„Tudjuk, hogy körülöttünk minden a konfliktusokról, a megosztottságról, a gyűlöletről szól, de ma az élet másik részére is szeretnénk koncentrálni, arra a sok emberre, akik életüket Jézusnak és felebarátaiknak akarják adni” – hangsúlyozta Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája a Vatican Newsnak a helyszínen adott interjújában a jordániai Jézus megkeresztelése templom péntek reggeli felszentelése után.
A régóta várt ünnepi szentmisén, melyen felszentelték az új templomot és annak oltárát, Ferenc pápa küldötteként Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár volt a főcelebráns. Az ünnepen mintegy hatezer zarándok és helyi hívő vett részt. Az ünnepen részt vettek a jordán királyi család tagjai, Ghazi Ibn Muhammad herceg, a jordán király kulturális és vallási ügyekért felelős főtanácsadója, valamint mások mellett Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.
A bíborosok az Al-Magtaszban található keresztelőhelyen osztották meg boldogságukat a hittel teli, örömteli alkalom miatt, amely mindenkit arra kellene, hogy bátorítson, hogy reménykedjünk, ne pedig csüggedjünk, különösen a remény jubileumi szentéve idején.
Pizzaballa pátriárka kifejtette, a templom felszentelése egy hosszú folyamat végét jelenti. „Ugyanakkor a templom felszentelése – tette hozzá – egyben az Egyház megújulásának és egy új kezdetnek a jele is.
Ez a hely, amely Jézus megkeresztelkedésének szent helye és Jézus szolgálatának kezdetére is emlékeztet, egy új kezdetet jelent Egyházunk életében”.
Pizzaballa pátriárka nyilatkozatában ismételten elítélte Szentföldön zajló háborút és a szörnyű szenvedést okozó humanitárius válságokat. Hangsúlyozta, hogy a szentelés a jóra való összpontosításról szól, „az itteni élet másik feléről”, amely abban nyilvánul meg, hogy sokan szeretnék felajánlani életüket az Úrnak és felebarátaiknak.
Parolin bíboros szintén a drámai szenvedésről beszélt, miután kifejezte, hogy jelenléte a közel-keleti keresztényekhez való közelség konkrét kifejezése. Valamint rámutat, hogy a kegyhely felszentelése megérdemli, hogy örömmel éljük meg.
Mivel a remény jubileumi szentéve egy drámai történelmi helyzetben zajlik itt, a Közel-Keleten, Parolin bíboros megosztotta személyes érzéseit a felszenteléssel kapcsolatban. „Igaz, hogy ez a jubileum egy nagyon bonyolult és nagyon tragikus helyzetben kezdődött el, de – vetette fel – a kereszténység és az evangélium hirdetése a béke és a megbékélés előmozdítása.”
Ez a hely nagyon-nagyon jelentős, mert ez az a hely, ahol Jézus az emberség családjának tagjává vált” – hangsúlyozta a bíboros államtitkár.
Parolin bíboros kiemelte annak fontosságát, hogy az Egyház és a keresztények a béke, a megbékélés és a remény jelei legyenek ebben a helyzetben: „ez a jubileumi szentév küldetése”.
Arra a kérdésre, hogy milyen jelentősége van annak, hogy Jordánia az a közel-keleti ország, amely képes volt békés és harmonikus maradni, a bíboros azt mondta: „Reméljük, hogy Jordánia továbbra is ilyen szerepet játszik a régió és a nemzetközi közösség szinterén”.
Ez a mérséklés, a párbeszéd és az erőfeszítések helye – fogalmazott a bíboros államtitkár. Továbbá sürgette a nemzeteket, hogy békés gondolkodással lépjenek túl az erőszakon, merítve az ünnepi nap és a templomszentelés lényegéből és szépségéből.
*
Az Al-Magtaszban található az új római katolikus templomot Jézus megkeresztelkedése tiszteletére építették egy olyan területen, amely a ’90-es évek közepéig katonai terület volt. Azokban az években Michele Piccirillo elismert ferences régész – aki jelentős munkát végzett Jordániában, Szíriában, Palesztinában és Izraelben – megtalálta azt a helyet, amely nagy valószínűséggel egyezik a János evangéliumában leírt „Jordánon túli Betániával”, ahol Jézust megkeresztelték. A helynek ezt az azonosítását több tényező is alátámasztja: három bizánci templom található a környéken; az első zarándokok tanúságtételei (köztük a 4. századi Egeria szentföldi zarándoklata); a tény, hogy a helyi forrás és egy itteni kápolna is Keresztelő János nevét viseli; a jordániai Madaba 5. századi mozaiktérképe, amely Al-Magtasz területén ábrázolja Betániát. Mindemellett pedig bibliai utalások is jelentőssé teszik a helyszínt,
itt található például Illés hegye, ahol a hagyomány szerint a próféta fölment az égbe, és az sem elhanyagolandó tény, hogy Jézus Keresztelő Jánost Illésnek hívta.
A jordán királyi ház a kezdetektől szívén viselte Al-Magtasz sorsát, és úgy döntött, hogy bizottságot állít föl a szent hely kezelésére. Mivel Jordániában különböző rítusú keresztények élnek, mindükre rábíztak egy-egy területet, hogy ott gyakorolják hitüket. A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus is kapott egy területet, hogy gondozza. XVI. Benedek pápa 2009-es szentföldi zarándoklata során helyezte el itt a templom alapkövét. Az építkezés meglehetősen elhúzódott, azért is, mert egy nagy épületről van szó, amely legalább ezer ember befogadására alkalmas.
A templom létrejöttéhez jelentősen hozzájárult Nadim Muaser jordán római katolikus adakozó, aki így akart emléket állítani váratlanul elhunyt fiának. A patriarkátus a Megtestesült Ige Intézetére bízta templomot, amely egy férfi és egy női szemlélődő közösséggel van jelen a területen.
Ferenc pápa is, miként korábban Szent II. János Pál, fölkereste Jézus megkeresztelkedésének helyszínét. Az új templom felépítését, ahol elhelyezésre került egy Szent István király mozaik, Magyarország is támogatta.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Fotó: Jeruzsálemi Latin Patriárkátus közösségi oldala
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria