Papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak Palánki Ferenc püspökkel Rakamazon

Számos helyen és formában próbáljuk, próbálják megválaszolni a kérdést, mi az oka, hogy kevesen választják a papi, szerzetesi hivatást. Attól függően, hogy a kérdést milyen oldalról próbáljuk megválaszolni, különböző válaszok születnek. Egyértelmű választ nem tudunk adni. Egy biztos: Jézus kérte, hogy imádkozzunk a papi hivatásokért. „Kérjétek az aratás Urát…” Megszoktuk, nem tulajdonítunk jelentőséget, megszokásból mondjuk, természetes, hogy elhangzik ez a felszólítás is. Vagy mégsem? – e bevezető gondolatokkal kezdődött a szentségimádás március első csütörtökén a rakamazi egyházközség templomában, ahol a Szent László Imaszövetség tagjai a papi és szerzetesi hivatásokért fohászkodtak.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a polgári esperesi kerület híveivel és papjaival – Takács János rakamazi, Maga László polgári, Gyetkó László egyeki plébánossal és Halász István káplánnal – együtt imádkozott az imaszövetség szándékára: az egyházmegye papjaiért, valamint papi és szerzetesi hivatások születéséért.

Az imaalkalmon a főpásztor koncelebrált szentmisét mutatott be.

A szentmisét követő fél órában népi imádságok hangzottak el. Az áhítaton környékbeli családok, fiatalok is részt vettek.

Az imaalkalom szentségimádással folytatódott, melyet Halász István káplán vezetett.

A főpásztori látogatások során ugyanazon elmélkedések, versek, énekek hangzanak el a szentségimádás alatt. Ebből olvashatnak részletet:

„Jézus semmilyen különös dolgot nem kért tőlünk. Csupán egyet kért: hogy imádkozzunk. Mély hittel kérjük mindennap, hogy Isten irgalmában látogassa meg az ő népét és áldja meg. Ha nagy és nehéz dolgot kért volna, könnyebben megtennénk, de ő a leglényegesebbet kérte, hogy kitartóan imádkozzunk az aratás Urához.”

„Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András – halászok lévén – épp hálót vetnek a vízbe. Jézus ezt mondta nekik: »Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.« Rögtön otthagyták hálójukat, és követték. Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek” (Mk 1,16–20).

A Galileai-tenger mellett járó és tanító Jézus tanítványokat gyűjt maga köré; a mennyek országának közelségéről beszél az embereknek. A hálójukat éppen vízbe vető testvérek, Péter és András hallják Jézus felszólítását: „Jöjjetek, kövessetek! Emberhalászokká teszlek titeket.” Majd Jakab és János is hallja a jézusi hívást. A háló, a megélhetés eszköze, ott maradt; a család, a hozzátartozók, a munkatársak is.

Jézus követésében új világ tárult fel előttük. Egy eddig ismeretlen világ, új tanítás, amely időnként követhetetlenül kemény beszédnek tűnt. Olyan tanítás, amit nem is értettek igazán; sokan Izrael helyreállítását remélték tőle. De az ország, amelynek közelsége miatt új életet kell kezdeni, nem ebből a világból való. „Jöjjetek utánam! – szólítja meg őket Jézus. – Emberhalászokká teszlek titeket.”

Ott maradnak a hálók gazdátlanul. A háló, amely eddig az életet jelentette, és a megélhetést. Ott maradtak a társak, akik furcsán nézhettek a távozók után. A nehéz, kockázatos, de mégis biztos megélhetést fölcserélni az ismeretlen vándorprédikátor követésével: esztelenség. Mégis mennek. És azóta hányszor előfordul ugyanez a világban: Jézus megszólít embereket.

Vannak, akik elhagyják, ami éppen a kezük ügyében van, és követik őt. Vannak, akik ránéznek, csodálkoznak, de visszafordulnak, és beletemetkeznek a hálóval való bajlódásba. Vannak, akik elindulnak Vele, de amikor kemény beszédnek tűnik, amit Jézus kíván, visszatérnek előző életükhöz.

Mennyire különböző emberek voltak az apostolok!

Más-más arcvonások, másként kérges kezek, más családok, más múlt, más tehetség. De egyek abban, hogy Jézus a meghatározó számukra; egyek a megtapasztalásban, hogy Jézus a világ Világossága.

Mennyire különbözőek vagyunk mi is! De egyek vagyunk-e abban, hogy megszólított bennünket Jézus? Egyek vagyunk-e abban, hogy magunk mögött hagyunk hálót, bárkát és régi önmagunkat, hogy kövessük Őt?

Közel van a mennyek országa. Jézus felszólítása ma sem némul el.

Mindennap újra ott kell hagynunk földhözragadt régi önmagunkat, és nyomába kell szegődnünk.

Gondolhatjuk, hogy Péterről, Andrásról, Jakabról és Jánosról van szó. De egyszer csak rá kell döbbenünk:

mi is szereplői vagyunk ennek a történetnek. Abban a pillanatban, amint otthagyjuk a magunk hálóját, azonnal rólunk van szó – a mi életünk teljességéről.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír