Papi hivatásokért zarándokoltak a Mecsekben

A szentelendőkért és a papi hivatásokért felajánlott zarándoklat mintegy harminc éves múltra tekint vissza a Pécsi Egyházmegyében. A zarándoklat keresztjére minden évben névre szóló szalagot kötnek fel minden egyes szentelendőért, külön-külön. Püspökszentlászlón a kápolnában a zarándokok szentmisén vesznek részt, ahonnan egész éjszakán át tartó gyaloglást követően érkeznek meg a másnap 10 órakor kezdődő diakónus-, illetve papszentelésre a pécsi székesegyházba.

Idén a zarándoklat napjára vihart ígérő előrejelzések ellenére is összegyűltek a legelszántabbak, hogy végigjárják a 14 plusz 24 kilométer hosszú utat. A zarándoklat elején a nyári kánikula tette próbára őket, míg a Püspökszentlászló felé ereszkedő lejtőn az esőből kaptak ízelítőt. Az este nyolc óra után kezdődő szentmise alatt végig zuhogott az eső, azonban a közös eucharisztikus ünneplés végére a vihar teljesen elült.

A szentmise főcelebránsa Kovács József püspöki titkár volt, aki maga is vitte a zarándokkeresztet a Mecseknádasdtól Püspökszentlászlóig tartó úton, koncelebráló paptársai pedig valamennyien felfedezhették saját nevüket a zarándokkeresztet díszítő szalagokon.

Életünkben folyamatosan úton vagyunk, felgyorsult világunkban szüntelenül rohanunk valahová – hangsúlyozta szentbeszédében Dallos Tamás komlói plébános, akinek a neve szintén felkerült a zarándokkereszt egyik szalagjára –, ugyanakkor sehol sem vagyunk ott igazán. Ma zarándokúton vagyunk, ami lényegileg más, mint a mindennapok céltalan rohanása, mert pontos értelme van. Ezen a földön nincs maradandó hazánk: eljövendő hazánk után vágyakozunk (vö. Zsid 13,14). Az Ószövetségben láthatjuk, például az egyiptomi kivonulás történetében, hogy Isten és ember kapcsolata gyakran a hosszú közös úton, közös vándorlás folyamán alakul ki, és lép bensőségesebb szintre. Isten együtt járja népével a vándorutat, vele van és megoltalmazza, célt és irányt ad haladásának. Saját életünkben ugyanezt a feszültséget, keresést, várakozást hordozzuk. Várjuk Isten útmutatását az állandó haza felé vivő úton. Jézus pedig azt mondja, azért megy vissza az Atyához, hogy helyet készítsen számunkra (vö. Jn 14,2).

Mai zarándoklatunkat a papokért, diakónusokért, és különösen az egyházmegye két szentelendő diakónusáért, Mihovics Szebasztiánért és Miklovits Attiláért ajánljuk fel, akiknek az életében az Úristen a Krisztus-követésnek egy radikális, teljes önátadást igénylő útját tárta fel. Megbízta őket azzal, hogy miközben ők maguk is úton lesznek, segítsenek más útonlevőknek is megtalálni az égi haza felé vezető helyes irányt – zárta beszédét Dallos Tamás.

A szentmisét követően Schumann Zoltán, a püspökszentlászlói kastély és arborétum gondnoka látta vendégül a zarándokokat, akik közül hatan vállalták az egész éjszaka tartó további 24 kilométeres gyaloglást a Mecseken keresztül a pécsi székesegyházig, hogy időben érkezzenek meg a másnapi diakónusszentelésre.

Forrás ls fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír