Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában

Budapest: Hetényi Varga Károly szinte egész életét arra tette fel, hogy a XX. század diktatúrái egyházi áldozatainak sorsát kutassa. A hat kötetesre tervezett sorozatból a szerző halála miatt csak öt jelent meg az Új Ember Kiadó gondozásában. A kiadó az első kötetet bővítve, nemrég újra megjelentette. Fejérdi András, a könyv egyik szerkesztője Németh Gergely mikrofonja előtt nyilatkozott a Kossuth Rádiónak.
 
– Hetényi Varga Károly ezt a munkát a hatvanas-hetvenes években kezdte el, saját szorgalomból. Úgy érezte, hogy a múltunk feldolgozásához föltétlenül szükség van arra, hogy ismerjük meg azoknak az embereknek a személyes példáját, akik hitük mellett az üldöztetés árán is kiálltak. Felkereste azokat a papokat, akik akár a náci uralom alatt, akár a kommunista diktatúra idején bármiféle megpróbáltatást, meghurcoltatást szenvedtek. Ez a könyv jórészt a szóbeli történelem forrásanyagára támaszkodik. Jelentős részét teszik ki azok a riportok, amiket aztán ő írt át a kilencvenes évek elejétől. Az összegyűjtött anyagot levéltári forrásokkal is igyekezett kiegészíteni. Ezért is vált szükségessé a kötet új kiadása, mert az első kötet hamar elfogyott. A másik pedig az, hogy az újonnan előkerült nevekkel kellett ezt a kötetet kiegészíteni. Hetényi Varga Károly az egész történelmi Magyarország területén meghurcolt papokra igyekezett felhívni a figyelmet. Három kötet foglalkozik az egyházmegyés papokkal, egyházmegyénként. Később a munkát kiegészítette további két kötettel, amelyben a szerzetes papoknak a sorsát tárja föl. Valamennyi gyűjtése összegyűlt már szerzetes nővérekre vonatkozóan is, de a korai halála megakadályozta abban, hogy ezt a munkát befejezze.
 
– A kötetek a XX. század mindkét diktatúrájával foglalkoztak. Lehet-e valamilyen jellemző módot az üldöztetésekre találni?
 
– Alapvető hasonlóság a két diktatúra között, hogy a teljes társadalmat ellenőrzésük alá akarták vonni. Ebből természetszerűen következett az, hogy minden olyan szervezet vagy személy, amely a maga integritását meg akarta őrizni, az kész volt arra, hogy a saját elképzelését a diktatúrával, az ideológia elképzelésével szembe is hirdesse. Ez automatikusan az adott rendszer ellenfelévé vált. A nácizmus idején az üldözések nem annyira nyíltan fordultak az egyház ellen. Alapvetően a náci diktatúrában a papokat vagy az üldözöttek mentéséért, vagy politikai jellegűnek tekinthető ellenállásért hurcolták meg. A kommunista diktatúra hasonlóképpen igyekezett az egész társadalmat és ezen belül az egyházat is a maga ellenőrzése alá vonni. Itt talán egy fokkal nyíltabb volt a diktatúra ilyen irányú törekvése. Már a világháború utolsó másfél évében, akkortól kezdve elkezdődik ez az üldözés. Bár a felső vezetés szándéka szerint kezdetben még egy barátságos légkört kellett volna teremteni az egyházzal. Ettől függetlenül tudjuk, hogy például már 1946-ra legalább száztizenegy pap került internálótáborba vagy börtönbe, és később ez a szám növekedett. Sokan a menekültek vagy a nők védelmében léptek föl. A legismertebb közülük természetesen Apor Vilmos püspök, de találunk más személyeket is. Például Hummler Károly esztergomi egyházmegyés pap, aki életét adta a nők védelmében. A háború után pedig, ahogy elkezdték az egyház önállóságát fölszámolni, jöttek a különböző vádak. Szovjetellenes szervezkedést, fegyverrejtegetést igyekeztek a papokra bizonyítani, vagy fegyveres összeesküvésben való részvételt. Ennek több halálos ítélet lett a következménye. Egy másik terület volt vallásoktatásban való részvétel. Kezdetben kifejezetten az iskolák államosítása kapcsán az ez ellen felszólaló papokat hurcolták meg, a későbbiekben bármiféle fiatalokkal való foglalkozást úgy tekintett az állam, mint a kommunista államrend elleni összeesküvést vagy szervezkedést.
 
– Ha lehet számokat mondani, körülbelül hány pap, illetve szerzetes szerepel Hetényi Varga Károly könyveiben egyik, illetve másik diktatúra részéről?
 
– Egészen pontos számokat nem tudok mondani a teljes életműre vonatkozóan. Az első kötetben hétszázhúsz pap neve szerepel. Kevesebb lényegesen a nácizmus áldozatainak száma, de ez elsősorban azzal is magyarázható, hogy a német megszállás csak 1944. márciusában történt Magyarországon, és egy évre rá már a németek kiszorultak Magyarország területének jelentős részéről. Ugyanakkor több olyan pap is van, aki mindkét diktatúra áldozata lett. Megjárta Dachaut, és utána Szibériában hunyt el.
 
– A kötetek átolvasása után volt-e olyan papi sors, amely nagyon megrázta önt?
 
– Érdekesnek, fontosnak tartom kiemelni például Ferenc József példáját. Õ az egyházközségi munkásszervezetek szakosztályának volt az igazgatója. És mint ilyen, aktívan részt vett a náciellenes ellenállásban, a Magyar Frontban. Valaki figyelmeztette. Úgy kerülte el a letartóztatást, hogy a figyelmeztetés nyomán rögtön elhagyta a lakást, és amikor az utca végére ért, akkor látta, hogy a ház előtt megáll a katonai dzsip. Utána bujkálnia kellett. Így élte meg a háború végét, de az ÁVO sem hagyta nyugton, mindenféleképpen be akarta szervezni, valószínűleg széleskörű kapcsolataira való tekintettel. Egy-egy személy esetében egészen tragikomikus vádakkal is találkozunk. Például a pécsi egyházmegyés Havót Ferencet 1961-ben azért ítélték el, mert házkutatás során bélyeggyűjteményt találtak nála. Az elsőfokú bíróság hét évre ítélte. Ezt a feljebbviteli bíróság felülvizsgálta, mondván, hogy a bélyeggyűjtés nem tekinthető olyan súlyos államellenes összeesküvésnek, ezért öt évre mérsékelték az ítéletét – mert végül is vallásos témájú bélyegeket gyűjtött. A kommunizmus társadalmat ellenőrzés alá vonni kívánó szándékát nagyon jól jelzi az a gyömrői eset, amely már 1945. tavaszán bekövetkezett. Gyömrő környékéről az összes értelmiségit összegyűjtötte egy pártember, és nagyon súlyos kínzások után végezték ki őket. Köztük volt tanító, orvos és a környék lelkipásztorai. Köztük Mikla Pál ecseri plébános, illetve a szomszédos község evangélikus lelkésze. Míg Gyömrőre hajtották át őket, többeket agyonvertek. Az evangélikus lelkész már el sem jutott a kihallgatásig. Az ügyre jellemző, hogy ez még 1945. tavaszán történt, amikor az államapparátus, illetve a közigazgatás nem állt helyre, de később sem engedték a hívek, illetve a környék lakosságának följelentésére ezt az ügyet kivizsgálni. Pedig nagy valószínűséggel egy személyes bosszú állt a hátterében. Egyház életében egészen sajátos helyzetek álltak elő a meghurcoltatások kapcsán. Például a kistarcsai internálótáborban egy szabályos teológiai főiskolát működtettek az ott lefogott papok. Érdekes, hogy ezt a teológiai főiskolát az innsbrucki jezsuita teológia leányintézményeként fogták föl, mert több jezsuita tanított ezen a fogságban működő teológiai főiskolán. A teológiai főiskoláknak minimum öt, doktorátussal rendelkező teológus tanárral kell bírnia. A kistarcsai internálótábor főiskoláján tíz, doktorátussal rendelkező teológus tanított.
 
Elhangzott: 2005. március 27-én.
 
Kossuth Rádió/VP/MK