Pál József Csaba temesvári püspök: Az első hét a szinóduson

Ez az első alkalom, hogy részt veszek püspöki szinóduson. Mondhatom már most az elején, hogy nagy élmény.

A szinódust háromnapos lelkigyakorlat előzte meg. Ez is jelzi, hogy a lelki dimenzió nagy hangsúlyt kap. A Szentatya sokszor hangsúlyozta, hogy Szentlélek nélkül nincs szinódus.

Az igazi nagy újdonsága ennek a szinódusnak a módja, ahogy megéljük. Munka közben többször imaszünetet tartunk, hogy az együtt munkálkodás tényleg a Szentlélek szellemében történjen.

Kiscsoportos együttlétekben és általános nagygyűlés keretében dolgozunk. Körülbelül negyven kiscsoport van a VI. Pál teremben. Kerekasztalok körül ülünk; mindegyik előtt táblagép van, azon keresztül vagyunk kapcsolatban a főtitkársággal, kapjuk vagy küldjük az információkat. Sokat vagyunk nyelvek szerinti kiscsoportokban.

Az együttlétünk neve: „Conversatio nello Spirito”, ami nem csupán lelki beszélgetést jelent, hanem a Szentlélekre való mély figyelést, mintegy benne a Szentlélekben, az ő lelkületében, az ő szellemében való együttlétet. Nem csupán beszélgetésről van szó, hanem egész magunkat adjuk az egymás iránti tisztelet és bizalom légkörében.

Tudjuk a Galatáknak írt levélből, hogy az öröm a Szentlélek egyik gyümölcse. A beszélgetéseinkben és a beszélgetéseink végén ezt az örömet tapasztaljuk. Valamiképpen így fejezhetném ki: azt tapasztaljuk, hogy ott van Jézus az ő Szentlelke által. Ez kegyelem. És az is kegyelem, hogy jóllehet nagyon különbözőek vagyunk, harmóniában tudunk együtt lenni.

Ez a szinódus a szinodalitásról szól, lebontva három alpontba: közösség, részvétel és misszió. Azáltal, hogy megéljük a szinódust, tanuljuk, gyakoroljuk az Egyház szinodális stílusát, amelyet a mindennapjainkban kell megélnünk.

Együtt járni, együtt gondolkodni, együtt imádkozni, együtt dolgozni keresztény módon. Egy lelki beállítottságról van szó, amely bizonyos értelemben megtérést igényel. Jézus stílusát kell hogy megtanuljuk.

Jézus kell hogy a középpontba kerüljön mind a különféle megbeszéléseken, mind a döntések meghozatalában. Azt is mondhatnánk, hogy a szinodalitás az a mód, ahogy a keresztények keresztény kérdésekről döntéseket hoznak.

A jézusi lelkület kialakításában Isten igéjének és az Eucharisztiának van fő helye. A szentmise lelkületével kell megélnünk a hétköznapjainkat is. A szentmisén erőt kapunk, hogy a hétköznapjainkban az evangélium szerint éljünk, ugyanakkor megünnepeljük azt, amit az Úr tett értünk, amikor megváltott, de azt is, ahogyan a hét folyamán vezetett. 

Ezeken az együttléteken valóban a tisztelet és bizalom légkörét tapasztaljuk. Ebben a légkörben próbálunk teret adni Jézusnak közöttünk. Közöttünk az egymásra figyelő, egymásban Jézust kereső lelkület valósul meg, amely közösséggé formál. Újra hangsúlyt kaptak a kisközösségek. A közösség részben Isten ajándéka, részben feladat számunkra.

Mi az egésznek a célja? Több célja is van, de a végső cél, hogy jobban tudjuk Jézust eljuttatni az emberekhez. Mert az embereknek Jézusra van szükségük, azoknak is, akik aktívak az Egyházban, és azoknak is, akik távol vannak az Egyháztól. Segítségünkre vannak a szeretet tanúságtételei, ahogy az első keresztényekről megjegyezték: „nézzétek, mennyire szeretik egymást. Az egyik kész életét adni a másikért”. Egymás hitén, egymás példáján épülünk.

Pál József Csaba

Forrás: romkat.ro

Fotó: Temesvári Egyházmegye; Vatican Media

Magyar Kurír