A bejegyzés ismerteti: Sonnevend Pál megbízatása három évre szól. Megválasztásával – Magyar Péter miniszterelnök mellett – újabb közjogi méltóság mondhatja el magáról, hogy a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Az Alkotmánybíróság új elnöke 1990-ben fejezte be a szerzetesrendi intézményben középiskolai tanulmányait.
„A piarista öregdiákok közössége és az MPDSZ Elnöksége nevében szívből gratulálunk és kérjük Isten áldását Elnök Úr munkájára!” – írta Mikecz Tamás, a közösségi oldal főszerkesztője.
Az Alkotmánybíróság által kiadott közlemény szerint a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé, aki – az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján – a megválasztásával hivatalba lépett. Megbízatása három évre szól. Az új elnök pályázatában a legfontosabb feladatai közé sorolta az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását, a testület belső kohéziójának erősítését és a kapcsolatok újjáépítését az európai testvérintézményekkel.
Sonnevend Pál 1995-ben végzett az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, PhD-fokozatát Németországban, a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen szerezte. 2017 óta az ELTE egyetemi tanára és a Nemzetközi és Európai Közjogi Tanszék vezetője. 1997 és 2000 között az Alkotmánybíróságon Sólyom László tanácsadójaként dolgozott, 2000-től 2010-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnökök munkáját segítette alkotmányjogi tanácsadóként, majd az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetőjeként. 2010 és 2019 között az ELTE ÁJK nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, 2019-től 2025-ig dékánja volt. A göttingeni Georg-August Egyetem 2025-ben díszdoktorává fogadta.
A budapesti Piarista Gimnázium Sonnevend Pál tanulmányai idején egy sokkal kisebb katolikus iskolarendszer tagja volt, hiszen a kommunizmus idején mindössze nyolc – szerzetesek által fenntartott – katolikus gimnázium működhetett. A piaristák budapesti és kecskeméti fiúgimnáziuma mellett a bencések tartottak fenn két fiúiskolát Győrben, illetve Pannonhalmán; a ferencesek gimnáziumai Esztergomban és Szentendrén működtek, előbbi fiúiskola volt, akárcsak ma, utóbbi már akkor is koedukált módon oktatott. Mellettük még két leánygimnázium maradhatott meg: a budapesti Patrona Hungariae és a debreceni Svetits, mindkettőt a Szegény Iskolanővérek tartották fenn (ma Boldogasszony Iskolanővérek).
Forrás: MPDSZ; Alkotmánybíróság
Fotó: Alkotmánybíróság
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
