Papszentelés koronázta meg a Miskolci Egyházmegye zarándoklatát Máriapócson

A zarándoklatok újjáéledésének tanúja volt ezen a hétvégén a kegytemplom: szombaton egy-egy család, kisebb csoport, kora este pedig a fiatal felnőttek gyalogos zarándoklatának érkezésével kezdett gyarapodni a közösség, majd másnap kora reggeltől a Miskolci Egyházmegye szinte valamennyi településéről – immár szervezett csoportokban, parókusaik vezetésével – érkező hívekkel vált teljessé a búcsú.

A szombat esti lítiás nagyvecsernye előtt Orosz Atanáz püpsök kísérte be a 22+ zarándoklat résztvevőit.

Szokás szerint az utolsó, idén talán a legnehezebb kilométereken adott újabb erőt a főpásztor jelenléte a közel félszáz huszonkét év feletti zarándoknak, akik a rekkenő hőség és a korábbi felhőszakadás nyomán már-már mocsaras talajszakaszok ellenére sem adták fel vállalásukat.

A vecsernyén és az azt követő virrasztáson a másnapi papszentelés előtt álló diakónus is a püspök mellett szolgált, diakónustársai és a papnövendékek segédlete mellett.

Másnap, a papszentelési liturgián mondott homíliában a II. vatikáni zsinat mondatát idézte  Orosz Atanáz püspök: „az Úr Eucharisztiájának ünneplése által (…) Isten egyháza épül és növekszik, s a papok koncelebrációja által megnyilvánul közösségük” (UR 15).

A jelentős számban koncelebráló papság újszentelt áldozópappal bővült, a zarándokok is igen szép számban voltak jelen.

A homília első részében a felolvasott evangéliumi szakaszhoz (Mt 14,14–22) fűzte tanítását a miskolci megyéspüspök: „A gyógyító Jézushoz odamentek tanítványai, és figyelmeztették: Bocsásd el a népet, hadd menjenek vissza a falvaikba, hogy élelmet vegyenek maguknak. A tanítványok nyilván felmérték annak lehetetlenségét, hogy megetessék a körülöttük állókat, Jézus mégsem eszerint intézkedik: »Ti adjatok nekik enni!« – rendelte el annak ellenére, hogy a tömeg nagyobbnak látszott, mint az eszköztelen tanítványok gazdasági, anyagi képessége. Jézus mégis tudta, hogy így kell tenni. Az apostolok vonakodtak: »Csak öt kenyerünk van, és két halunk« – felelték tehetetlenségük bizonyítására. S hasonlóképpen hivatkozhatnánk mi is eszköztelenségünkre. Ma is sokan szenvednek éhínséget, s az apostolokhoz hasonlóan mi is széttárhatjuk karjainkat, hogy erre nem vagyunk felkészülve. Jézus mégis bízott abban, hogy ezek az apostolok engedelmeskedni fognak neki. Zsidó szokás szerint hálát adott, áldást mondott, megtörte a kenyeret, és lám, abból a kevésből bőséges, mindenkinek jutó ebéd lett.

Igen, az Úr kegyelme elég volt ahhoz, hogy az az öt kenyér és két hal mindenkinek jóllakásig szolgáljon. Még maradékot is bőven szedetett össze Jézus.

Ez a parancsa, amellyel a kenyérmaradékok összeszedésére biztatott, ma is motivál bennünket egy olyan világban, ahol a maradékkal nem tudunk mit kezdeni, az éhezők száma pedig erősen növekszik.

Akár bevalljuk magunknak, akár nem, a Föld nagyon-nagyon sok éhező emberrel van tele, és nem vettük még elég komolyan az Úr parancsát: »Ti adjatok nekik enni!«”

Aranyszájú Szent János homíliáiban többször visszatért arra, hogy hiába díszítgeted az Úr oltárát, ha a templom küszöbén lévő szegény rászorultat ellátatlanul hagyod – folytatta homíliáját a főpásztor. – Felszólít bennünket az az Úr, hogy jobb lélekkel legyünk egymás iránt, és ha lehet, az élet alapvető szükségleteinek terén is tegyünk meg mindent embertársaink ellátása érdekében. Mert Ő, aki azt mondta, hogy „Ez az én testem”, és a szó valóra vált, ugyanő mondta: „Amikor egynek a legkisebbek közül nem tettétek, nekem sem tettétek”

Mi haszna, ha Krisztus asztala arany edényektől roskadozik, Ő maga meg éhen hal? Először etesd meg az éhezőt, azután díszítsd bőségedből asztalát!”

– buzdított Orosz Atanáz püspök.

Jézus pusztai csodája egyúttal egy későbbi, örök csodának lett még előképe. S ez a csoda most itt, körünkben is megvalósul – folytatta szentbeszédét a szónok. – Kenyeret szaporított az Úr, mégis Szent Pál apostolnak a korinthusiakhoz intézett üzenete arra döbbentett rá bennünket, hogy nem csak egyszerű kenyérről van itt szó. „A kenyér, amit megtörünk, nemde Krisztus testében való részesedés?” – kérdezi Szent Pál apostol a korinthusi közösségben élőktől. Igen, a mi Urunk Jézus Krisztus nemcsak ennivalót szaporított ott kint a pusztában, hanem önmagát adta; az élet kenyerét mindnyájunknak eledelül.

A miskolci főpásztor rámutatott: azért gyűltek össze Máriapócson is, hogy az élet kenyeréből részesülve megújuljanak, igazi élő közösséggé váljanak.

Egy test részei, morzsái vagyunk,

és ez az egy test Jézus Krisztus testének részeként éppen ebben a liturgiában mutatkozik meg leginkább, amikor a püspök körül összegyűlt papság koncelebrálja a Szent Eucharisztiát, a körülöttük lévő segédlettel együtt.” A II. vatikáni zsinat keresztény egységről szóló határozata szerint ilyenkor „Isten egyháza épül és növekszik”, gyarapszik az Úr Eucharisztiájának ünneplése révén. Ma is ezt éljük át: szó szerint gyarapszik az Egyház, az egyházi rend gyarapodása révén is – szögezte le a megyéspüspök.

„Nézd, az ajtóban állok, és kopogok” (Jel 3,20) – üzeni az Úr Jézus az újszövetségi szentírás utolsó könyvében. Nem csak a végidőkre, a mostani időkre is vonatkoztatja ezt – mondta Orosz Atanáz püspök.

Szeretne belépni Gergely Tamás diakónus életébe is, „hogy mától fogva Ő irányítsa minden cselekedetét és különösen is a szentségi cselekedetét; a keresztelést, a bérmálást, a Szent Eucharisztiát”. Ez azt is jelenti, hogy

az újszentelt papnak Jézus Krisztus mintájára kell alakítania életét azért, hogy jó példa legyen, és ezáltal minden keresztény hívő tudjon Jézushoz formálódni, Jézushoz hasonlítani.

„Ezen a mai Szent Liturgián szeretnénk átalakulni, közösen egy egyháznak mutatkozni, és ebben a nagy egyházban Jézus Krisztust megjeleníteni. Az egyházi rend új és régi tagjai egyaránt Krisztus szolgái, Krisztus mintája szerint.”

*

Gergely Tamás papi jelmondatául a 36. zsoltár soraiból választott részletet:

„Az Úrban leld örömed, s ő betölti szíved vágyait. Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s ő irányít majd.”

Primíciáját szülőfalujában, Rudabányácskán mutatja be július 25-én. Áldozópapi szolgálatát Miskolcon kezdi el, a székesegyházban és az idősek otthonában.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír