Petróleumlámpás szeminárium, élt másfél évet

Kevesen élnek már azok közül, akik ezen intézményt alma materüknek tudhatják, ahol olyan professzorok tanítottak, mint például Gál Ferenc, aki később a Pápai Teológiai Bizottságnak is a tagja volt.

A trianoni döntés nyomán az utódállamok létrejöttével a Kassai Egyházmegye két részre szakadt, ám az egyetemes egyházjog ezt a változást csak igen lassan követte, így a Magyarországon maradt rész, Zemplén és Abaúj továbbra is e püspökség fennhatósága alatt állt, amit önállóan kormányzott a felvidéki városból elűzött Madarász István püspök. Amikor ő 1948-ban meghalt, az egyházmegye magyarországi részét – mintegy száz pappal – Tost Barnabás kanonok, káptalani helynök irányította. A kassai Szent Erzsébet-dóm egykori plébánosa Hejcén lakott az Eszterházy Károly egri püspök által 1774-ben építtetett nyaralókastélyban. Titkára Brezanóczy Pál későbbi egri érsek, a kassai teológiai főiskola jogász tanára volt. Mivel ebben az időben az egyházmegye papnövendékei – a Rozsnyói Egyházmegye hazánkba szakadt részének kispapjaival egyetemben – Budapesten, Vácott vagy éppen Szegeden tanultak, Brezanóczynak az az ötlete támadt, hogy hozzanak létre teológiai főiskolát és szemináriumot a kétemeletes nyaralóban.

Az intézmény vezetésére két kassai jezsuita teológust, P. Dombi Józsefet és tanítványát, a fiatal P. Bálint Józsefet nyerte meg, oktatónak pedig azokat a tanárokat, pl. Gál Ferencet és Densz Gézát, akiket elűztek a kassai teológiáról s a környéken, Göncön, illetve Vilmányban voltak lelkipásztorok.

A mennyekbe felvett Szűzanya oltalmába ajánlott intézmény 1950. október 1-jén kezdte meg működését. „Összesen tizennyolcan voltunk kispapok az öt évfolyamon. Én voltam az első évfolyam ötven százaléka – emlékezik vissza a hejcei szemináriumra az egykori diák, Kuklay Antal, nyugalmazott körömi plébános. – Az oktatás úgy ment, hogy külön voltak az alsósok, az első–második osztály, és a felsősök, a harmad-, negyed- és ötödévesek.”

Mint minden nagyobb szemináriumban, a főtárgyakat – dogmatikát, jogot vagy erkölcstant – itt is úgy oktatták, mint a falusi elemi iskolában a kántortanító. Így például a filozófia az első–másodéven közös volt, ahogy az egyháztörténet és a biblikum is. Csak a kisebb tárgyakat tanulták külön. Tankönyveik nem voltak, legfeljebb latin nyelvűek, filozófiából Bálint József maga készített tanítványai számára jegyzetet. „Kezünkbe adták a forrásokat, mindenekelőtt Aquinói Szent Tamás Summáját. Kitűnő módszer volt, hogy a jegyzeteket megtanultuk szóról szóra, ugyanakkor a kezünkbe kellett venni a forrásokat, így egészen mélyen bele tudtunk hatolni a teológiának a módszertanába, fogalomkészletébe és gondolkodásába.” – mondja Kuklay atya, aki nem csak ezekben az években érezhette a saját bőrén a kommunista egyházüldözés szorítását.

A Csapon született, de családjával a háború után Sárospatakra menekült fiatalember már az egyházi iskolák államosítása után érettségizett a város híres református gimnáziumában. Hogy fiatalabb testvérei továbbtanulását ne akadályozza, nem jelentette be az iskolában, hogy papnak készül, hanem azt mondta, a Zeneakadémiára jelentkezik cselló szakra. Édesapja tanító volt, tehát neki is rossz pont volt, hogy a fiából pap lesz. Ezért Kuklay atya a primiciáját nem is Sárospatakon mutatta be, hanem Egerben. A kommunista hatalom által 1956 után hat évre börtönbe zárt, majd a papi működéstől tíz évre eltiltott lelkipásztor életútjának legfőbb jellemzője a következetes és hűséges kiállás Krisztus ügye mellett, „akár alkalmatlan, akár nem”.

Mi szűrődött át a Szerencs patak partján álló püspöki kastély kertjébe az ötvenes évek nehézségeiből? „Hejcén védett környezetben voltunk, ideális hely volt. Onnan rálátásunk volt az egész világra.” – emlékezik vissza a 80. születésnapját nemrég ünnepelt lelkipásztor. Dombi József dogmatikaprofesszor, aki szellemtörténettel is foglalkozott, egyesítette a biblikus teológiai gondolkodást a szociológiai, társadalomtudományi nézőponttal, az egyház társadalmi tanításával, amit akkorra már kidolgoztak a francia és német teológusok, így a hejcei szeminaristák első kézből kapták a legtisztább, keresztény szentírási, teológiai, dogmatikai hagyományt és a legmodernebb szociológiai irányokat.

„Hallatlan nagy ajándék volt ez számunkra.” A jezsuita szerzetes irányításával egy olyan – mai fogalmak szerint – posztgraduális továbbképzés jött létre az illegalitásban lévő rend tagjainak a közreműködésével, amit próféta iskolának neveztek. A csoport egy a keresztény társadalomtudományi teológia alapján álló világrendet dolgozott ki, a világszolidarizmust, amit a hatalom titkos szervezkedésnek minősített az államrend megdöntésére, és P. Dombit és társait összeesküvés vádjával letartóztatták, és összesen 25 évre ítélték a hatvanas években.

Hejcén a szeminaristák ellátása – a kor viszonyait ismerve – fejedelminek mondható. A kastélyhoz tartozó háromhektáros kertben gazdálkodtak a kispapok közreműködésével. Sertést és pulykát tenyésztettek, így vasárnaponként nemegyszer sült malac került az asztalra. Az épületbe nem volt bevezetve a villany, sötétedés után petróleumlámpát használtak. A tűzifát is maguk a szeminaristák termelték ki, aprították és fűtötték vele a kastély gyöngyszemeinek számító copf stílusú cserépkályhákat.

A jó életnek azonban hamarosan vége szakadt. Az egyházüldözés egyik állomásaként összevonták a szemináriumokat és csökkentették a vidéki teológiai főiskolák számát. 1952 tavaszán az intézmény diákjait fölpakolták két teherautóra, és Egerbe költöztették, ahol folytathatták tanulmányaikat. A legmodernebb teológiai szakirodalommal felszerelt könyvtárral rendelkező hejcei szemináriumból érkező kispapok a másfél év alatt magasabb szintű tudásra tettek szert egri társaiknál. „Szent Tamással való ismeretségünk lévén professzorok voltunk” – mondja a ma már nyugállományú, de töretlen munkabírású Kuklay atya, aki úgy véli, hogy a hejcei intenzív, kiscsoportos skolasztikus képzésnek a mai napig nagy hasznát veszi. Tud tájékozódni a középkori teológiai anyagokban és akkor nyert jártasságot a formális logikában is.

Mi lett az 1952-ig szemináriumként működő épület további sorsa? Mint annyi hasonló egyházi épületben, itt is szociális intézményt alakítottak ki, amely később kényszerlakhelye lett a székhelyüktől megfosztott püspököknek.

Pétery József váci püspök 1953 húsvétján, Badalik Bertalan veszprémi püspök pedig  1957 augusztusától lett lakója a kastélynak. Közös „bűnük” az volt, hogy akadályozták az egyház és az állam „harmonikus” együttműködését. A kastély olyannyira fogalommá vált, hogy ’56 után a hatalom a még szabadlábon lévő püspököket is Hejcével fenyegetette. A püspöki konferencia egyik ülésén Grősz József kalocsai érsek, a testület akkori elnöke meg is jegyezte: „Előbb-utóbb valamennyien Hejcére kerülhetünk.”

Szerdahelyi Csongor/Magyar Kurír