Parolin bíboros a 800 éves brüsszeli székesegyházban: Ne veszítsük el az evangéliumi bátorságot!

„Őszentsége Leó pápa szívélyes üdvözletét és lelki közelségét közvetítem nektek, aki ez alkalommal különleges módon kívánta kifejezni közösségét ezzel a helyi egyházzal és ezzel az országgal azáltal, hogy pápai legátussá nevezett ki” – Pietro Parolin bíboros államtitkár ezekkel a szavakkal köszöntötte franciául és angolul a mechelen-brüsszeli főegyházmegye közösségét, a belga királyi családot, az ország püspökeit és minden jelen lévő hívőt január 11-én Brüsszelben, a Szent Mihály- és Szent Gudula-székesegyház felszentelésének 800. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat nyitómiséjén.

A brüsszeli székesegyház története

A bíboros felidézte az istentiszteleti hely – eredetileg Szent Mihálynak szentelt kápolna, majd román stílusú templom, majd a 13. században már nagy gótikus épület – hosszú történetét. Hangsúlyozta, hogy „az Egyház nem egyetlen, elszigetelt cselekedetből vagy egyetlen pillanat alatt megvalósított projektből születik, hanem generációkon átívelő hűségből”. A székesegyház 800 éven át volt „tanúja és kísérte a keresztény életet” a belga fővárosban és a nemzet életében, különböző időszakokon keresztül. A bíboros kiemelte, hogy

Szent Mihály éberségre és megkülönböztetésre hív, míg Szent Gudula arra emlékeztet, hogy a hit a mindennapi hűség által növekszik”, ezzel arra hívva az Egyházat, hogy „együtt élje meg az igazságot és a szolgálatot, a szilárdságot és a szelídséget”.

Európa és törékenysége napjainkban

A székesegyház után Parolin bíboros Brüsszelről beszélt, a város „egyike azon helyeknek, ahol Európa megpróbálja újragondolni és -építeni önmagát népek, nyelvek és kultúrák kereszteződésében”, és amelyet „a párbeszéd és a közvetítés hagyománya jellemez”. Ez emlékeztet arra, hogy „Európa a találkozásokból és a különbségek áthidalásának képességéből születik”. Majd az öreg kontinensre tekintve a jelenre összpontosított, amelyet „a törékenység, a félelmek és a megosztottság jellemez, nemcsak politikai és társadalmi téren, hanem belső és kulturális nehézségek vonatkozásában is”.

Parolin bíboros rámutatott: ebben a kontextusban a kereszténység nem kínál technikai megoldásokat, inkább „józan, de határozott módon javaslatot tesz”, arra törekedve, hogy „ne erőltesse rá magát senkire”, ugyanakkor „megvilágosítsa a lelkiismeretet”. Egyben „emlékeztet arra, hogy

a személy méltósága megelőzi a számításokat; az igazságosság a befogadás, nem a szétválasztás által növekszik; a béke pedig mások elismeréséből születik, és nem a félelmek mérlegeléséből”.

Nyissuk ki a kapukat Krisztus előtt

Parolin bíboros szerint a Szent II. János Pál által 1982. november 9-én Santiago de Compostelában megfogalmazott felhívás időszerűbb, mint valaha: „Ha Európa ismét megnyitja kapuit Krisztus előtt, és nem fél megnyitni üdvözítő hatalma előtt államainak határait, gazdasági és politikai rendszereit, a kultúra, a civilizáció és a fejlődés hatalmas területeit, jövőjét nem a bizonytalanság és a félelem fogja uralni, hanem megnyílik egy új életszakasz előtt, mind belső, mind külső szempontból, amely hasznos és döntő az egész világ számára, amelyet mindig fenyegetnek a háború felhői és az atomkatasztrófa lehetséges hurrikánja.” Ez a látásmód Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide De Gasperi jóvoltából öltött konkrét formát, akik a kontinenst „nem pusztán érdekszövetségként, hanem a megbékélésen, a személy és a közjó elsődlegességén alapuló közösségként” tudták elképzelni, és akik megértették, mennyire szükséges „a történelem törésvonalai” után „nemcsak a struktúrákat, hanem a kölcsönös bizalmat” is újjáépíteni.

Az Egyház nem veszítheti el evangéliumi bátorságát

A jelenlegi európai helyzetben az Egyház „az egyik legmeghatározóbb kihívással néz szembe” – hangsúlyozta a bíboros –, nevezetesen azzal, hogy ne veszítse el „evangéliumi bátorságát”. „Az Egyház meggyengül, amikor megszűnik az ízt adó sónak lenni, a megvilágító fénynek lenni, a növekedést elősegítő kovásznak lenni” – folytatta az államtitkár. Kifejtette, hogy „az Egyház nem uralja a történelmet, és nem is olvad össze vele: jelenlétével halad át rajta; elkísér, megkülönböztet és szolgál”. És ahogyan az egyházatyák tanítják: „Az Egyház szent a kapott ajándék miatt, de törékeny is tagjainak korlátai miatt. Ezért nem tökéletességből, hanem kegyelemből, nem önreferencialitásból, hanem szeretetközösségből él.” Ezen az úton sosem szűnik meg hallatni Isten igéjét, amely „egy hang, amely belép az életbe, irányítja azt, és felteszi legmélyebb kérdéseinket anélkül, hogy visszariadna tőlük”. „Mivel „a keresztségben elmerültünk Krisztusban, és beépültünk egy nálunk nagyobb valóságba – magyarázta Parolin bíboros –,

mi vagyunk a kövek, amelyekre az Úrnak szüksége van”. „Az Egyház akkor növekszik, amikor a különbségek a gazdagság forrásává válnak, és amikor a szeretet az a kötelék, amely összetartja.”

Pietro Parolin bíboros államtitkár szentbeszéde végén arra emlékeztetett: Szűz Mária arra is tanít minket, „hogy a termékenység nem a struktúrák szilárdságából, hanem az Isten cselekvésére való nyitottságból fakad; nem a közvetlen láthatóságból, hanem a türelmes hűségből”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír