Párbeszéd a liturgiáról: Bevonulás

Amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, a nép királynak kijáró tisztelettel köszönti, és ő nem utasítja el az ünneplést. Királysága mégis váratlan fordulatot vesz, bevonulása a Golgotán ér csúfos véget – látszólag. 

Az introitust éneklő keresztény nép ismeri a kereszt és a feltámadás titkát. Tudja, hogy az életre a halálon keresztül vezet az út, és megértette, hogy Jézus diadala nem egy győztes hadvezéré vagy egy hatalmas uralkodóé. Amikor a liturgiát vezető püspök vagy pap és a szolgálattevők az ének hangjaira bevonulnak a templomba, és tiszteletadással köszöntik az oltárt, tudják, hogy ez az út, amin Jézust kísérik, hová vezet. 

A bevonulási körmenetet a nagy ünnepeken a kereszt vezeti, a keresztény győzelmi jelvény, amelynek kettősségét – a halálon keresztül az életre, a fájdalmon keresztül az örömre – soha semmilyen simulékony értelmezés nem fogja tudni feloldani. A körmenetben helyet kap az evangéliumoskönyv is, amelynek betűiből a felolvasás, a meghallás és a tettekre váltás során lesznek életadó igék.

Az élet körmenete ez, az élő Isten Fiáé, aki itt és most, ma újra láthatóan lakást vesz népe körében.

Fotó (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír