Nagy várakozás előzte meg XIV. Leó pápa rég beharangozott első enciklikája, a Magnifica humanitas (MH) megjelenését, amelynek témája – amint arról alcíme is árulkodik – „az emberi személy védelme a mesterséges intelligencia korában”. A május 25-én a Vatikán Szinódusi termében bemutatott szöveg valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt talán felül is múlta a felfokozott várakozásokat. Aki olvassa, nem mondhatja többé, hogy az Egyház „a középkorban ragadt” vagy „maradi”, hiszen a szöveg 21. századi tudományos szakértelemről, valódi politikai problémaérzékenységről és evangéliumi értékrendről tanúskodik. Első szociális enciklikájában Leó pápa mai nyelven beszél mai emberekhez, és valóban korunk legégetőbb kérdéseit tárgyalja. Ráadásul pozitív javaslattal szolgál: új keresztény humanizmusra hív.
Nyílt titok, hogy – bár a tanítóhivatali dokumentumok fedőlapján a pápa neve szerepel – ezeket az iratokat valójában egy jól felkészült szakértői csoport írja. Ez alkalommal ebben a teamben nyilvánvalóan nemcsak teológusok (biblikusok, patrológusok, erkölcsteológusok, az Egyház társadalmi tanításának szakértői) és filozófusok (etikusok, politikafilozófusok és kommunikációs szakértők) dolgoztak együtt, hanem láthatóan a világ élvonalbeli mesterségesintelligencia-kutatói is.
Az pedig, hogy a matematikus végzettségű pápát a szokásosnál is szorosabb szálak fűzik a dokumentumhoz, abból is látszik, hogy – a szokásokat megtörve – a szöveg bemutatásán (május 25-én 11.30-kor) maga is részt vett, sőt egy rövid, angol nyelvű beszédet is mondott.
A bemutatón további előadók voltak Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa; Michael Czerny SJ bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma prefektusa; Anna Rowlands professzor asszony, a politikai teológia, az Egyház társadalmi tanítása, valamint az emberi migráció teológiai etikája oktatója a Durhami Egyetem (Egyesült Királyság) Teológiai és Vallástudományi Tanszékén; Christopher Olah, az Anthropic vállalat (USA) társalapítója, a mesterséges intelligencia kutatója; Léocadie Lushombo professzor asszony, a politikai teológia és a katolikus társadalmi tanítás oktatója a kaliforniai Szent Klára Egyetem (USA) Jezsuita Teológiai Iskolájában. A zárszót Pietro Parolin bíboros államtitkár mondta.
Az enciklika szövege meglehetősen terjedelmes: 245 paragrafusra, öt fejezetre, valamint egy bevezető és egy befejező részre oszlik. (Az olasz kinyomtatott szöveg 106 A4-es oldal terjedelmű.) Olvasása azonban érdekfeszítő.
Nem csupán jámbor istenhívő emberekhez szól, hiszen világunkért mindenki közös felelősséggel tartozik.
Amint maga a pápa fogalmaz: „Minden hívő katolikushoz, minden keresztényhez, minden jóakaratú férfihoz és nőhöz intézek szívből jövő felhívást: ne féljünk bepiszkítani a kezünket korunk építésében” (MH 16).
(Folytatjuk.)
A pápai körlevél nagy világnyelveken IDE kattintva érhető el.
XIV. Leó pápa beszéde, melyet az enciklika bemutatóján mondott, ITT található.
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. június 7-i számában jelent meg.
Kapcsolódó fotógaléria
