Piotr Stefaniak: Ő Mária és Márta is volt

Hedvig a Capeting-Anjou-házból származó I. Nagy Lajos magyar király – 1370-től Lengyelország uralkodója is – és Kotromanic Erzsébet legifjabb leánya volt. A budai királyi udvar kifinomult légkörében nőtt fel, amely az egyik legfontosabb európai szellemi központ volt a maga korában. Források bizonyítják kimagasló intellektuális képességeit: azt írták róla, hogy az észjárása olyan, „mint egy tapasztalt férfiúé”. Hét nyelven beszélt, szerette a művészeteket, a zenét, a táncot. Európa-szerte nemzedéke legszebb asszonyának tekintették. Rajongott az egyházi énekekért, maga is nagy kedvvel énekelte és mások előadásában is szívesen hallgatta azokat.

Különlegesen szerette a vallásos irodalmat. Több tucat kódexe volt, köztük egy latin nyelvű imakönyv is. Egyrészt erős hitű, mélyen vallásos asszony volt, másrészt viszont igen toleráns is. Egyik oklevelében védelmébe vette a pravoszlávokat, örményeket és muzulmánokat, hangsúlyozva: mindenkinek jogában áll saját törvényei szerint eljárni és szabadon gyakorolnia a vallását.

Hedvig királynő temperamentumos, domináns személyiség volt, elveihez ragaszkodott. Határozott, sőt kemény tudott lenni, amikor döntést kellett hoznia, vagy ki kellett állnia az igazáért. Másrészt vidám természet volt, nőies; szeretett szépen öltözködni.

Piotr Stefaniak könyvében kiemeli: mivel Hedvig uralkodó lánya volt, életét születése pillanatától kezdve a dinasztikus politika határozta meg. Személyes vágyait alá kellett rendelnie az Anjou-ház, Magyarország, majd Lengyelország érdekeinek. Hedviget, mint királyi apja legfiatalabb lányát, eredetileg osztrák uralkodó herceg hitvesének szánták. 1378-ban azonban elhunyt Hedvig idősebbik nővére, Katalin, aki a budai trón örököse volt, így a politikai terveket módosítani kellett. 1382-ben meghalt Lajos király, aki nemcsak két leánygyermekét hagyta árván, hanem két trónját – a perszonálunióval összekapcsolt Magyarországét és Lengyelországét is.

A király temetése után a magyar urak 1382. szeptember 17-én a tizenegy éves Máriát, Hedvig nővérét kiáltották ki uralkodójuknak. A magyarok meg akarták tartani a lengyel trónt, így Máriát Magyarország királynőjévé koronázták, Hedviget pedig megfosztották apai örökségétől. Így nem maradt más választása, mint hogy hozzámenjen Habsburg Vilmoshoz, és megelégedjen a csekély jelentőségű stíriai hercegnéi címmel. Ám sorsa másként alakult. Mária ugyanis nem kapta meg a lengyel trónt, mivel a lengyel urak megfogadták: Lajos lányai közül csak annak fogadnak örök hűséget és engedelmességet, aki királyné lesz, és állandó jelleggel Lengyelországban tartózkodik majd a férjével. Máriának, miután Magyarország királynője lett, Budán kellett maradnia.

A lengyel nemesek 1383. június 16-án Hedviget választották uralkodójukká, aki 1384 nyarán – anyja döntése nyomán – elhagyta Magyarországot, megérkezett Wawelbe, amely férjhezmeneteléig állandó lakhelyévé vált. Két év múlva, 1386. február 18-án – vagyis tizenkét éves korában – férjhez ment Jagelló Ulászlóhoz, Litvánia nagyfejedelméhez. Ettől kezdve Hedvig 1399-ben bekövetkezett haláláig társuralkodókként vezették Lengyelországot.

A könyvből kiderül: Hedvig királyné nagy figyelmet szentelt a tudománynak. Emellett uralkodói tevékenysége fontos részét képezte a társadalmi aktivitás. Számos olyan kezdeményezésben vett részt, amelyek a betegek életminőségének javítására, valamint a gyógyászati és társadalmi infrastruktúra fejlődésére irányultak. 1395-ben jelentősen hozzájárult a bieczi ispotály megépüléséhez. Források szerint adakozott a sandomierzi és újszandeci ispotályok részére is. Más városi, illetve rendi kórházakról is gondoskodott, köztük a Szent Sír Kanonokrend Sziléziai Szent Hedvigről elnevezett ispotályáról a Krakkó szomszédságában épült Stradom városában. Mindezek mellett Hedvig népszerűsítette a szerzetesrendeket.

Hedvig és Jagelló Ulászló házasságát vizsgálva Piotr Stefaniak gondnak nevezi, hogy pogány férjet kapott. Közös életüknek voltak hullámvölgyei. 1388-ban Jagelló az udvari intrikák folytán állítólag féltékenységi jeleneteket rendezett feleségének. A házasfelek vitáját sikerült rendezni, egy évvel később azonban újult erővel tért vissza a konfliktus. Házasságukra a gyermektelenség, az utód hiánya is árnyékot vetett. 1399. június 22-én azonban a királyi párnak kislánya született, Erzsébet Bonifácia, de nem egészen egy hónap múlva, július 13-án elhunyt. Négy nappal később, július 17-én Hedvig is visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Külön fejezetben foglalkozik a szerző Hedvig királynőnek a halála utáni emlékezetével. 16. századi források szerint sírfelirata a következő volt: „Itt nyugszik a lengyelek csillaga, királynőjük, Hedvig.”

Szent II. János Pál pápa 1979. május 31-én, két nappal első lengyelországi zarándoklata előtt boldoggá avatta Hedviget, megerősítve ezzel általános kultuszát a krakkói főegyházmegyében. 1997. június 8-án pedig a szentek sorába emelte őt. A Szentatya több mint egymillió ember jelenlétében így fogalmazott: Hedvig „rövid életének legmélyebb vonása, egyúttal nagyságának mértéke a szolgálat szelleme. Társadalmi helyzetét, tehetségét, egész magánéletét teljességgel Krisztus szolgálatának szentelte, s mikor az uralkodás feladata jutott osztályrészéül, életét a rábízott nép életének is szentelte”.

Magyarországon 2009. október 8-án Budapesten felavatták és felszentelték Szent Hedvig első magyarországi szobrát Szent Kinga szobrával szemben, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom közvetlen közelében. Még ugyanennek az évnek októberében, ugyancsak a fővárosban a Bécsi kapu mellett felavatták Anjou Hedvig és Jagelló Ulászló szobrát.

2024. március 22-én Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be koncelebrált ünnepi szentmisét Szent Kinga és Szent Hedvig királynő jubileuma alkalmából a belvárosi templomban. A szertartáson Marek Jedraszewski krakkói érsek-metropolita átadta a templomnak Szent Hedvig ereklyéjét.

A kötethez Osztie Zoltán plébános írt előszót, kiemelve: akárcsak más szentjeink, Szent Hedvig életpéldájából is erőt meríthetünk, hogy „miként a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is helyt tudjunk állni minden ellenséges erővel szemben. A jövőbe tekintve van pozitív, reményteli jövőképünk”.

A könyvet Molnár Imre lektorálta, fordítója Petneki Noémi.

Piotr Stefaniak: Była i Marią i Martą (Ő Mária és Márta is volt)
Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Lengyel Művelődési Ház, 2024

Bodnár Dániel/Magyar Kurír