Párbeszéd a liturgiáról: Az evangéliumos könyv

„Az Evangélium felolvasása az igeliturgia csúcsa. Maga a liturgia tanít a neki kijáró legnagyobb tiszteletre, amikor az Evangéliumot a többi olvasmánnyal szemben sajátos tisztelettel tünteti ki: az, akit az Evangélium hirdetésére kijelöltek, szolgálatára áldáskéréssel és imádsággal készül elő; a hívek felkiáltásukkal elismerik és megvallják, hogy Krisztus jelen van, és ő szól hozzájuk, a felolvasást állva hallgatják; az Evangéliumos könyv pedig külön tiszteletben részesül” (A római misekönyv általános rendelkezései, 60.).

Amint azt már többször is hangsúlyoztuk, a szentmise liturgiája történés, az ott felsorakozó szimbólumok, szavak, személyek elsősorban a találkozás csatornái, rajtuk keresztül közeledik egymáshoz Isten és ember. Érdemes tehát ezekre, még ha jó esetben szépek vagy éppenséggel látványosak is, nem pusztán tanító jelképként, díszítő- és látványelemként gondolni, hanem olyan, a Szentlélektől megelevenített közvetítőként, amelyekben és akikben szimbolikusan, de nem kevésbé valóságosan végbemegy a találkozás.

Az evangélium meghirdetése is, amennyiben a liturgikus közösség erőforrásai ezt lehetővé teszik, ünnepélyes tárgyakon és szertartásokon keresztül történik, amelyek még inkább megtestesíthetik e pillanat esemény jellegét. Ahogyan A római misekönyv általános rendelkezései fogalmaz, „maga a Feltámadott jön a körünkbe, és szól hozzánk”. Ennek az eseménynek több olyan mozzanata is van, ahol ez tetten érhetővé válik. Ilyen az evangélium meghirdetésének helye, az ambó, valamint a meghirdető személye, a diakónus vagy a pap, és nem utolsósorban az a kitüntetett könyv, amelyből felhangzik az örömhír. Ez az evangelistarium (evangéliumoskönyv), amely a vasár- és ünnepnapok evangéliumi perikópáit tartalmazza. Kötése díszes, előtáblája többnyire a négy evangélistát és a dicsőségben trónoló Pantokrátor ábrázolását hordozza, háttáblája az Istenszülőt, a templom védőszentjét és más fontos szentek képét viselheti.

Ez a könyv testesíti meg azt az apostoli hagyományt, amelyet az Egyház a Feltámadottról hűségesen továbbad. Ez a letétemény a négy evangélium szavaiban ölt testet, amit az egyházi közmegegyezés alakított kánonná, hiszen az első keresztények még e szövegek nélkül, a héber Biblia szövegeire támaszkodva hirdették Jézust. A hagyomány ugyanakkor több a letétemény fölötti puszta őrködésnél, leírt szövegek egyszerű továbbörökítésénél vagy éppen bálványozásánál. Az apostoli hagyomány éppen a továbbadás (lat. traditio), az áthagyományozás gesztusában valósul meg, aminek első és legfontosabb mozzanata az evangélium meghirdetése a liturgikus közösségben. Ehhez ad kiindulópontot a hagyomány szavait tartalmazó evangéliumoskönyv, s ez a könyv vár arra, hogy felüssék, és felhangozzék belőle az éltető ige.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír