A Patronában tartják a II. Magyarországi Katimavik Találkozót

Hazai – 2010. október 18., hétfő | 14:34

Találkozás és nyitottság címmel szervezik meg a II. katimavik-találkozót október 22. és 24. között Budapesten.

A találkozó mottója: „...ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.” (Lk 11,8)

Helyszín: Patrona Hungariae Iskolakomplexum (Budapest, IX., Knézich u. 3–13.)

Előadó: Paolo Dall’Oglio olasz származású jezsuita szerzetes, aki rendje megbízásából a Közel-Keleten végezte szolgálatát. 1982-ben, szíriai látogatása során felfedezte Deir Mar Múszát, a már romos egykori keresztény kolostort, ahol 1991-ben megalapította közösségét. Hivatásuk az iszlám-keresztény párbeszéd előmozdítása; regulájukat nemrég hagyta jóvá a Vatikán. A kolostor a XIX. század eleje óta az antióchiai szír katolikus egyházhoz tartozik – ennek megfelelően az ima, a kétkezi munka és a vendégszeretet áll a közösségi élet középpontjában.

*

„Az ünnep táplálék, feltöltődés. Szimbolikus módon megjeleníti a közösség végső célját,  s ebben a minőségben erősíti a reményt, és új erőt ad, hogy több szeretettel induljunk neki megint a mindennapi életnek” – írta Jean Vanier, a  Bárka és Hit és Fény közösségek alapítója.

A „katimavik” eszkimó szó, jelentése: „találkozóhely”. Így nevezik azokat a hétvégi programokat, amelyek során értelmi sérült emberek, szüleik és barátaik találkoznak a világ számos országában; a Hit és Fény tagjai, a Bárka közösség és önkéntesek szervezésében. A katimavik valójában nem lelkigyakorlat, nem is képzés, inkább egy konferencia jellegű lelki program.

A hazánkban második alkalommal sorra kerülő találkozó célja, hogy minél szélesebb nyilvánosságot kapjon a 45 éve működő és a fogyatékos emberek értékeinek fontosságát úttörőként hirdető nemzetközi Bárka és Hit és Fény mozgalom – olvasható a találkozó honlapján. A Bárka a világ 34 országában 134 közösséggel, a Hit és Fény 77 országban 1462 közösséggel van jelen.

További információk a katimavik honlapján.

Magyar Kurír