Pápai sajtókonferencia a Srí Lankáról Fülöp-szigetekre tartó repülő fedélzetén

Lombardi atya Ferenc pápához:  Ezen a közbenső utazáson is, amint látja, készek vagyunk meghallgatni a szavait. Gratulálunk az utazás első részéhez, briliáns módon sikerült. Most néhány kérdést teszünk fel, miként immár az szokásos. Amikor Ön elfárad, és be akarná fejezni, kérjük, jelezze, és nyugodtan távozhat… Vagy már most fáradt? Mindenesetre, hogy elkezdjük… Tudom, Önnek egy dolog nagyon a szívén fekszik, amit szeretne most elmondani nekünk erről az útról, ez pedig Vaz Szent József szentté avatása. Arra kérem, hogy mindjárt az elején mondja el nekünk ezt a fontos üzenetet. Aztán továbblépünk a kérdésekhez. Többen már fel is iratkoztak. Íme, itt a lista!

Ferenc pápa: Mindenekelőtt jó napot! Valami bizonytalanság van Carolina körül, ez igaz! Eljutott hozzám a Lujani Szűzanya képe, nagyon köszönöm. Ezek a szentté avatások olyan módszerrel zajlottak – a kánonjog előírásai szerint – amit „egyenértékű szentté avatásoknak” hívunk. Akkor alkalmazzák, amikor egy boldog esetében már jó ideje él a tisztelete az Isten népe körében, és gyakorlatilag szentként tisztelik. Ekkor nincs csodát igazoló eljárás. Vannak ilyen személyek, századok óta. Folignói Angéla ügyét így végezték, ő volt az első. Végül én is ezt választottam olyan személyek esetében, akik az evangélium jeles hirdetői voltak. Elsőként Fáber Pétert, aki Európa egyik evangelizálója volt. Úgy halt meg, mondhatjuk, útközben, miután negyven esztendőn át utazott, hogy hirdesse az evangéliumot.

De mások is, Kanada evangelizálói, de Laval Ferenc és a Megtestesülésről nevezett Mária. Ők ketten voltak gyakorlatilag az egyház alapítói Kanadában az ott végzett apostoli munkájuk révén, az egyik mint püspök, a másik mint szerzetes nővér. Aztán egy másik példa a brazil Anchieta József, São Paulo alapítója. És most, íme: Vaz József, aki Srí Lankát evangelizálta. Szeptemberben Isten segítségével szentté avatom Junípero Serrát az Egyesült Államokban, mert ő volt az Egyesült Államok nyugati részének evangelizálója. Ők az evangelizációnak jeles alakjai, és összhangban vannak az Evangelii gaudium spiritualitásával és teológiájával.

Lombardi atya: Köszönöm. Most akkor térjünk át a kérdésekre, amiért feliratkoztak az újságíró kollégák. Az első Jerry O’Connell az America Magazine-tól. Övé a szó.

Jerry O’Connell: Szentatya, mindenekelőtt Lombardi atyához társulva gratulálok a sikeres Srí Lanka-i úthoz.

Az angol nyelvű csoport nevében kérdezem, miután egyeztettünk arról, hogy egy összekötő kérdést teszünk fel a Srí Lanka-i és a Fülöp-szigeteki látogatás között. Láttuk Srí Lankán a természet szépségét, de láttuk a sziget sebezhetőségét is, kezdve a klimatikus változásoktól egészen a tengerig stb. Most a Fülöp-szigetekre utazunk, és Ön meglátogatja a csapás sújtotta térséget. Ön már több mint egy éve foglalkozik az ökológia és a természetvédelem kérdéseivel. A kérdésem három szempontot érint. Első: A klímaváltozás nagyrészt az emberi beavatkozásnak és a természetvédelem hiányának tudható be? Második: Mikor jelenik meg az enciklikája? Harmadik: Ön kitartóan sürgeti a vallások közötti együttműködést, ahogy azt Srí Lankán láttuk. Szándékában áll meghívni más vallások képviselőit, hogy szembesüljenek az együttműködés kérdésével? Köszönöm.

Ferenc pápa: Az első kérdés. Ön mondott egy olyan szót, amit szeretnék pontosítani: „nagyrészt”. Én nem tudom, vajon egészében-e, de nagyrészt, azaz főként az ember kezdi a természet arculcsapását, folyamatosan. Mi egy kicsit kisajátítottuk a természetet, a „föld nővért”, az anyaföldet. Emlékszem, ti már hallottátok ezt, amit egy öreg paraszt mondott nekem egyszer: „Isten mindig megbocsát nekünk, és mi, emberek is néhányszor megbocsátunk egymásnak, a természet azonban nem bocsát meg soha.” Ha te arcul csapod, visszaadja azt neked. Hiszem, hogy túlságosan kihasználtuk a földet, az erdők kiirtásával például. Emlékszem, Aparecidában, abban az időben nem értettem jól ezt a problémát, amikor a brazil püspökök az amazóniai erdőirtásokról beszéltek, nem értettem őket. Amazónia a világ tüdeje. Aztán öt évvel később egy emberjogi bizottsággal az argentin legfőbb bírósághoz folyamodtunk, hogy állítsák le az ország északi részében, az észak-keleti Salta és Tartagal környékén, legalább ideiglenesen azt a szörnyűséges erdőirtást. Ez egy szempont. A másik a monokultúrák alkalmazása. A parasztok például jól tudják, hogy ha három éven át kukoricát termelnek, utána meg kell állni, és egy másik növénykultúrát kell alkalmazni, trágyázni kell, hogy a föld teremjen. Például nálunk csak szóját művelnek, és addig termelnek szóját, amíg a föld ki nem merül. Nem mindenki teszi ezt, ez csak egy példa a sok közül. Gyanítom, az ember túl messzire ment. Istennek legyen hála, ma sokan, számos ember beszél már erről. Most emlékeztetni szeretnék szeretett Bartolomeosz testvéremre (I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka – a ford.), aki évek óta beszél erről a témáról. Sokat olvastam tőle, évek óta tanít erről. Én is sok írását olvastam erre az enciklikára készülve. Visszatérhetünk erre, de nem akarok sokat beszélni erről. (Romano) Guardininek – elég csak őt említenem – van egy kifejezése, ami elég jól megmagyarázza ezt. Azt mondja: az „incultura” második formája a rossz kultúra. Az első az az állapot, ahogy a teremtéssel kapjuk a világot, hogy kultúrává alakítsuk, de amikor túlságosan is kihasználod és túllépsz a határon, akkor ez a kultúra ellened fordul, gondoljunk csak Hiroshimára.

Az enciklika. Az első tervezetet Turkson bíboros készítette el a munkatársaival. Majd néhányak segítségével én ezt dolgoztam át. Utána pár teológussal egy harmadik tervezetet készítettünk, aminek egy-egy példányát átküldtem a Hittani Kongregációhoz, az államtitkárság második tagozatára és a Pápai Ház teológusának, hogy tanulmányozzák alaposan, nehogy valami „butaságot” mondjak. Három hete kaptam meg a válaszokat, elég terjedelmesek, de nagyon építő jellegűek. Márciusban egy hetet erre szánok, hogy befejezzem. Remélem, március végén készen lesz, és kezdődhet a fordítás. Gondolom, ha a fordítások gyorsan mennek – Becciu prelátus hallgat rám, neki kell ezt ellenőriznie – júniusban vagy júliusban megjelenhet. Fontos az, legyen egy kis idő az enciklika megjelenése és a párizsi klímatalálkozó között, hogy hozzájárulhasson ahhoz. A perui találkozó nem volt valami nagy dolog! Csalódást okozott, mert hiányzott a bátorság, és egy bizonyos ponton megálltak. Reméljük, hogy Párizsban bátrabbak lesznek a képviselők, és előbbre jutnak ebben.

A harmadik kérdésre válaszolva, hiszem, hogy a vallások közötti párbeszéd fontos ezen a ponton. Más vallásoknak jó elképzeléseik vannak erről. De itt is van egy megegyezés arról, hogy legyen egy közös elképzelés. Még nem enciklika formájában. Valójában beszéltem már más vallások néhány képviselőjével erről a témáról, és tudom, hogy Turkson bíboros is így jár el, és legalább még két teológus, hasonlóképpen. Ez az eddigi út. Nem lesz közös nyilatkozat. A találkozókra később kerül sor.

Lombardi atya: Köszönöm, Szentatya. Most akkor a Fülöp-szigeteki csoportból Pia kapja a szót.

Ana Patricia Hontiveros Pagkalinawan: Szentatya, a Fülöp-szigetekiek nagyon-nagyon boldogok, hogy pár óra múlva köszönthetik Önt. Kérdésem: Mi az Ön üzenete azon sok ezer ember számára, akik nem találkozhattak Önnel, és nem is fognak találkozni személyesen, még ha akartak volna is? Sajnálom, de nem beszélek olaszul.

Ferenc pápa: Kérdésére válaszolva attól tartok, túlságosan egyszerű leszek, mégis szólok néhány szót. Az üzenet közepe, magja a szegényeké. Azok a szegények, akik előbbre akarnak jutni, a szegények, akik annyit szenvedtek a Yolanda tájfun miatt, és még most is viselik annak következményeit. A hívő szegény emberek, mert ők jelentik a reménységet a Fülöp-szigeteken az ország evangelizálásának ötödik centenáriumi megemlékezésein. Isten népe a Fülöp-szigeteken, a kifosztott szegények, akiket olyan sokan kizsákmányolnak társadalmi, spirituális és egzisztenciális igazságtalanság következtében. Rájuk gondolok. A Fülöp-szigetekre indulva őrájuk tekintek. Nemrég otthon, a Szent Márta-házban január 7-én, a keleti egyházak karácsonyi ünnepén néhány etióp nemzetiségű és néhány Fülöp-szigeteki volt jelen, akik ott dolgoznak. Az etiópok ünnepeltek, meghívták ebédre az alkalmazottakat, mintegy ötven embert. Én is köztük voltam, és elnéztem a Fülöp-szigetekieket, akik elhagyták a hazájukat, másutt keresve nagyobb jólétet, elhagyva papát, mamát, gyerekeket, hogy elmenjenek… Igen, a szegények! Nem tudom. Ők lesznek a magja…

Lombardi atya: Juan Vicente Boo következik a spanyol csoport nevében.

Juan Vicente Gonzales Boo: Szentatya, először is azt kell mondanom, hogy ha ez a fáradt formája, akkor nagyon jó formában van! A spanyol csoport nevében Srí Lanka történetéről és jelenkoráról szeretném kérdezni. A polgárháború idején Srí Lankán háromszáz kamikaze, öngyilkos merénylet történt, amit férfiak és nők, fiúk és lányok követtek el. Most megint öngyilkos merényleteknek vagyunk a tanúi fiúk és lányok, sőt gyerekek részéről. Mit gondol Ön a háború ilyen fajtájáról?

Ferenc pápa: Ami először eszembe jut, az a tisztelet hiánya. Azt hiszem, hogy minden öngyilkos merénylet mögött labilitás, emberi meghasonlás áll. Nem tudom, hogy mentális-e, de mindenképpen emberi. Valami, ami nem működik jól abban az emberben. Nincs kiegyensúlyozott véleménye az élet értelméről, a saját és mások életéről. Harcol valamiért, igen, odaadja az életét, de nem jól csinálja ezt. Számtalan ember dolgozik a világon mindenütt, gondoljunk csak például a misszionáriusokra, akik odaadják az életüket, azért hogy építsenek. Itt ellenben önmaga elpusztítása árán adja oda az életét, hogy így pusztítson! Ez nincs rendjén, itt valami nincs rendjén! Az Alitalia egyik pilótájának licenciadolgozatát ellenőriztem, amit a japán kamikazékról írt. (licenciatus: egyházi egyetemet végzett hallgatók tudományos fokozata – a szerk.) Megértettem valamit, de nehéz felfogni ezt. Amikor korrigáltam, az inkább a módszertani rész volt. De nem érti az ember. Ugyanakkor ez nem csak a Kelet ügye. Vizsgálatok folynak jelenleg, hogy a második világháború során ilyen javaslat érkezett Olaszországba a fasizmus kapcsán, de nincsenek még bizonyítékok, csak kutatnak a témában. Ellenben van valami, ami szorosan kapcsolódik a diktatúrákhoz és a totalitárius rendszerekhez. Igen, a totalitárius rendszerekhez! Szorosan összekapcsolódnak. A totalitárius rendszer gyilkol, ha nem a személyt, akkor meggyilkolja a lehetőséget, megöli a jövőt, megöl annyi mindent. Az életet is. Így van ez. De nincs vége a problémának! És nem csak Keleten! Ez pedig fontos. Most nem tudok többet mondani erről.

A gyerekekkel való visszaélésekről. Amit általánosságban mondtam ebben a tekintetben, az mindenkire érvényes. De most hagyjuk ezt, vegyük a gyerekeket. A gyerekeket oly sok téren kihasználják. Kizsákmányolják őket a munkában mint rabszolgákat, de szexuálisan is kihasználják őket. Néhány éve az argentin szenátus néhány tagjával kampányt akartunk kezdeni a legfontosabb szállodákban, hogy kinyilvánítsuk, itt nincs gyermekkel való visszaélés, a vendégek nem nyúlnak gyerekekhez. Nem sikerült keresztülvinni! Van egyfajta rejtett ellenállás. Én nem tudom pontosan, hogy visszaélnek-e a gyermekekkel, vagy sem, ez itt egy megelőző lépés lett volna. Amikor Németországban voltam, kezembe került néhány újság az utazási irodáktól a dél-kelet ázsiai térségről, a szexuális turizmusról, a gyermekekkel. Kizsákmányolják azokat a gyermekeket, és a gyermekek rabszolgamunkája szörnyűséges. Ezért is kihasználják őket. Többet most nem tudok erről mondani.

Lombardi atya: Köszönöm, Szentatya. Most adjuk a szót Ignacio Ingraónak, az olasz csoportból!

Ignazio Ingrao: Jó napot! A Panorama hetilaptól és az Il mio Papa (Az én Pápám) laptól vagyok. Szentatya, nagy aggodalom él a világban az Ön személyes testi épsége miatt. Amerikai és izraeli titkosszolgálati szervezetek szerint a Vatikán közvetlenül az iszlám terroristák célpontjában áll. Az iszlám fundamentalisták honlapjain feltűnt az iszlám zászló, amint a Szent Péter bazilika tetején lobog. Féltjük az Ön biztonságát a külföldi útjai során. Nos, tudjuk, hogy Ön nem akar lemondani az emberekkel való közvetlen kapcsolatáról, de ezen a ponton gondolja-e, hogy szükséges módosítania valamit a magatartásán vagy pedig a programjain? Aztán a merényletek esetén féltjük a hívek testi épségét is, akik részt vesznek a szertartásokon. Aggódik Ön emiatt? Általánosságban, Ön szerint mi a legjobb módja a válaszoknak ezekre az iszlám integralista fenyegetésekre?

Ferenc pápa: A legjobb válasz számomra mindig a szelídség. Szelíden és alázatosan – mint a kenyér – agresszió nélkül. Én most itt vagyok, de vannak emberek, akik nem értik ezt. Aztán az aggodalmakról. A hívek miatt valóban aggódom, ez valóban aggaszt! Erről beszéltem is a vatikáni biztonsági szolgálattal. Itt van velünk a repülőgépen Giani úr, aki ezzel van megbízva, ő a legtájékozottabb ebben a problémában. Ez nyugtalanít, meglehetősen nyugtalanít. Hogy félek-e? Ön biztos tudja, az egyik hibám az, hogy van bennem egy jó adag meggondolatlanság. Igen, meggondolatlan vagyok ezekben a dolgokban. Olykor megkérdem magamtól: Ha ez megtörténne velem? Azt mondtam az Úrnak: Uram, csak egy kegyelmet kérek, hogy ne essen bajom. Mert nem vagyok bátor a fájdalommal szemben, nagyon-nagyon félénk vagyok, de nem az Istentől. Viszont tudom, hogy megfelelő biztonsági intézkedéseket hoznak, bölcs és biztonságos döntéseket. A többit meglátjuk.

Lombardi atya: Köszönöm, Szentatya! És mi is ugyanazt a nyugalmat reméljük, mindig. Nos, akkor most gyorsan Christoph Schmidt következik a német csoportból, közben Sébastien Maillard készülődhet. Aztán megkérdezzük a pápát, hogy akarja-e folytatni, vagy inkább szeretné abbahagyni.

Christoph Schmidt: Szentatya, jó napot! Elmesélné nekünk a buddhista templomban tett látogatását tegnap, ami nagy meglepés volt? Mi volt az oka ennek a spontán látogatásnak? Inspirálja önt valamire ez a vallás? Tudjuk, hogy a keresztény misszionáriusok egészen a huszadik századig meg voltak győződve arról, hogy a buddhizmus egy nagy csalás, az ördög vallása. A harmadik: mi lehet a buddhizmusból kiemelkedően fontos Ázsia jövője számára?

Ferenc pápa: Hogyan zajlott a látogatás, miért mentem el oda? A buddhista templom vezetőjének sikerült meghívást nyernie a kormánytól, hogy a repülőtérre kimenjen – ő közeli barátja Randjith bíborosnak –, és amikor ott engem köszöntött, megkért arra, hogy látogassam meg ezt a templomot, közben Randjith bíborosnak is mondta, hogy vigyenek engem oda. Utána beszéltem a bíborossal, de nem volt idő erre. Amikor ugyanis megérkeztem, le kellett mondanom a püspökökkel való találkozásról, mert nem éreztem jól magam, fáradt voltam. A huszonkilenc kilométeres út során az emberek köszöntése kivette az erőmet, olyan lettem, mint egy kifacsart rongy, tehát nem volt idő. Tegnap ellenben, Madhuból visszatérőben volt alkalom rá. Egy telefon, és indultunk. Ebben a templomban őrzik Buddha két tanítványának ereklyéjét, ami számukra nagyon fontos. Ezek az ereklyék Angliában voltak, és sikerült elérniük, hogy odaadják nekik. A templom vezetője elém jött a repülőtérre, hogy találkozzon velem, én pedig elmentem a házába egy találkozásra. Először. Másodszor. Tegnap Madhuban olyat láttam, amit soha el nem tudtam volna képzelni! Nemcsak katolikusok voltak ott, még csak többségben sem voltak. Buddhisták, iszlámhívők, hinduk voltak együtt, és mind imádkozni mentek oda! Odamennek, és azt mondják, hogy ott kegyelmet kapnak! Van a népben – és a nép sohasem hibázik ebben –, van egy bizonyos hitérzék, valami, ami egyesíti őket. És ha számukra ennyire magától értetődő, hogy együtt mennek imádkozni abba a templomba – ami keresztény templom, de nem csak keresztény, ha egyszer mindnyájan akarják –, akkor vajon nekem nem kellene elmennem egy buddhista templomba, hogy köszöntsem őket? Ez a tegnapi tanúságtétel Madhuban nagyon fontos! Megérteti velünk a vallások közötti kapcsolat értelmét, amit Srí Lankán megélnek: itt létezik az egymás iránti tisztelet! Van egy kisebb fundamentalista csoport, de nem a néppel együtt, ez egy ideológiai elit, de nem tartanak a néppel.

Aztán az az elképzelés, hogy a pokolba mennek! De a protestánsok is… Amikor gyermek voltam, abban az időben, hetven évvel ezelőtt, minden protestáns a pokolba került, mind! Legalábbis így mondták nekünk. Jól emlékszem az első ökumenikus tapasztalatomra. Néhány napja elmeséltem az Üdvhadsereg vezetőinek. Négy- vagy ötéves lehettem, még most is látom, amikor az utcán megyünk a nagymamámmal, kézen fogva. A járda túlsó oldalán velünk szemben jön két nő az Üdvhadseregből, fejükön olyan föveggel, amit akkor hordtak, főkötővel, valami effélével, ma már nem hordják. Szóval azt kérdeztem a nagymamámtól: „Mondd csak, nagyi, milyen nővérek azok ott?” Ő pedig ezt válaszolta nekem: „Nem, azok protestánsok, de jók.” Első alkalommal hallottam valami jót mondani egy másik, egy protestáns vallás tagjáról. Abban az időben a katekézis során azt tanították nekünk, hogy a protestánsok mind a pokolba kerülnek. Ám hiszem, hogy az egyház időközben annyit változott a mások iránti tisztelettudásban és az értékekben, ahogy arról a colombói vallásközi találkozón szóltam. Amikor a II. vatikáni zsinat tanítását olvassuk a más vallásokban lévő értékekről, ez a tisztelet nagyon megnőtt az egyházban. És igenis vannak sötét korszakai az egyház történelmének, amit el kell mondani szégyenkezés nélkül, mert hiszen a folyamatos megtérés útját járjuk, a bűnből a kegyelem felé, szakadatlanul. Ez a vallásközi kapcsolat a testvérek között, kölcsönös tisztelettel, ez kegyelem. Nem tudom, kifelejtettem-e valamit… Ez minden? Vielen danke!

Lombardi atya: Sébastien Maillard a francia csoportból!

Sébastien Maillard: Szentatya, tegnap délelőtt a szentmisén a vallásszabadságról mint alapvető emberi jogról beszélt. Ám a különféle vallások tiszteletében meddig mehetünk el a szólásszabadságban, ami úgyszintén alapvető emberi jog?

Ferenc pápa: Köszönöm az okos kérdést! Úgy gondolom, hogy mindkettő alapvető emberi jog: a vallásszabadság és a szólásszabadság. Nem lehet…, gondoljunk csak…. Ön francia, menjünk Párizsba! Beszéljünk világosan! Nem lehet elrejteni azt az igazságot, hogy mindenkinek joga van a saját vallását szabadon gyakorolni, anélkül hogy megsértene bárki mást. Így tesszük, így szeretnénk tenni mindnyájan! Másodszor, nem sérthetünk meg másokat, nem kezdhetünk háborút, nem ölhetünk a saját vallásunk, vagyis Isten nevében! Ami most történik, az megdöbbent bennünket. De állandóan gondoljunk a történelmünkre: mennyi vallásháborúban volt részünk? Gondoljon csak ön a Szent Bertalan éjszakájára! Hogyan értsük ezt? Ez egy eltévelyedés! Isten nevében ölni – ez eltévelyedés! Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb dolog a vallásszabadság tekintetében: szabadsággal kell eljárni, bárki megsértése nélkül, kényszerítés és gyilkolás nélkül.

A vallásszabadság... Nemcsak hogy szabadságunk van, hanem jogunk és kötelességünk szólni, kimondani azt, ami a közjót segíti. Tehát kötelesség! Gondoljunk egy képviselőre, egy szenátorra! Ha nem mondja, amiről azt gondolja, hogy a helyes út, nem szolgál a köz javára. De nemcsak ebben az esetben, hanem egyébként is! Kötelességünk, hogy kimondjuk nyíltan, legyünk ebben szabadok, de anélkül, hogy bárkit is megsértenénk. Mert ugyan igaz, hogy nem szabad erőszakosan válaszolni, de ha a Gasbarri doktor, jó barátom, sértő szóval illetné az anyámat, számíthatna arra, hogy behúzok neki! Ez normális! Normális! Nem szabad provokálni, nem szabad megsérteni a többiek hitét, nem lehet gúnyt űzni a hitből! Benedek pápa egyik beszédében, nem emlékszem melyikben, szólt arról, hogy ez a posztpozitivista mentalitás, a posztpozitivista metafizika az, ami végül odáig jutott, hogy a vallások és a vallásos kifejezések egyfajta szubkultúra, amit tolerálni kell, de amelyek lassan-lassan, immár többé nem alkotják részét a felvilágosult kultúrának. Ez a felvilágosodás következménye. Rengetegen gyalázzák a vallást, szapulják, játékszernek tekintik mások vallását. Ez megtörténhet, ha doktor Gasbarri mond valamit az anyám ellen. Van egy határ. Minden vallásnak van méltósága, minden vallás, mely tiszteletben tartja az emberi életet, az emberi személyt. Én nem űzhetek csúfot belőle. Ez a határ! Ezt a határpéldát vettem, hogy jelezzem, a szólásszabadságnak is megvannak a maga határai, mint az anyámra vonatkozó véleménynek is. Nem tudom, sikerült-e válaszolni a kérdésre. Köszönöm.

Lombardi atya: Köszönjük, Szentatya! Immár több mint fél órája vagyunk itt, és végeztünk a csoportok első körével. Ön azt mondta, hogy egy kicsit fáradt. Szabadon dönthet, akarja még folytatni? Mondja meg bátran, mikor akarja befejezni. Most a listán Joshua McElwee, a National Catholic Report újságírója következik.

Joshua McElwee: Szentatya, köszönet a rám szánt időért. Ön sokszor beszélt a vallási szélsőség ellen, van-e valamilyen konkrét ötlete, hogyan nyerjen meg más vallási vezetőket, hogy közösen küzdjenek meg ezzel a problémával? Netalán egy assisi találkozó keretében, mint II. János Pál és XVI. Benedek pápa idején?

Ferenc pápa: Köszönöm. Ez a javaslat is felvetődött. Tudom, hogy néhányan dolgoznak rajta. Beszéltem Tauran bíborossal, aki a Vallásközi Pápai Tanácsban van, és ő érzi ezeket. Tudom, hogy a szándék nemcsak tőlünk jött, hanem másoktól is, más vallásoktól is, és a levegőben van a kérdés! Nem tudom, hogy zajlik-e már valami a szervezés terén, de a szándék, az érződik. Köszönöm.

Lombardi atya: Akkor az utolsó kérdés a Fülöp-szigeteki csoportból. Itt van Lynda Jumilla Abalos, aki még kérdez valamit, aztán hagyjuk távozni a pápát.

Lynda Jumilla Abalos: Jó napot, Szentatya! Sajnálom, de az én olasztudásom nem túl jó. Szentatya, Ön az igazságra és a kiengesztelődésre szólított fel Srí Lankán. Azt szeretném kérdezni, vajon támaszkodni fog-e az igazságért tevékenykedő bizottságra Srí Lankán és más országokban a belső konfliktusok kapcsán…

Ferenc pápa: Én nem ismerem jól ezeket a bizottságokat. Ismertem, milyen volt Argentínában, abban az időben, a katonai diktatúra után. Akkor azt a bizottságot támogattam, mert jó úton járt. Valójában azért nem beszélhetek most ezekről, mert nem ismerem őket tényszerűen. Igen, támogatok minden erőfeszítést, hogy megtaláljuk az igazságot, és támogatom a kiegyensúlyozott erőfeszítéseket, de a bosszút nem! Támogatom a kiegyensúlyozott erőket, hogy segítsék a megegyezésre jutást. A Srí Lanka-i elnöktől hallottam – de nem szeretném, hogy ezt politikai kommentárként magyarázzák, megismétlem tehát, amit hallottam, és amivel én is egyetértek. Azt mondta nekem: előre akar lépni a béke építésében – ez az első szó –, aztán a kiengesztelődésben, mindenekelőtt. Utána továbbment egy másik szóval, azt mondta: „mert harmóniát kell teremteni a népben.” A harmónia több, mint a béke és a kiengesztelődés. Több! És még szebb is! Zenei jellege is van a harmóniának! És még tovább ment egy másik szóval, mert ez a harmónia boldogságot és örömet ad majd nekünk. Béke, kiengesztelődés, harmónia, boldogság, öröm. Meglepődtem ezen, és azt mondtam: „Örömmel hallok ezekről, de nem lesz könnyű.” Az ötödik szó, igen, el kell jutnunk a nép szívéhez. Ez az utolsó, nagyon mély szó elgondolkodtat engem, hogy a kérdésére válaszoljak. Csak ha eljutunk a nép szívéig, amely tudja, hogy mi a szenvedés, mi az igazságtalanság, amely annyit szenvedett a háborúkban és a diktatúrákban, de annyit…, tehát csak akkor, ha elérkezünk oda, találhatunk rá a helyes útra, kompromisszumok nélkül, a helyes utakra, hogy továbbmenjünk azon, ahogy ön is mondja. Az igazságot vizsgáló bizottságok olyan eszközök, melyek segíthetnek, legalább is az olyan bizottság, mint az ott Argentínában, az egy olyan mozzanat, amely segített. Egy, de van még sok más, amit meg kell valósítanunk, hogy eljussunk a békéhez, a kiengesztelődéshez, a harmóniához, a boldogsághoz, és hogy elérkezzünk a nép szívéhez. Ez jut most eszembe és az elnök szavai, melyek, úgy tűnik, jól hangzanak.

Lombardi atya: Köszönöm, Szentatya! Azt hiszem, már többet is adott nekünk a szükségesnél ahhoz, hogy dolgozzunk azon az út még ránk váró órái során. Egy utolsó apróság. Az olasz Ansa hírügynökség éppen ma hetvenéves. Mindig itt volt velünk hűségesen valaki az Ansától. Most Giovanna Chirri van itt éppen velünk. Ha netán tudna mondani néhány köszöntő szót a hetvenéves Ansának…

Ferenc pápa: Az Ansát akkor ismertem meg, amikor Francesca Ambrogettivel találkoztam Buenos Airesben. Rajta keresztül ismertem meg az Ansát, Francesca volt a csoport, a külföldi újságírók csoportjának az elnöke Buenos Airesben. A legjobbakat kívánom az Ansának! Hetven év, az nem tréfa! Hetven éven át kitartani a szolgálatban, ez nagy érdem! Minden jót kívánok, a legjobbakat!

Szokásom, hogy amikor nem tudom, miként is mennek a dolgok, arra kérjem a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézt, hogy ő vegye kezébe az ügyet, és küldjön nekem egy szál rózsát, és ő megteszi ezt, ahogy ez párszor megtörtént, mindig valami sajátos módon. Ehhez az úthoz is kértem, hogy vegye azt kézbe, és küldjön nekem egy rózsát, de ahelyett, hogy rózsát küldött volna, ő maga jött el, hogy köszöntsön engem. Köszönöm Carolinának, köszönöm Teréznek és nektek. Köszönöm. Jó napot!

Lombardi atya: Köszönöm Önnek, Szentatya, és jó utat! Pihenje ki most egy kicsit magát, hogy felkészülhessen a következő három napra! És köszönet mindenkinek!

Forrás: Vértesaljai László SJ/Vatikáni Rádió

Fotó: Ansa, CNA, Daily Herald

Magyar Kurír