Paradoxon és eufória – Egy Filip Tamás-verssorról

„Amilyen mértékben túlteng az analízis,
olyan mértékben hiányzik a szeretet.”
(Nádas Péter: Tanítványai tanították)

„Amit látok, kimondhatatlan,
de tele van metaforákkal.”
(Filip-Kégl Ildikó: Áthullámzik rajta)

Jelentős költőnek egyetlen sora is jelentős tud lenni. Ezért van most merszem – és módom –, hogy Filip Tamás szerelmesvers-ciklusának Világgá kiáltom című darabjából csupán mondatnyi részletet emeljek ide:

„Mondd szótagolva: Szép.”

A szótagolás a nyelv- és nyelvtantanulás módszertanából ismerős eljárás; tágabban: az elemző odafordulás gesztusa, az igyekvő megértés iskolás esélye. A versbéli fölszólítás azért hökken el bennünk, mert a szép szó: szótagolhatatlan, azaz szótagokra nem bontható – hiszen egyetlen ilyen elem alkotja.

Miféle tanulságokat súg ez a kedves képtelenség?

(1) A szépség elemezhetetlen; racionális közelítéseknek nem enged; illetve (2) jelentéskörei a nyelven túl rajzolnak titkos mintázatokat. (3) Ami szép: teljes. Mindig. (4) Fordított optikával: a teljesség megnyilvánulási alakzata volna mindahány szépség? (5) A kimondás – e feltételekkel – lehetetlenséggel rokon szándék; bevégezhetetlen, vagyis szüntelen csodát és örömöt biztosító művelet. (6) Ellenkező nézetből: a szótagoló olvasás ez esetben a szó többszöröző kihangosítását jelenti; mantra, ráolvasás, önismétlő eufória születik, ha engedünk a megszólító szelídségnek. (7) Szépirodalmi szöveghellyel van dolgunk; a szép(ség)ről referáló verssor maga is: szép. (Ebben alaki sajátosságai is közrejátszanak: a jambikus mérték, az sz-es alliteráció, a belső rímhatás [szóta-golva] és a háromosztatúságban megjelenő szótagszám-szimmetria: 1-4-1.) Körbeér, önmagába fordul, s ekképp nyit véghetetlen élményt ez a rejtelmes imperatívusz. (8) Figyelemre méltó emellett, hogy a Szép nagybetűs kezdete ugyan a szó önálló mondat voltára mutat, de érthető úgy is: a nagybetűs Szépség testesül meg, avagy valaminő esszenciális esztétikum mutatja meg lényegét, mindahányszor eseti mozzanatok, alkalmi motívumok bűvkörébe csusszanunk. (9) A lírai alany a kedvesét szólítja meg (itt és a teljes költeményben), de a második személyben a befogadó is magára ismerhet, magára veheti a közlést, azaz polgárjogon vonódik be a költészet univerzumába. (10) Ha pedig (szó)tagolja olvasástapasztalatát, a részekben fölismerhető egész értelmezői oltalma alá kerülhet.

Filip Tamás paradoxonokat kedvelő, meghökkentésekből komponált költészete ezúttal is ihletett ráismerést bocsát elénk. Olyat, mely nemcsak önmagán, de a túlokon is túlra mutat.

Fotó: Pexels

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. március 30-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.