Pál Feri: Hogyan tehető boldoggá a házasság? – FRISSÜLT

Nézőpont – 2015. május 31., vasárnap | 19:51

Pál Feri atya a Képmás Estek szabadegyetemi sorozatában a „Hogyan tehetjük boldoggá házasságunkat?” témához kapcsolódva a házasság előtti együttélés, a szexuális élet, hűtlenség és a házasság életszakaszainak kérdéseivel foglalkozott május 30-án a budapesti Boldog Salkaházi Sára-templomban.

A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány szervezésében folyó Képmás Estek szabadegyetem sorozat keretében Pál Feri atyát Mitől boldog egy házasság?  témában Szám Katalin, a Képmás családmagazin főszerkesztője kérdezte.

A mentálhigiénés szakember fordított a kérdésen, s a házasságban felmerülő kérdések alapján arról adott útmutatást, hogyan tehető boldoggá a házasság.

Pál Feri a házassághoz kacsolódóan számos fontos kérdésben is útmutatást adott. Részletesen foglalkozott az elköteleződés problémájával, a házasság előtti együttélés, a szexuális élet kérdésével, a hűtlenség problémájával és a házasság fontos életszakaszaival, kiemelve a gyermek születését, valamint a gyerekek bevonódását a kapcsolat nehézségeibe.

Az elköteleződés nehézségéről egy közelmúltbeli kutatás kapcsán az előadó arra mutatott rá, minden elköteleződés reális veszteségekkel jár: megnyerek egyet, de lemondok az összes többiről. A mai ember érzékeny a veszteségrészre. Három emberből kettőben a veszteségélmény rossz közérzettel jár, s téves gondolatok formájában tudatosul: „Biztosan azért nem vagyok eléggé boldog, azért vannak problémáink, mert nem ő az igazi.” Ezek téves következtetések, de mögötte a veszteségélmény és annak tudata megerősít a téveszmében, hogy rosszul döntöttem.

Pál Feri atya kitért azokra a jelekre, tünetekre, melyek valószínűsíthetően megjósolják, hogy a felek együtt elégedettek tudnak-e lenni, s ha nem, mennyire veszélyeztetettek a kapcsolat tartósságát illetően. Ilyen jel lehet, amely „megkondítja a vészharangot, ha például a konfliktus során minősítem a másikat, ítélkezem fölötte, a személyére vonatkozóan mondok ítéletet”. Ez elfajulhat odáig, hogy a konfliktus során kifejezetten bántani akarom a másikat, már nem is áll szándékomban, hogy valahova eljussunk, hanem kifejezetten „a másikba akarok szúrni, ott, ahol neki fáj”. De ugyancsak intő jel, ha a másik folyamatosan kilép a konfliktusból, mint abból a helyzetből, melyben valamit lehetne tisztázni.  

Az elköteleződés előtti együttélés azt vonja maga után, hogy nehézségek idején a felek kevésbé lesznek alkalmasak arra, hogy ezekből jól jöjjenek ki. Ha érzelmi alapon vannak szívesen együtt, addig maradnak így, amíg az nekik jól esik. A mentálhigiénés szakember kiemelte, a szakirodalom így fogalmaz: „Ez a kapcsolat rendszerszintű hibával él együtt, ami nehézségek idején megtermi a maga gyümölcsét.” Az előadó hangsúlyozta, az együttélésben a párok nem teremtenek meg fontos alapokat. A szerelem érzelmileg rendkívül felhangolt állapotot jelent, a „hormonok vitustáncát” hozza magával. A pár minden időt együtt akar tölteni, s összeköltöznek. Az együttlétüket motiváló érzelmi állapotot hajlamosak úgy értelmezni, hogy elkötelezték magukat egymás mellett. De amikor eltelik néhány év, s már nem olyan jó, akkor felébred: „Hát én erre a vitahalmazra nem mondtam igent”.   

Minimálisak azok a külső erők, melyek a házasságot kívülről összetartják, így a belső összetartó erők, kapaszkodók kialakítása elsőrendű fontosságú. Személyiségfejlődésre vagyunk kényszerítve. Nem ment fel semmi, hogy a saját részünket kimunkáljuk, tanulandó dolog, hogy élünk egy társkapcsolatban – hangsúlyozta Pál Feri.

Ezt a kérdést kell a középpontba állítani: „Hogyan tehetünk a kapcsolatért?” Már a házasságra való felkészülésben arra kell törekedni, hogy a készségeinket fejlesszük.

Ennek három dimenziójára mutatott rá Pál Feri:
– a személyiségvonásokon, így a biztonságos kötődésen, indulatok kezelésén való munka,
– a kapcsolati ismérvek, így a kommunikáció fejlesztése, 
– annak tudatosítása, hogy a család élő rendszer.

A mentálhigiénés szakember felhívta a figyelmet arra, hogy naivitás azt gondolni, fel lehet készülni a nehézségekre. A házasságra való felkészülésnek Pál Feri szerint annak a kultúrájába kell bevezetnie a jegyeseket, ha majd lesznek nehézségeink, akkor tudjuk, hogy ezekkel lehet mit kezdeni, nincsen olyan téma egy társkapcsolatban, amiről ne lehetne beszélni. Ha problémáink vannak, akkor eldönthetjük, mi a realitás: meg tudjuk oldani a problémát vagy igyekszünk együtt élni egy feloldhatatlan problémával, ami nem beletörődést jelent, és nem válunk általa boldogtalanná.

A házasságban jelentkező nehézségekről szólva Pál Feri a gyógyíthatatlan problémával együtt élő párokat vizsgáló amerikai terapeuta felismerését hívta segítségül: meg lehet tanulni a problémával való együttélést akkor, ha bennem történik valamilyen változás. Akkor van gond, ha a probléma gyökerében az rejlik, már nem becsülöm a társam, nem tisztelem, s valójában nem fogadom el. Már nem a nehézség akadályozza az együttélést, hanem az, hogy én már nem értékelem a másikat. A bennem végbemenő változás azt mondja: ezt az embert nem lehet szeretni. Fel kell azonban ismerni, hogy lehet, csak nekem nehéz.

Minden életszakaszban sok függ attól, milyen a pár konfliktuskezelő képessége, hogyan vagyunk jelen akkor, amikor nehézségeink vannak. Ebben nagyon fontos fejlődnünk. A másik lényeges, milyen a társtámogatásunk. A mi kultúránkban döntő fontossága van az érzelmi összetartozás ápolásának: „akármit is érzel, azt nem teszem nevetség tárgyává”. Ez nem kis emberi teljesítmény, mert nem éljük meg ugyanazt, ezért nem könnyű elfogadni, megbecsülni a másik érzéseit, s vele tartani ebben az állapotban. Az érzelmi összetartozásnak cselekvésekben kell megnyilatkozni. Ennek pozitív oldala az örömök, a hála, a boldogság, lelkesültség kifejezése, s ennek együttes megélése, ami a kutatások szerint a kapcsolatok többségében nem működik rutinszerűen: a párok nem tudják egymás örömteli állapotát lekövetni. Ez az érzelmi összetartozás a másikkal akkor is fenntartható, ha nem értek vele egyet. Az érzelmeit kifejező embernek ugyanis nem az a fontos, hogy igaza van-e, hanem az, hogy tud-e mellé állni a másik – hangsúlyozta Pál Feri.

Majd rámutatott a sok kapcsolatot jellemző gyerekbetegségre: azt a célt fogalmazzuk meg a párkapcsolatban, hogy meg tudjuk változtatni a másikat. Aztán annak vagyunk tanúi, hogy ez nem sikerül, s így elégedetlenné válunk. A szakember biztatott: önmagunkért tudunk felelősséget vállalni, magunkon kell változtatnunk, sokat tudunk tenni magunkért! Fontos továbbá, hogy házasságunkban lássuk meg a pozitív dolgokat, tudatosítsuk ezek értékét, és törekedjünk fenntartásukra, időt és energiát nem sajnálva. 

Pál Feri kiemelte a gyakorta hangoztatott tényt, a egymásra szánt idő fontosságát, majd arról beszélt, a problémákkal, nehézségekkel, a gyógyíthatatlan sebekkel meg lehet tanulni együtt élni, de úgy, hogy megőrizzük magunkban a másik tiszteletét, megbecsülését. 

A tartósan elégedett kapcsolatban jelen van mind a szenvedély, mind az új tapasztalok, élmények szükségessége. Érdemes volna tudatosan bevinni ezeket a kapcsolatba. A keresztény gondolkodás elsősorban elköteleződésről, hűségről beszél, s a szenvedély fenntartásának, értékének kevésbé ad teret. Jó, ha egy társkapcsolathoz hozzá tud tartozni a szenvedély, amit táplálunk – hangsúlyozta Pál Feri annak veszélyére utalva, hogy a két ember megunja egymást.

Ha a házasságot a kereszténység vagy a spiritualitás összefüggésébe helyezzük, azt mondhatjuk, azzal válik a házasság szentséggé, hogy a két fél kölcsönösen arról dönt, úgy akarják egymást szeretni, ahogy Jézus szereti az embert. Ettől kezdve szeretetnek azt nevezem, ahogyan Jézus szereti az embert, mert ezzel a szóval akarva-akaratlanul visszaélnek. Hányan mondják ki, hogy szeretlek, mikor éppen csalják a társukat! Pál Feri arra figyelmeztetett: Istennel való kapcsolatunk meg tudja mutatni, hogyan kell igazán szeretnünk.

A házasság előtti szexuális életről szólva Pál Feri azt mondta, a teljes szerelmi egyesülés a testünk világán keresztül azt juttatja kifejezésre, hogy teljesen ott vagyok veled, ott vagyok nálad. Amikor az egyház tanításában azt halljuk, hogy ne történjen teljes szerelmi egyesülés a házasságkötés előtt, akkor azon érték kibontakozását akarja az egyház lehetővé tenni, amiről így beszélhetünk: akkor mondhatom, hogy teljes szívemből szeretlek téged, ha elköteleződtem melletted, ha őszinték vagyunk egymással, ha megbízhatunk egymásban. Az egyház azt hangsúlyozza: ne váljék el a szexualitás az emberi személy, a kapcsolat összes többi dimenziójától. Van abban valami meghasonlott, hogy a testi együttlétben minden megtörténik köztünk, de például nincs közös bankszámlánk. A testemmel többet fejezek ki, mint bármivel, amit az élet más területein neked adok, vagy amiben számíthatsz rám. Az egyház azt képviseli, ha „teljesen, akkor valóban teljesen legyen”.

Ide kapcsolódik, hogy az intimitásnak megvannak a feltételei: akkor adhatom át magam önfeledten, ha megvannak ezek a feltételek. Itt az előadó kitért arra a kérdésre, hogy a nők szexuális zavarainak hátterében gyakorta szorongás, negatív érzések, bizonytalanság, feldolgozatlan sérülések, szégyenkezés állnak. Naivitás azt gondolni, hogy a szexualitás terén nincs más kérdés, mint az, hogy mikor csináljuk. A nagy kérdés az, milyen feltételei vannak annak, hogy egy valódi, a teljes emberséget odaadó, átjáró teljes egyesülés tudjon történni. Nem kis teljesítmény ez – figyelmeztetett Pál Feri.

Majd továbbment: azok a feltételek, ahogyan két félnek érdemes együtt lenni szexuális viszonyban, a házasságkötés után sem teljesülnek maguktól, ennek megteremtése életre szóló feladat. Az egyházjog nem arra való, hogy az emberi lélek finomságait költői formában kifejezze, hanem azt mondja, kell egy világos vonal, mely illeszkedik ahhoz, hogy az emberi teljességből itt valami létrejött, van elköteleződés, van döntés, hűség.

A gyerekek és a házassági konfliktus kérdéséről Pál Feri azt mondta, a gyerekek természetes módon adnak visszajelzést – ezekre érdemes odafigyelni, de a javukat az szolgálja, ha nem kezdjük őket terapeutaként használni, nem véleményeztetjük őket. Nagy segítség számukra az, ha érzik, mi viseljük a saját életünk terhét, ami a mi dolgunk, azzal mi csinálunk valamit. Fontos, hogy a gyerek érezze, hogy a szülő a saját terhét viseli.

A szakirodalom hangsúlyozza, hogy minden társkapcsolatnak vannak életciklusai. Alapvető változások – így az elköltözés, összeköltözés, első gyermek megszületése – indítanak el új életszakaszokat, melyek kihívásokat jelentenek a felek számára. A társkapcsolat kezdeti szakaszában fontos a közös külső és belső világ kimunkálása – nyomatékosította az előadó. – Ez azt jelenti, hogy szánnunk kell egymásra elég időt: elég időt arra, hogy beavassuk egymást az életünkbe. Valamint meg kell teremteni a külső alapokat is.

Az egyik vízválasztó a házasság esetében az első gyermek születése. Kutatások azt mutatják, hogy a kapcsolattal szembeni elégedettségi szint tartósan magas tud maradni addig, amíg meg nem születik az első gyerek, mikor is a társammal, kapcsolattal való elégedetlenség meredeken zuhan lefelé. Tíz kapcsolatból nyolc elégedetlen lesz pusztán azáltal, hogy első baba megszületik. Két kulcsa van annak, hogyan változtathatunk ezen: a fiatal anya természetes módon meghatározóan kötődik a gyermekhez. Ezt a biológia is alátámasztja, hiszen szervezete elkezd kötődést segítő oxytocin hormont termelni. Számára a házasságnak ebben a szakaszában az anyaszerep a domináns. Ha a férj képes ekkor időt és energiát szánni arra, hogy bedolgozza magát az édesapa szerepébe, és elfogadja, hogy feleségéből, joggal, kevesebbet kap, és ő is gondoskodik a közös gyermekről, akkor szülőtársként, egy új minőségben tudnak találkozni. Ez azonban csak az egyik lépés – hívta fel a figyelmet Pál Feri. – Eltelik fél, háromnegyed, egy év, s elérkezik a nő feladata, hogy az elégedettség fenn tudjon maradni: erőfeszítést, figyelmet kell fordítania arra, hogy visszadolgozza magát a feleség szerepbe. Ha benne reked az édesanya szerepben, akkor a társkapcsolat nem fog tudni jól működni.

A harmadik megjelenése, a házassági hűtlenség kérdésével kapcsolatban azt hangsúlyozta a mentálhigiénés szakember, hogy mindig fennáll annak a reális lehetősége, hogy egy harmadik fél felbukkan. Ezek olyan személyek, akik számunkra érzelmileg fontossá válnak. „Tele van esélyesekkel a földgolyó” – naivitás lenne azt képzelni, hogy ilyen nem lesz. Tudnunk kell, hogy ha férfiként másik nővel vagyok kapcsolatban, akkor az férfi-nő kapcsolat. Nem tud más lenni, akkor se, ha soha meg nem érintem, rá nem mosolygok. Ki kell gyógyulni naivitásunkból, nem egy, nem kettő és nem három lépés vezet el oda, hogy valaki szeretői viszonyba kerül valakivel.

Ha megtörténik a hűtlenség, a megbocsátás is egy folyamat, és a bizalom helyreállítása is újabb folyamat, ezek párhuzamosan, egymást érintve futnak – mutatott rá Pál Feri, és néhány kulcsfontosságú vonatkozást emelt ki ezzel kapcsolatban.

A megbocsátás folyamatában nem tesz jót, ha Istenre, a keresztény hitre hivatkozva arra szólítom fel a megbántott felet, hogy ne haragudjon. Akkor fog tudni nekem, a vétkes félnek megbocsátani, ha megengedem neki, hogy jogosan kiélhesse a haragját, főként akkor, ha a megbocsátás irányának folyamatában élünk. A sértett fél engedhesse meg magának, hogy dühös legyen, sőt, az is normális, ha ilyenkor bosszú-fantáziái vannak. Ha azzal engedem meg magamnak a haragot, hogy ez a megbocsátási folyamat része, s én meg akarok bocsátani, de most még a haragomnál tartok, fontos megengedni a haragot, mert az jogosan jön elő.

A másik folyamat pedig a bizalom helyreállításának kérdése. Ennek három jelentős ismeréve van:
– amikor megtörténik a bizalomvesztés, akkor az a fél, aki a vétkes, legyen fokozottan megbízható, az élet apró dolgaiban is,
– a vétkes fél nyújtson fokozott hűséget és hiteles kiszámíthatóságot
– a bizalomvesztés utáni kapcsolat-helyreállítás belső logikája olyan, mintha újból ismerkednénk a másikkal. 

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria