Párizs virágai – Bemutatták a Szent Angéla-gimnázium diákja által írt és rendezett színdarabot

Mi történik, ha a politikai karrier és a magánélet összefonódik? Mit lehet tenni, ha az egyéni és közösségi érdekek szemben állnak egymással? A Lőrincz Viola Eszter által írt és rendezett kétfelvonásos dráma egy 19. századi francia család mindennapjaiba enged betekintést, amelyben az emberi sorsokat rejtélyek és intrikák bonyolítják.

– Nem egyedi, mégis különleges eset, hogy valaki eleinte színészként, majd pedig rendezőként is nyilvánosság elé áll. Hogyan fogan meg valakiben az a gondolat, hogy a „másik oldalon” is kipróbálja magát?

Lőrincz Viola Eszter: A színház mindig is közel állt a szívemhez. Csodálatosnak tartom, hogy a színpadon megtestesíthetek egy másik embert, aki teljesen eltérő motivációkkal és életszemlélettel rendelkezik, mint én. Kilencedikes koromban tapasztaltam meg ennek a varázsát először, amikor bekerültem a gimnázium színjátszó csoportjába. Hat hónapon át készültünk, és a darabot végül több helyszínen is előadtuk. Bár kezdetben a színészet érdekelt inkább, amikor Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című darabjában már súgóként vettem részt, betekintést nyertem a színpadi háttérmunkába – ekkor kezdett el igazán vonzani a rendezés. Gyermekkorom óta írok verseket, novellákat, kisebb történeteket, és két éve megszületett a Párizs virágainak vázlata is, amelyet megmutattam Juhászné Székely Hajnalkának, a színjátszó csoport vezetőjének. Később felkért, hogy írjak egy darabot egy Ferences Ösztöndíjprogramban részt vevő csapatnak. Ott szigorú feltételrendszernek kellett megfelelni: kétszereplősnek, félórásnak, karácsonyi témájúnak kellett lennie, és a zenei elemeknek is helyet és funkciót kellett adni. Az első alkalom, amikor egy általam írt darabot láttam megelevenedni a színpadon. Felejthetetlen élmény volt. Eldöntöttem, hogy folytatni szeretném ezt az utat.

– Az iskolai színjátszó csoport immár tizennégy éve működik. Violához hasonlóan más diákok is kértek már mentori segítséget íróként vagy rendezőként?

Juhászné Székely Hajnalka: 2011 óta dolgozom a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumban, akkor indítottam el a gimnazista színjátszó csoportot. Előtte 10 évig a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban tanítottam, az ottani diákokkal kezdtem a színjátszós „pályafutásomat”. Négy évvel ezelőtt egy végzős diákom írt drámát a jezsuiták pályázatára. A vele való szakmai együttműködés volt az első, amikor mint szerzőt/rendezőt mentoráltam, hogy színpadra vihesse a saját művét a gimnazista színjátszók segítségével. Az a közös munka hatalmas élményt jelentett számomra, nem gondoltam, hogy pályafutásom alatt átélhetek még hasonlót. A Ferences Ösztöndíjprogramban több tanuló mentoraként dolgoztam az elmúlt tíz évben, de azok a projektek más jellegűek voltak (jelnyelv, hangoskönyv…). Örülök, ha tehetséges diákok mentori segítséget kérnek tőlem, sokat tanulok tőlük, inspiráljuk egymást a munkafolyamatban.

– Hogyan indult meg a Párizs virágainak története?

L. V. E.: A darab vázlata ugyan már korábban megszületett, de egy időre pihenni hagytuk. Mikor megmutattam Hajni néninek, és javasolt némi változtatást, említettem neki azt is, hogy szeretnék rendezni, ezért próbaként, gyakorlásként megírtam és megrendeztem tavaly négy kisebb darabot is a segítségével – október 23-ra, március 15-re, a grecciói karácsony emlékére és Mikulásra. Előbbiekre külön alapítottam egy felsős színjátszós csoportot. Ez idő alatt végig a fejemben volt, hogy a Párizs virágait szeretném továbbvinni. Az első darabom bemutatója nagyon megihletett, ezért folytattam a szöveg csiszolását. Adott volt, hogy mivel minden évben februárban bemutatunk egy darabot, és azt visszük ki testvériskolákba is, ha befejezem, előadhatjuk a társulattal. Gyakorlatilag nulláról építettem akkor újra, beemelve azt, amit a korábbi darabok alapján megtanultam. Persze a már kidolgozott szereplők és az alapvető történetszálak megmaradtak.

– Miről szól a történet?

L. V. E.: Az foglalkoztatott, milyen érzés lehet valamit muszájból csinálni, úgy, hogy közben nem akarod. Például hogy hogyan lehet együtt élni azzal, hogy nem lehetsz jóban azokkal, akikkel szeretnél, mert minden kapcsolatot érdekek határoznak meg. A történet a 19. századi Franciaországban játszódik, a második köztársaság megalakulásának idején, így betekintést enged az akkori politikai helyzetbe is, miközben egy bűnügyi szál is végigkíséri az eseményeket. A darab egy arisztokrata család történetét meséli el, amely két másik, egymással szemben álló elit család közé szorulva próbál egyensúlyozni a kapcsolataiban, miközben megélik ennek belső konfliktusait. Olyan kérdéseket feszeget, mint a kényszerházasság és annak hosszú távú következményei. A darab továbbá a politika és a magánélet összeegyeztetésével, valamint a generációs minták kérdésével is foglalkozik: vajon követnünk kell-e szüleink példáját? El tudjuk-e ismerni, ha rossz irányba vezettek minket? Szeretném leszögezni, hogy a történet nem személyes élményeken alapul, csupán megfogott az egész világa – és szerintem ebbe mindenki bele tud kapcsolódni.

A rendezői munkáról, a próbákról, a színjátszás közösségformáló erejéről ITT olvasható a teljes interjú.

Szerző: Gellért Sára Mária

Fotók: Berthóty Kálmán; Völgyesi Lujza

Forrás: Ferences Média

Magyar Kurír