmus gyöngyszemének számít. 1897-ben a főhercegi pár, Frigyes és Izabella építtette annak örömére, hogy megszületett első fiúgyermekük, Albrecht herceg, akit szülein kívül nyolc nővére várt. Az ifjú örökös érkezését a bécsi Votivkirche mintájára tervezett templom felépítésével köszönték meg Istennek.

Ide fogunk este visszatérni, a jánossomorjai Canto Exocolo kórus karácsonyi koncertjére, miután Feri atyát meghallgattuk Várbalogon. Ez az 1938 óta önálló község ugyancsak majorságból jött létre, amikor a magyar állam megvásárolta a főhercegi uradalomhoz tartozó Jessemajort. Ekkor kezdődött a házépítési akció, első ütemben hatvan ház épült fel, majd 1943-ra további százhúsz, lakosainak száma pedig ezerre emelkedett. A tervszerű építkezésnek köszönhető, hogy Várbalog településképe rendkívül egységes. Az azonos szélességű közterületeket nagyrészt egységes növényzettel öltöztették fel, az egykori telepes házak ma is nyugalmat árasztanak. A lélekszám az évtizedek alatt folyamatosan csökkent, ma mintegy háromszázan lakják, plébániáját Albertkázmérral együtt Mosonszolnok látja el.

A hatvanas években épült művelődési ház a templom mellett áll. Mára szépen felújították. Mire Pál Feri atya megérkezik, a terem teljesen tele van. A székek felét Jánossomorjáról kellett kölcsönkérni, hogy a közel háromszáz ember le tudjon ülni. Két hatalmas cserépkályha ad meleget.

Gyertyagyújtással kezdődik az este. Frank Anita polgármester köszönti az egybegyűlteket, és örömének ad hangot, hogy ilyen sokan vannak a jubileumi sorozatot záró eseményen. Ezt még megválasztása előtt, a Zöld Orom Nyugat-dunántúli Kulturális-, Környezet- és Természetvédő Egyesület vezetőjeként kezdeményezte férjével, Léber Lászlóval. A visszatekintés mellett az volt a fő céljuk, hogy minél több helyi szereplőt – vállalkozást, civil szervezetet, támogatót, magánszemélyeket – vonjanak be a programsorozatba. A teltház mutatja: meg tudták mozdítani a lakosságot.

Pál Feri atya előadásán nem volt nehéz mosolygós képeket készíteni. Az előadó és a hallgatóság gyorsan egymásra hangolódott, rengeteg nevetés kísérte az elhangzott történeteket.

Jól felépített előadást hallhattunk egy nagy érdeklődésre számot tartó témáról: hogyan legyünk elégedettek életünkkel. Mert nem vagyunk azok – mutatja nemcsak az előadó kérdésére adott válasz, de a kutatás is. Tízből hét ember nem elégedett az életével. Akkor sem, ha dolgai úgy alakultak, ahogy akarta. Nem következik tehát sem a szabadságból, sem a lehetőségekből, sem a jó döntésekből, de még azok eredményéből sem a boldogság. A mentálhigiénés szakember először a lélektan segítségével felvázolta ennek magyarázatát, majd azon kutatást ismertette, mely azt kereste, mi a közös a magát boldognak valló fennmaradó három életfelfogásban. Három pontban összegezte az eredményt: boldog, aki meg tud elégedni az elég jóval, Elégedettségének alapja, hogy látja annak értékes voltát, ezt élete során folyamatosan tudatosítja, elmélyíti, nehézségek idején felidézi és ápolja. Meghozta tehát a döntést a jó mellett, emellett elköteleződik, és képes ezért az életért folyamatosan hálát adni. A megpróbáltatásokat – veszteség, betegség, öregedés – képes az élet természetes nehézségeiként látni, mert világlátása nem énközpontú. Tudja, hogy a boldogság nem állapot, hanem folyamat; nem cél, hanem irány, és nem valami rendkívüli és speciális, hanem nagyon természetesen és egyetemesen emberi: megvan a biológiai alapja. Pontosan meg tudjuk mondani, mikor, minek a hatására termelődik az a hormon, ami a boldogságérzetet jelenti.

Mindannyian ugyanattól vagyunk boldogok: Ha figyelmet, törődést, gondoskodást kapunk. Ha tiszteletet, megbecsülést nyújtunk egymásnak. Így összekapcsolódva jól érezzük magunkat. Boldogok és elégedettek vagyunk.

A közönség számára az este néhány kilométerrel távolabb, az albertkázméri templomban folytatódott. Megtelt a Szent István-templom, a jánossomorjai Canto Exocolo 16. alkalommal állt a közönség elé, és tette számukra ünneppé a negyedik adventi gyertya meggyújtását.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír