Palánki Ferenc püspök nyitotta meg a fatimai engesztelő imaórákat Mátészalkán

Hazai – 2024. május 17., péntek | 19:50

Május 13-án, a Fatimai Boldogságos Szűz Mária ünnepén megkezdődtek a fatimai engesztelő imaestek Mátészalkán, a ráczkerti Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templomban, a nyíregyháza-kertvárosi Fatimai Szűzanya-templomban és a debreceni Jézus Szíve templomban. Az imaestek októberig minden hónap 13. napján folytatódnak. A mátészalkai imaóra-sorozatot Palánki Ferenc püspök nyitotta meg.

Mátészalkán, a ráczkerti Szűz Mária Szeplőtelen Szíve egyházközségben 21 éve tartanak engesztelő imaalkalmakat, nagy érdeklődés mellett.

A házigazda, Heidelsperger István püspöki helynök, plébános nemcsak a helyi közösségből, hanem az egész Szatmári Esperesi Kerületből, a környező településekről is várja a híveket, papokat, hogy a Szűzanya közbenjárását kérjék életükre, családjukra, hazánkra.

A közel négyórás engesztelő alkalom a loretói litánia eléneklésével kezdődött, majd különböző litániákat, imádságokat végeztek a hívek Czele József káplán vezetésével.

Paraklisz (görögkatolikus könyörgő ájtatosság az Istenszülő Szűz Máriához), majd az örvendetes rózsafüzér elimádkozása után az imaest koncelebrált szentmisével folytatódott, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be.

Homíliájában a főpásztor az ember mennybemeneteléről beszélt. Elmondta: nemrég hallott egy érdekes mondatot: „Az ember maga a mennybemenetel.” Tulajdonképpen az emberiség és az ember személyes életútja is mennybemenetel. Csodálatos az ember. Az egyetlen teremtmény, aki személy, és azt tudja mondani, hogy „én” és „te”; tud gondolkodni, szeretni, másokért élni, Isten szeretetére válaszolni. Arra hivatott, hogy részesüljön az isteni életben, vagyis a mennybe menjen – fogalmazott Palánki Ferenc püspök.

„Amikor Jézus fölment a mennybe, fölvitte emberségünket az isteni lét állapotába. Ezt a mélységes titkot ünnepeljük, mert az egy nagy csoda, hogy a halállal nem ér minden véget. Azt mondhatjuk, hogy mi nem halunk meg. Testünk a bűn miatt elporlad, de hiszem, hogy föl fog támadni, és a személyünk, aki Isten csodálatos alkotása, nem hal meg.

Mindannyian Isten szeretett gyermekei, teremtményei vagyunk.”

Mitől lesz az életünk mennybemenetel? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Attól, hogy rátalálunk arra, amire Isten szánt bennünket, az Ő akaratára, majd azt megvalósítva rádöbbenhetünk, hogy Isten csodálatos szeretetét rajtunk keresztül is megmutatja a világban.

„A Szűzanya szintén fölvétetett a mennybe. Ő segít nekünk a mennybemenetelünkben. A mai nap is arra szolgál, hogy tisztázzuk a kapcsolatunkat Istennel, Szűz Máriával – emelte ki a megyéspüspök. – Május gyönyörű hónapját mennyire használjuk ki?

Milyen csoda, hogy Jézus a szeretett tanítványban rábízott bennünket Édesanyjára, és ránk, hívőkre bízta Édesanyja tiszteletét.”

Van egy égi Édesanyánk, aki úgy jutott el a mennyországba, hogy neki az összes gondja az, hogy mi is eljussunk oda. Ő mindig velünk foglalkozott, a Fia közösségével, az Egyházzal, amelyet ma nagyon sokan bántanak.

Az Anyaszentegyház Krisztus titokzatos teste, a szentségeken keresztül szüli gyermekeit az örök életre. Mária mindig ott van, hogy segítsen ebben.

Mi a dolgunk? Bűneink miatt olykor elakadunk a mennybemenetelben. Amióta az első ember elkövette a bűnt, az áteredő bűn mindannyiunk életére hatással van, bennünk van a rosszra való hajlam – folytatta szentbeszédét Palánki Ferenc. – Csak úgy szabadulhatunk meg bűneinktől, ha soha nem adjuk fel a küzdelmet – emlékeztetett.

Böjtöléssel, áldozatvállalással, az erények gyakorlásával, Isten, a Szűzanya, embertársaink segítségével tovább tudunk lépni a mennybemenetelünkben, és akkor megtapasztalhatjuk, hogy a végső cél nem valami, hanem Valaki.

„Egyedül senki nem üdvözülhet, senki nem juthat el a mennyországba, csak ha egymást segítjük.

A cél nélküli élet zuhanás. Az igazi cél pedig Jézus Krisztus, hogy egyre inkább hasonlítsunk rá. Ez az igazi mennybemenetel.

Segítsen ebben Édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária!” – zárta elmélkedését Palánki Ferenc püspök.

A szentmise végén Heidelsperger István püspöki helynök, plébános köszönetet mondott a főpásztornak, a lelkipásztoroknak és a híveknek a közös imádkozásért, és meghívta őket a következő, június 13-i fatimai engesztelő imaestre, amelyen Lengyel József esperes, leveleki plébános mutat majd be koncelebrált szentmisét.

A szentmise gyertyás körmenettel, majd szentségi áldással zárult.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria