Palánki Ferenc püspök tartott adventi lelkigyakorlatot Geszteréden három iskola pedagógusainak

A közös adventi lelkigyakorlat hagyomány a három intézményben, és már meg is történt a meghívás a jövő évi adventi lelkigyakorlatra, amelynek a nyírtelki intézmény ad majd otthont.

Törő András, a geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola intézményvezetője köszöntötte a megjelenteket.

A találkozó kezdetén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutatott be Kiss Tibor nyírtelki és Kerekes László geszterédi plébános, iskolalelkész koncelebrálásával a Szent Anna-templomban.

A főpásztor advent kegyelmi időszakára hívta fel a figyelmet, amikor Jézus születésnapjára készülve lehetőségünk van a megtisztulásra, életünk rendezésére.

Lehetőséget kapunk az újrakezdéshez. Azt mondja Keresztelő János – és ugyanezzel a mondattal kezdi Jézus a nyilvános működését –, „tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 3,2) Ez igazi örömhír, újrakezdhetjük, kapunk új lehetőséget, és ezzel élve válaszolhatunk Isten irgalmas jóságára és szeretetére.

Isten nem azt akarja, hogy bűntudatunk, hanem hogy bűnbánatunk legyen.

A bűnbánat válasz az Isten szeretetére – fogalmazott a főpásztor. – És amikor megkérdezzük: Uram, hogyan köszönhetjük ezt meg? Akkor ő azt mondja: Menjetek, és bocsássatok meg egymásnak, segítsetek utat készíteni mások szíve felé hozzám, a Szeretet forrásához.

A szentmise után a pedagógusok az iskola aulájában folytatták közös programjukat. A Szállást keres a Szent Család ájtatosság hagyomány a geszterédi intézmény életében is. A lelkigyakorlat keretében ének és rövid imádság kíséretében Törő András igazgató vette át a Szent Családot ábrázoló szobrot.

Ezután az intézmény ötödik osztályos diákjai karácsonyi misztériumjátékot adtak elő; közreműködött a második osztályos gyerekek kórusa.

Ezt követően Palánki Ferenc püspök tartott elmélkedést, aki először a lelkigyakorlat jelentéséről beszélt: a lelkünk az emberségünknek az a képessége, amellyel kapcsolatba tudunk kerülni a végtelennel, Istennel. A lelkigyakorlat során pedig próbáljuk megnézni az Istennel való kapcsolatunkat, tudatosítani, rádöbbenni arra, hogy ki vagyok, miért vagyok, „mi végre vagyok a világban?”.

A régi katekézis első kérdését nézve rácsodálkozhatunk a magyar nyelv szépségére: mi végre vagyok a világban, vagyis mi lesz az életem vége, a célja? Megkapjuk a választ a kinyilatkoztatásból, hogy tulajdonképpen Isten hívott meg bennünket az életre, az örök életre, vagyis az életszentségre, arra, hogy szentek legyünk. Az a szent, akinek az élete súlypontja nem saját magában van, hanem a másik emberben, akiben Krisztus jön hozzá.

Adventben át kell gondolnunk, hogy hányféleképpen jön el hozzánk Isten. Eljött kétezer évvel ezelőtt, eljön az imádságainkban, a szentségekben és az életünk végén. Ezekre készülünk, de nemcsak készülünk, hanem készen is kell lennünk. Meg kell tanulnunk, be kell fogadnunk a jézusi szeretetet. Ő nem elvárásokkal közelít hozzánk, nem úgy jött ide: „Szedjétek össze magatokat, mert nagy baj lesz!”, hanem keresi a tekintetét mindenkinek. Még a keresztről is keresi a jobb lator, a bal lator, a kivégzőosztag parancsnoka tekintetét, hogy tudnak-e másra nézni, megértik-e, felfogják-e, hogy mennyire szereti őket. Jézus ezzel a szeretettel közelít, jön hozzánk.

Nem elvárásokat támaszt, hanem meghív. Nem azt mondja: „Én is szenvedtem, most ti is szenvedjetek, megérdemlitek”, hanem azt kéri: „Válaszolj a szeretetemre!”

Hogyan tudjuk képviselni Isten szeretetét, vagyis, hogyan tudunk szentek lenni? Úgy, ha Istennel élő kapcsolatban vagyunk. Vannak, akik különválasztják a lelki, szellemi, testi életüket. Egy életünk van – hangsúlyozta Palánki Ferenc püspök. – A lelki életünket nem szabad elválasztani a testi és szellemi életünktől. Amikor délutáni sziesztát tartok, az is lelki élet, mert kipihenem magam, hogy még nagyobb odaadottsággal tudjam szolgálni a rám bízottakat. Ugyanakkor a lelki életünket, Istennel való kapcsolatunkat kell a legfontosabbnak tartani. Ebben fontos az újratervezés, mert hányszor és hányszor nem ezt tesszük. Hányszor beállítunk valakit, vagy valamit Jézus elé, az örök értékek elé. Ez bálványimádás, csak ezt így nem mondjuk ki. Lehet bálványozni a munkámat, a családtagomat, az autómat stb. A bálványimádás azt jelenti, hogy a teremtményt a Teremtő elé helyezem. A teremtő Istent imádni az igazi hit; ha bármit Isten elé helyezek, az bálványimádás.

Végül a főpásztor három lépésről – az edukációról, a formációról és a transzformációról – beszélt, melyet szükségesnek tart az életünkben. Fontos az edukáció, hitünk szempontjából is nevelni kell magunkat. Olvassuk a Szentírást, hogy egyre inkább megismerjük Istent, hogy ő milyen, és – második lépésként – ezt a formát át kell venni, ez a formáció. A harmadik lépés pedig a transzformáció, amelyben átadjuk azt, amit már mi fölvettünk, megismertünk és befogadtunk.

Az életszentséget nem kidolgozni kell, hanem elfogadni.

Megkérdezték Jézust: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus azt mondta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges” (Mt 10,26–27). A legfontosabb küldetésünk ezt megélni, továbbadni, vagyis az életszentséget, a Krisztushoz tartozást elfogadni, és erre formálódni segíteni másokat.

A lelkigyakorlaton az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) irodát Türk László oktatásszervezési főigazgató képviselte, aki a találkozó végén köszönetet mondott Palánki Ferenc püspöknek a tanításáért és az intézmények munkatársainak a jelenlétükért.

Az eseményről szóló bővebb beszámolót ITT és ITT olvashatják.

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír