A Katolikus Egyháznak a bizalom hírnökének kell lennie. Különösen a válságok, a félelem és hatalmas kihívások idején – mint a háború, a terrorizmus és a klímavészhelyzet – az egyházakra és a vallásokra mint a remény forrására van szüksége a világnak, hogy ne vesszen el az apokaliptikus megpróbáltatások közepette – mondta Paul Zulehner október 7-én a szalvatoriánusok bécsi központjában tartott előadásán.
És éppen most, amikor elbizonytalanodóban a világ és fogyatkozik a remény, az Egyház elsősorban önmagával van elfoglalva – fogalmazta meg kritikáját a pasztorálteológus.
Az égetően szükséges bizalmat nemcsak belső egyházi reformokkal lehet növelni, hanem a félelemben élő emberiség mellé állva, reális pacifizmust képviselve és élen járva az ökológiai küzdelemben – hangsúlyozza Zulehner. – A nők felszentelése, az Egyház demokratizálása, a szexuális kultúra változása fontos reformkérdések, de miközben ezekkel a belső egyházi ügyekkel foglalkozunk, a megtántorodó világ elsüllyed – vázolta fel a „legrosszabb forgatókönyvet” a vallásszociológus.
Paul Zulehner szerint az Egyháznak politikai szemléletváltásra van szüksége, amelyre Ferenc pápa 2013-as hivatalba lépése óta törekszik. Az éghajlatváltozás témájában a Szentatya, a világ legjobb ökológusait és közgazdászait segítségül hívva, 2015-ben megírta a Laudato si’ kezdetű enciklikát, amelynek első fejezete pontosan leírja a világ éghajlatának helyzetét.
A pápa tanításaira támaszkodva az osztrák teológus leszögezi:
az embereket Isten misztériumában kell „lehorgonyozni”, amely reménységünk végső oka.
Forrás: KNA
Fotó (archív): Szőcs Csaba/Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Magyar Kurír
(gj)
Kapcsolódó fotógaléria