„Ajtótok és szívetek álljon mindig nyitva a hívek előtt!“ – figyelmezteti Ferenc pápa a papokat. Ennek a mondatnak megfelel mindaz, amiről a Nagyváradon megtartott koronagyűlés előadója beszélt.
A tavaszi papi találkozó vendégelőadója, Hortobágyi Arnold OSB az oltárszolgálatról, a ministránsok szerepéről és fontosságáról beszélt a nagyváradi egyházmegye papjainak.
Lelkipásztori igyekezet és készség szükséges az együtt munkálkodásra – ezt szemléltették a ministránstáborban és -foglalkozásokon megalkotott miseruhák is, amelyeket a gyermekek együtt alkottak.
„Valami megfog és valami megtart a hivatásban – mutatott rá Hortobágyi Arnold OSB a ministránsokkal való foglalkozás témájában tartott előadásában. – Nagyon sok pap, aki ma részt vesz az oltárszolgálatban, a ministrálástól indult. A papi hivatás bölcsője az oltárszolgálat.”
„Meggyőződésem, hogy a hivatás alapvetően Isten műve bennünk, ugyanakkor szükségünk van emberi igyekezetre, hogy hozzátegyük a magunk részét.”
Forrás és fotó: Romkat.ro; Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria