Papok szüleinek találkozóját tartották Pécsett

Hazai – 2024. június 3., hétfő | 10:33

Jó hangulatú találkozón látta vendégül Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegye papjainak és papnövendékeinek szüleit május 29-én Pécsett.

A hagyományosan évente megrendezett programon Kovács József püspöki titkár köszöntötte a papok szüleit a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében, és köszönetét fejezte ki, amiért a szülők elfogadták életük leghatalmasabb ajándékát, a gyermeküket, a papi hivatáshoz kapcsolódva pedig azt, hogy ők maguk papok szülei legyenek, ami nem mindig egyszerű, de sok örömöt hordozó szülői hivatás.

Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy ez a találkozás egy üzenet a világ felé, mely mindnyájunkat megerősít a saját hivatásunkra való rátalálás fontosságában.

„Amikor a papi vagy más élethivatásról beszélünk, bennük és általuk meg kell őriznünk életünk testi, lelki és szellemi egészségét. Adjunk hálát az életért, és figyeljünk rá, hogy a család és az Egyház közösségében élve testi, lelki és szellemi táplálék egyaránt gazdagítsa az életünket” – fordult a papok szüleihez a főpásztor.

A résztvevők számára ezt a hármas ajándékot nyújtotta ez a nap, melyen a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és a Szent Mór Iskolaközpont diákjainak zenei betétekből álló műsora adta a szellemi táplálékot, a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában megtartott májusi litánia pedig a lelki adományt. A találkozó hagyományosan szeretetvendégséggel zárult.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria