Éljük meg keresztségünket!

Jézus megkeresztelkedésének ünnepe egyszerre szól az ember sorsában megmerítkező Istenről és rólunk, akik elnyertük az istengyermekség ajándékát. Az ünnep prefációja Jézus messiási mivoltát domborítja ki: az égből szózat hallatszott, a Lélek tanúságot tett előttünk arról, hogy a Felkent lakást vett közöttünk, és eljött, hogy szabadulást hirdessen a szegényeknek.

Jézus, aki megtestesülésével magára vette emberségünk formáját, a bűnbánat keresztségében megmerítkezve azonosul a bűnös emberrel. Ezzel a gesztussal jelzi, hogy nemcsak külsejét tekintve lett hasonló hozzánk, de bensőleg is újjá akar alakítani bennünket.

Keresztségünk, ahogy Ferenc pápa fogalmaz, a mi első találkozásunk Krisztus húsvétjával, amely jelet hagy az életünkön (Desiderio desideravi, 12). A keresztségben azonosulunk Isten Fiával, aki teljes mértékben azonosul velünk, és ezáltal mi is az Atya fogadott gyermekeivé válunk.

Isten a keresztségben lelkileg újjáteremt bennünket. Ezért Ferenc pápa Krisztus és az Egyház egységére alkalmazza Ádám szavait:

Ámulatba ejtők a szavak, amiket az új Ádám a sajátjaiként mondhatna, amikor az Egyházra tekint: »Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból« (Ter 2,23). Mert miután hittünk az Igében és leereszkedtünk a keresztség vizébe, csonttá lettünk az ő csontjából, és hússá az ő húsából. E betagozódás nélkül nincs lehetőségünk arra, hogy megéljük az Isten iránti kultusz teljességét.” (DD 14–15).

Minden megkeresztelt ember arra hivatott, hogy egyre inkább azzá váljon, amit ajándékként kapott a keresztségben (DD 41). A magyar nyelv érzékletesen fejezi ki, hogy ha a keresztségben ilyen mélyen azonosultunk egymással, akkor Krisztus testvéreivé váltunk, akik immár egy testből és egy vérből valók vagyunk.

Krisztus megkeresztelkedésének ünnepe ezért meghívás arra, hogy minél tudatosabban megéljük ezt a test-vér egységet, hogy az áldozás utáni könyörgés szavaival szólva: „Isten gyermekeinek hívassunk, és valóban azok is legyünk.”

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír