Pannonhalma, Európa esszenciája – Szent Márton-hegyi pillanatképek

A Pannonhalmi Főapátság idei tematikus évének dús programja a 800 éves bazilika tárgyi, szellemi és lelki öröksége köré szerveződött.

Az apátság 300 éves barokk szárnyában, a prelatúra falképekkel díszített boltozatos termében gyülekeztek a sajtó képviselői, hogy egy igencsak intenzív bejárás keretében meggyőződhessenek arról, Pannonhalma, az épületegyüttes és természeti környezete megismerésére, a bencés lelkiség átélésére egyetlen nap bizony nem elég.

Hortobágyi Cirill főapát egyházfők Pannonhalmához kapcsolódó gondolatait idézte, melyek most egyfajta küldetésnyilatkozatként, ha tetszik, vezérmotívumként kísérik végig az idei esztendő egyházi és összművészeti eseményeit. Az idők jeleire való odafigyeléssel a „megújított apostoli lendület” még az 1996-ban náluk járt II. János Pál felhívása volt: „A mindennapi szolgálat során mozdítsátok elő a keresztények egységét, párbeszédre lépve mindenkivel. Az ökumenikus mozgalom nagy hasznot meríthet abból, ha elkötelezitek magatokat a dialógusra, a másik fél meghallgatására és a közeledésére. Legyen a ti apátságotok mindig nyitott otthon a testvérek gondjai előtt.” Ferenc pápa pedig tavalyi magyarországi látogatásakor, a budavári karmelita kolostorban elmondott beszédében fordult külön is a bencés monostor felé, amely „az imádság helye és a testvériség hídja”.

A Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója, Dejcsics Konrád a 2021-ben indult tematikus vendégfogadó „évadaik” sorába illesztette az ideit: az emlékezet, a megújulás és a zarándoklat évét az ünneplésé követi, a Bazilika 800, s benne az Uros apát és műve kiállítással. A nemzetközi szinten is jegyzett, immár huszadik Arcus Temporum fesztivál fókuszában ezúttal Mozart és az idén elhunyt Eötvös Péter kompozíciói állnak.

Nagy erőkkel készülnek továbbá a szeptemberi kétnapos nemzetközi ökumenikus koncferenciára is, amelynek főelőadói Rowan Williams volt canterbury érsek és Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek lesznek.

A bencés közösség az említetteken túl többek között Az én bazilikám címmel indított épülettörténeti sétákkal, tizenöt különböző témájú és műfajú lelkigyakorlattal, orgonahangverseny-sorozattal várja az érdeklődőket Pannonhalmára, amely minden betérőnek egyszerre kínálja a találkozás és az elmélkedés, az elvonulás, a testi és a lelki feltöltődés lehetőségét.

Uros apát és műve

A Szovák Kornél filológus, középkorász és Takács Imre művészettörténész kutatásai és tárlatrendezési koncepciója alapján megvalósult, egyszerre életrajzi és helytörténeti kiállítás öt nagyobb egységben láttatja a 13. században élt Uros apát európai, sőt mondhatjuk, világegyházi jelentőségű működésének írásos és tárgyi dokumentumait, ezek segítségével kibontva az Uros által vezetett és megújított pannonhalmi apátság szövevényes historia domusát.

Uros, Tihany apátja

„1207-ben a negyvenes éveinek elejét taposó, a kor fogalmai szerint érett korban lévő szerzetes tűnt fel a nagy múltú, királyi alapítású monostor, Tihany apáti székében. Ő az egyik első magas rangú egyházi személy a Magyar Királyság korai történetében, akinek személyes életútjába betekintést engednek az írott források. Mivel 1226 kora telén pannonhalmi apátságának huszadik esztendejét számította, 1207 kora őszéig kormányozhatta Tihany monostorát. Monostorkormányzatáról és hivatali tevékenységéről kevés adat maradt ugyan korunkra, de ebből a kevésből is éles kontúrokkal villannak elő személyiségének alapvető jegyei: különleges érzéke az írásbeliség iránt, valamint a gondos gazda összes fontos tulajdonsága. Régi és új korszak határán állva rendkívül határozott képzetekkel rendelkezett a történelmi múlt jelentőségét illetően, ugyanakkor biztos érzékkel tapintotta ki a korszellem változását. Már Tihany apátjaként tiszteletet parancsoló személyiség volt, aki minden bizonnyal a fontos döntések meghozatalakor ott ült a királyi tanácsurak körében.”

Reform és konszolidáció Pannonhalmán

„1207 kora őszétől Uros időt és energiát nem kímélve azon fáradozott, hogy az ősi monostort mind szellemi-lelki tekintetben, mind pedig e világi külsőségeiben megújítsa. A monostor ősi épületei siralmas állapotban lehettek. Elkerülhetetlennek látszott a tűzvésztől sújtott templom és a szerzetesi lakóépületek újjáépítése, amelyet ugyanúgy a reform részének tekintett, mint a fegyelem, az ellátás és a birtokgazdálkodás rendjének helyreállítását.

Szüksége volt rendtársai támogatására, amit 1226-ban azzal hálált meg, hogy rögzítette a szerzetesek ellátását szolgáló vagyonrész – a mensa – mértékét. Első lépésként az időközben korszerűtlenné váló gazdálkodás, a szórt birtokszervezet és az adományok korábban megszokott áradásának csökkenése okozta nehézségeken kellett úrrá lennie. Tisztázni kellett az alapításkor elnyert kiváltságok tartalmát és mértékét, és hatékonnyá kellett formálni azokat. Az apát 1226-ban, visszatekintve húszesztendős monostorkormányzatára, nem kis büszkeséggel állapíthatta meg, hogy tevékenysége rendkívüli eredményeket hozott. Ezek adták az alapot III. Honoriusz pápa 1225. évi reformbullája – a Paradisum plantavit – végrehajtásának. A rendi élet negyven szerzetessel virágzásnak indulhatott a királyi monostorban.”

Uros útjai

„Urostól személyes befolyásának érvényre juttatása megkövetelte, hogy rendszeresen kövesse a gyakran utazó királyi udvart. Az apát jól tudta, hogy a Római Kúriában mennyit számít ügyeinek eredményes elintézése érdekében a személyes megjelenés; hat alkalommal is ellátogatott oda. Három esetben az Örök Városban járult a szentatya színe elé, egyszer Anagniban, és egyszer Rietiben kereste fel a pápai udvart. Két ízben ellátogatott a bencés ősmonostorba, Montecassinóba (1215, 1225). Útjai rendszerint monostora vitás ügyeinek elintézését célozták, két esetben azonban hivatalból utazott: 1215-ben részt vett a IV. Lateráni Zsinaton, ahol a kereszténység jövőjét meghatározó döntések születtek, 1225-ben pedig a királyi követség tagjaként utazott a magyar Egyház vezetését illető ügyben. Az utóbbi esetben bizonyos, hogy az uralkodó biztosította az út tetemes költségeit. Legtávolabbi célpontja 1217–1218 fordulóján a Szentföld lett. Elkísérte királyát, II. Andrást arra a hadjáratra, melyet az apai fogadalom teljesítése rótt rá feladatul. Uros apát élete során az akkor ismert világnak jelentős részét bebarangolta, a két szent helyen bizonnyal zarándokként is tekintett önmagára.”

Uros apát és a tatárjárás

„A 13. század közepe előtt virágzó magyar monostorhálózat, mely közel száz kisebb-nagyobb apátságot számlált, a tatárok pusztítása után számarányait tekintve nagyjából a felére csökkent. A védművekkel nem rendelkező monostorok áldozatul estek a rohamnak. A nagy királyi apátságoknak az volt a szerencséjük, hogy a mongol stratégia első hullámában nem pazarolta az időt az ellenálló helyek térdre kényszerítésére. Noha Tihany és Pannonhalma is a főcsapás irányába estek, az erődmonostorok kiállták az első próbát, és visszaverték az ostromlókat. Az 1241 márciusában történt vereckei betörés hírét véve az ekkor már élemedett korú apát megtett mindent a túlélés érdekében, felkészült az ostromra, erődítményébe befogadta a menedéket keresőket, és arra is volt gondja, hogy az ország megmaradása érdekében saját és apáttársai nevében a Szentszékhez forduljon. Még egyszer utoljára erőfeszítéseit siker koronázta: a monostor átvészelte a csapást, öreg apátja azonban nem sokkal a tatár hadak elvonulását követően távozott az élők sorából: »minden emberi test útjára tért«.”

Uros apát, a pannonhalmi építtető

„Uros apát maradandó művei között a legelragadóbb az 1224-ben felszenteltetett új templom, amelynek munkálatai a szerzetesi lakóépületek és a monostor középpontját alkotó kerengő újjáépítését követően indultak el. Desideriusnak, Montecassino 11. században élt nagy apátjának példája lebeghetett a szeme előtt, amikor a reguláris élet mindennapi színtereinek biztonságát helyezte az első helyre, és a templomhoz csak ezt követően kezdtek hozzá. Az új templom terveit a 13. század elején az országban már gyökeret vert modern ízlés, a francia földről eredő gótika eszméi hatották át. Az első mester és munkásai a keleti kripta és a szentély falainak felépítése után átadták a munkát egy konzervatívabb felfogású műhelynek, amely az épület északi oldalán tevékenykedett. A befejezésig azonban ők sem jutottak el. A felszenteléshez közeledve Pannonhalmán ismét a gótika friss eszméi diadalmaskodtak: a korszak egyik kolosszális épülete, a reimsi székesegyház műhelyének kőfaragói érkeztek ide, akik a déli oldal pilléreit, fölöttük a hajó boltozatait valósították meg, és a templomot egy páratlan remekművel, a Porta speciosának nevezett déli kapuval gazdagították.”

(Szovák Kornél és Takács Imre kísérőszövegének felhasználásával.) 

Fotó: Lambert Attila  

Pallós Tamás/Magyar Kurír 

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. június 9-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.