Petőfi 200 emlékév – Katolikus iskolák diákjainak szavalóversenye Budapesten

Hazai – 2023. április 5., szerda | 11:33

Tizenegyedik alkalommal rendeztek szavalóversenyt katolikus iskolák diákjainak a budapesti Boldog Adolf Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnáziumban. Az április 1-jén tartott megmérettetésen, melyre idén 14 iskolából mintegy 80 szavaló érkezett, a Petőfi 200 emlékév alkalmából a kötelező gyakorlatok mellett minden versenyző egy-egy szabadon választott Petőfi-verset szavalt.

A verseny iskolánk kápolnájában ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyet követően az indulók az egyes kategóriák számára kialakított termekben szavalták el választott és kötelező verseiket.

„Most, hogy születésnap van, mindannyian nézzünk magunkba. Elég közel vagyok én Petőfihez?” – mondta a szavalóversenyen Margócsy István irodalomtörténész. Hozzátette: ne a Petőfi-anekdotákkal foglalkozzunk, ne az alakját, a legendát vizsgáljuk, hanem olvassuk, hallgassuk többet a verseit. Akkor kerülnénk hozzá a legközelebb, ha a hatalmas magyar költők egyikeként tekintenénk rá, mert akkor a közellépés azt jelentené, hogy a magyar költészethez léptünk közelebb – fogalmazott a Petőfi-kutató.

A korábbi szavalóversenyekhez hasonlóan a diákok előadásukkal igazolták: verset olvasni, verset hallgatni, verset szavalni egyaránt óriási élmény.

Az eredményhirdetésig szendvicsebéddel vendégelték meg a versenyzőket, akiket kézműves-foglalkozások is vártak  a tornateremben. Az eseményen Heinczinger Miklós, Mika, a Misztrál együttes tagja adott koncertet.

A verseny a kápolnában ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult. A zsűri tagjai, Agárdi László, Farkas Erik, Pánti Anna, Sütő Zsófi, Zoltán Áron előadóművészek értékelték az előadásokat. A nyertesek a díjazás után még egyszer elmondták választott versüket a hallgatóság előtt.

A verseny győzteseit idén is Magyar Kurír – Új Ember kiadványokkal és a Szent István Társulat kiadványaival jutalmazták.

A házigazda Kolping Katolikus Iskola tanára, László Erika az eredményhirdetéskor kiemelte: hálásak lehetünk a sok szép szavalatért; nagy köszönetet érdemelnek a felkészítő tanárok és a szülők. Gyakorló anyukaként mélyen átérzi annak jelentőségét, mennyire fontos, hogy a szülők figyelmes közönségként akár ötvenedik alkalommal is meghallgassák gyermekük szavalatát. A Kolping Iskola tizenegyedik alkalommal is nagy örömmel készült a szavalóversenyre, a diákok lelkesen vettek részt a vendégvárás előkészítésében – mondta a tanárnő.

A Kolping Iskola számára nagyon fontos, hogy az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) által fenntartott iskolák szavalóversenye katolikus szellemben szerveződik – hangsúlyozta Debreczeni Zsolt, a Kolping Katolikus Iskola igazgatója az esemény kapcsán. Elmondta: „Célunk volt a személyes találkozáson és a közös célkitűzésen keresztül a katolikus iskolák közötti összefogás erősítése, valamint az, hogy tanulóink figyelmét a művészet és ezen belül is a vers szeretetére irányítsuk.”

A szavalóverseny eredménye 2023-ban:

I. kategória
1. Illés Bulcsú – József Attila Katolikus Általános Iskola
2. Gál Zsófia Julianna – Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola
3. Szabó Gábor Noel – Kolping Katolikus Iskola

II. kategória
1. Dóka-Damu Dana – Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
2. Moldován Benedek – Kolping Katolikus Iskola
3. Carbonell Mild Rebeka – Szent András Katolikus Általános Iskola
Különdíj: Pintér Anna – Szent András Katolikus Általános Iskola

III. kategória
1. Fachet-Szabó Noel - Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
2. Godó Imre – Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola
3. Szkladányi Bernát – Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

IV. kategória
1. Salamin János – Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola
2. Dóka-Damu Lana – Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
3. Gégöl Kata – Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

V. kategória
1. Varga Júlia – Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola
2. Kovács Miriam Lili – Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Gégöl Kincső – Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
3. Major Míra – Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakk. Iskola

Forrás és fotó: Boldog Adolf Kolping Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Sportgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria