Papszentelés Kenderesen

Vízi János, a római Pápai Magyar Intézet növendéke egy zsoltáridézetet választott papi jelmondatául: „Uram, én a te szolgád vagyok.” (Zsolt 116,16) A szentelő püspök ebből kiindulva a szolgálatról elmélkedett. A mai világban a szolgálat nem divatos magatartás, negatív képzetek társulnak hozzá: kiszolgálás, szolgalelkűség, kiszolgáltatottság. Ezzel szemben – mondta a püspök – a szolgálat az Egyházban Jézus követése, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja mindenkiért” (Mt 20,28). A pap személyén keresztül Jézus újra kimondja az Atyának, hogy „Értük szentelem magam” (Jn 17,19).

„Örömhírt vinni a szegényeknek, gyógyítani a megtört szívűeket, szabadulást hirdetni a foglyoknak” (Iz 61,2), tanítani a tudatlanokat, vigasztalni a szomorkodókat – ez nem külsőséges, szolgalelkű feladatteljesítés, hanem válasz Isten szeretetére, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Válasz Jézusnak, aki rajtunk keresztül a kicsinyek, a peremre szorultak, a kisemmizettek, a nyomorultak, a vámosok, a bűnösök barátja akart lenni. Válasz Jézusnak, aki a mi létünkön keresztül a hitetlenül, reményvesztetten küszködőkben felkelti a hit vágyát. Tudnunk kell olyan embernek lenni, aki körül születik az Isten országa.

A pap szolgálata kaland. Az isten- és emberszeretet kalandja, az önátadás, az örökélet-adás kalandja. De félig égni, félig élni, félig szeretni nem érdemes – hangsúlyozta Palánki Ferenc, hozzátéve: Isten nem hétköznapi, nyögvenyelős kötelességteljesítést vár, nem hivatalnoki lelkű szolgálatra hív, hanem örömre, boldogságra. A pap nem egy fura figura, nem egy különc csodabogár, hanem olyan keresztény, aki meghívottságában, elkötelezettségében a többiek elé tárja az odaadott élet lehetőségét, boldogságát. Osztatlan szívű Istenhez tartozásából fakad a nagy szabadság és lelki függetlenség.


A pap az örömhír tanúja, akin keresztül megtapasztalja a bűnös, rideg világ, hogy Jézus él, és az egész világot át akarja alakítani, meg akarja szentelni – zárta szentbeszédét a segédpüspök.

A szentelési mise után az újonnan szentelt pap, Vízi János újmisés áldásban részesítette a felszentelő püspököt, a szüleit, testvérét, nagymamáját, paptestvéreit és a híveket.


Újmisés köszönő beszédében hálát adott Istennek szüleiért, családjáért és mindazokért, akik segítették a hivatás felismerésében és kifejlődésében. Kérte a jelenlévőket, hogy tekintsék őt továbbra is közülük valónak, de ismerjék fel benne a Krisztust képviselő papot, aki megjelenik közöttük az örömükben, de osztozik a fájdalmukban, gyászukban is, és kérte azt is, hogy imádsággal segítsék szolgálatát.

Fotó: Iváncsy Balázs

Magyar Kurír