Példáját követve hökkentsük meg a világot! – Beer Miklós Ferenc pápáról

– Milyen emlékeket őriz a Szentatyával való találkozásairól?

– Az első pillanat nem személyes találkozás volt, nem szemtől szemben történt: tizenkét évvel ezelőtt, 2013. március 13-án este a pápává választását követően bemutatkozott a Szent Péter téren őt ünneplő tömegnek és a tévé képernyői előtt világszerte figyelő, több száz millió nézőnek. Megrendítő volt látni, hogy egy katolikus egyházfő ennyire közvetlen hangnemben szól az emberekhez. Egészen új hang volt ez az Egyházunk életében, mellőzve minden mesterkéltséget, így szólítva meg bennünket. Ehhez rögtön hozzákapcsolom azt a gondolatát, amit különösen hangsúlyosan mondott, és ami meghatározta tizenkét éves szolgálatát: az evangéliumot úgy kell megszólaltatni, hogy azt értsék az emberek. Ehhez kapcsolódik az a másik felejthetetlen megnyilvánulása is, amikor így szólt hozzánk, papokhoz:

legyetek bárányszagú pásztorok. Érezzétek át az emberek valós problémáit, álljatok melléjük, és úgy beszéljetek, hogy az bátorító, vigasztaló, reménykeltő legyen.

– És milyen élményeket őriz a Szentatyával való további személyes találkozásokról?

– A püspöki konferencia tagjaként 2017-ben jelen voltam a Vatikánban az ad limina látogatáson. Ezt mindig újra és újra felidézem, és elmesélem, hogyan fogadott bennünket. „Jaj de jó, hogy itt vagytok, érezzétek otthon magatokat, találtok itt vizet, kávét, gyertek, üljetek le!” Hihetetlen, óriási öröm volt ez számomra. Több mint másfél órán keresztül maradhattunk, egyenként elbeszélgetett velünk. Éppen Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe volt, és akkor döntött úgy a Szentatya, hogy az a vasárnap legyen ezentúl a szegények világnapja, hogy „a keresztény közösségek világszerte egyre inkább és mind jobban Krisztus szeretetének konkrét jeleivé váljanak a legkisebbek és a leginkább rászorulók felé”.

Természetesen találkoztunk 2021-ben is a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszuson. Itt csak annyit tudtam odasúgni neki, hogy imádkozzon értünk. Kedvesen bólintott, igent mondott. A 2023-as apostoli látogatásán a budapesti Szent István-bazilikában megint közel lehettünk hozzá, láthattuk azt a természetes kedvességét, ahogyan megérkezett, ahogyan szólt az emberekhez, kezet csókolt a kerekesszékes, betegsége miatt mindkét lábát elvesztő papunknak, Kardos Mihály atyának, és megáldotta. Gyönyörű jelenet volt!

Őszinte természetességgel képviselte az Úristen szeretetét.

– Én magam személyesen nem találkoztam a Szentatyával, de akik igen, azok mindig felidézik: amikor Ferenc pápával beszélgettek, azt érezték, hogy csak rájuk figyelt, mert őszintén érdekelte a másik ember.

– Ez így van, olyankor csak a másik ember létezett számára. A szemünkbe nézett. Ez is különleges adottsága volt, a természetes gesztusai, amikor észrevett egy gyereket vagy felnőttet. Az egyik látogatásán meglátott a tömegben egy idős apácát. Leszállt a pápamobilról, odament hozzá, szót váltott vele, megáldotta.

Jézus Krisztust képviselte. Hitelesen, itt, közöttünk.

– Az, hogy kiemelten törődött a perifériára sodródott emberekkel, mennyire fakadt abból, hogy jezsuita szerzetesként, papként, főpásztorként a hazájában, Argentínában is sokszor a szegényekkel, kitaszítottakkal foglalkozott? S arról sem felejtkezhetünk el, hogy a nagyszülei és az édesapja is, sőt több oldalági rokona is olasz kivándorlókként érkeztek a hatalmas dél-amerikai országba.

– Észrevette azokat, akik bár nem tehettek arról, hogy hol, hová születtek, emiatt mégis hátrányos helyzetbe kerültek, és a társadalom előítéletei sújtották őket. Őszintén hirdette: ők is a testvéreink. Valóban így is gondolta. A névválasztása sem véletlen: Assisi Szent Ferencről nevezte el magát, aki a Napfivér, Holdnővér üzenetét adta nekünk. Ferenc pápa is továbbvitte ezt, és erre hívott bennünket is: adjunk hálát az Úristennek mindenért, a sok csodáért. Felelősek is vagyunk azonban azért, hogy megőrizzük, megosszuk ennek a Földnek a kincseit másokkal.

Idő kell még ahhoz, hogy tudatosuljon bennünk: mit is kaptunk Ferenc pápától, milyen fantasztikus örökséget hagyott ránk.

– Mivel magyarázható, hogy voltak akik bírálták őt, akár egyházi oldalról is?

– Nagyon sokan nem értették őt. Itt van a szinodalitás gondolata, nem is kevesen vannak azok, akik nem értik, mit jelent ez. Mindannyian felelősek vagyunk Egyházunkért, a Jóistentől kapott küldetésünkért. Ez nemcsak a papok, főpásztorok ügye, hanem valamennyiünké. A lényeg, hogy merjünk álmodni Egyházunk jövőjéről.

Nagyon fontos volt, amikor az Egyház missziójával kapcsolatban azt mondta: ez nem azt jelenti, hogy térítünk, toborzunk, hanem azt, hogy szeretettel meghívunk, vonzunk másokat az Úristen közösségébe.

Vagy amikor föltette a kérdést: „Nem halljátok, hogy Jézus kopogtat az ajtón? De nem kívülről, hanem belülről! Nyissátok ki!”

– Ha néhány mondatban meg kellene határoznia Ferenc pápa örökségét, hogyan foglalná össze?

– Azt hiszem, hogy Egyházunk jelenkori küldetését kell megtalálnunk. Legyen bátorságunk a Szentlélek útmutatásai alapján új utakra lépni. Amit még húsvétvasárnap is mondott: Krisztus feltámadása a reményünk forrása. Az idei szentév a reménység éve. Legyen hiteles az Egyházunk, a kortársaink érezzék meg rajtunk keresztül az Úristen szeretetét.

– Mi, katolikusok valljuk: a hit kegyelem. Valószínűleg az volt a természetesség is, ami a Szentatyát jellemezte, a közvetlensége, ahogyan sugározta magából a szeretetet. Ezt nem lehet tanulni. Mi van akkor, ha egy katolikus lelkipásztorban vagy akár hívőben nincs meg ez az ösztönös természetesség?

– Ezt is kérni kell. Jézus mondja: „Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Elsősorban a Szentlélek ajándékát, aki hitet fakaszt a lelkünkben, az Úristen iránti bizalmat.

Valóban igaz, hogy a hit ajándék, de mindannyian valóságtevő felelősei is vagyunk annak, hogy a hitünk szerint éljünk. Viselkedjünk úgy, hogy elhiggyék a kortársaink: mi komolyan hiszünk Isten megváltó szeretetében, a feltámadásban.

– Hogyan élhetünk mi, gyarló emberek valóban testvéri szeretetben egymással? Ha őszinte vagyok, úgy érzem, társadalmilag lehetetlen ezt megvalósítani – bár tudjuk, ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges... Talán a kisközösségekben megvalósítható.

– Természetesen, ahogyan az Apostolok cselekedetei szerint – látva a keresztény közösségek életvitelét – a pogányok között szólássá vált: „Nézzétek, hogy szeretik egymást! S egyre többen akarták megtudni, miben rejlik a titkuk.” Sosem felejtem el, hogy amikor Ferenc pápa a fiatalokhoz beszélt, úgy fogalmazott:

Hökkentsétek meg a világot! Legyetek olyan nagylelkűek, hogy arra fölfigyeljenek az emberek.” A Szentatya példájára ez a dolgunk, küldetésünk nekünk is.

Egész lényünkkel legyünk Isten szeretetének a tanúi. Arról senki nem tehet, hogy hová született, nehéz anyagi körülmények között él-e, nem vallásos családban, nem hívő környezetben nevelkedett. Nekünk azonban éppen az a feladatunk, hogy közel vigyük őt Istenhez.

Ez a közelség annyira meghatározta Ferenc pápát! Közel menni az emberekhez, személyesen megszólítani őket, hogy rajtunk keresztül megérezzék Isten szeretetét.

– Püspök atya, nagyon köszönöm a beszélgetést!

– Én is köszönöm a megkeresést. Ilyen interjút még soha nem adtam, zakatoló vonaton.

Többen is mosolyogva integetnek nekem, kifejezve szeretetüket az atyai házba költöző Ferenc pápa iránt.

Fotó: Vatican Media (nyitókép)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír