Pizzaballa bíboros felszentelte Jeruzsálemben a klarissza kolostor templomát

A Vincenzo Zuppardo építész felügyelete mellett végzett egyéves munkálatokat követően a Szent Klára-kolostor klarissza közössége az oltár megáldását és a Jézus Szentséges Szíve templom felszentelését ünnepelhette. Az építész kifejtette, hogy a felújítás több szintet érintett, „a szerkezeti megerősítéstől az épületgépészeti korszerűsítésen át az építészeti restaurációig és a liturgikus tér újraszervezéséig”. A fő vezérelv ez volt: „az épület – mint Jeruzsálem történelmi örökségének része – karaktere és építészeti identitásának, valamint monasztikus templomként betöltött sajátos funkciójának tiszteletben tartása”.

A szentmisét Pierbattista Pizzaballa bíboros celebrálta. Vele együtt jelen volt Giorgio Lingua apostoli nuncius, Francesco Ielpo szentföldi kusztos, a kusztódia szerzetesei, más szerzetesek és számos hívő. Mindannyian azzal a vággyal érkeztek, hogy a klarisszákkal együtt részesei lehessenek egy olyan eseménynek, amely az egyházi hagyomány egyik legünnepélyesebb rítusa. Mert

egy templom felszentelése nem csupán egy új kultuszhely születése, hanem egy olyan élő közösségnek a jele, amely saját erejének látható jelképével gazdagodik.

A pátriárka homíliájában hangsúlyozta: „Nem egyszerűen egy megújult épületet áldunk meg. Ma az Egyház fog egy emberi kéz által épített házat, és örökre Istennek adja át.”

Az ünneplés a bevonulási rítussal kezdődött, a pátriárka és a rendfőnöknő ezzel nyitották meg a kaput a hívek előtt. A körmenet után elkezdődött az új templom felszentelésének ünnepélyes szertartássorozata.

Az első rítus annak a víznek a megáldása volt, amellyel meghintették a szentmise résztvevőit és az épület belső falait. Ez a keresztségre való emlékezés volt, amely után kihirdették az Isten szavát. Ezt követően, a homília után, újabb mély szimbolikájú gesztusok következtek. A szentek litániában történő segítségül hívása után a pátriárka megkezdte a felszentelés ünnepélyes imáját. Olyan pillanat volt ez, amikor arra kérték az Urat, hogy formálja ezt a templomot az imádság, a közösség helyévé. Ezután következett az összetett és lenyűgöző szertartás egyik legkiemelkedőbb pillanata: az oltár megkenése a szent krizmával. Pizzaballa bíboros megkente az oltárt és a templom falait: ez az a pillanat, amikor a hely a szent rítus számára fenntartottá válik. S ahogyan maga a bíboros is felidézte homíliájában: „Az oltár maga Krisztus. Az ő átdöfött Szíve a szeretet és az irgalmasság kimeríthetetlen forrása. Az áldozat és a közösség asztala.”

A szent olaj után a tömjén következett. Ahogyan az ég felé szálló ima szétárad, hogy elérje Istent, úgy terjed szét az az illat az egész épületben, megszentelve a templomot és az oltárt. Ugyanezt az oltárt a tömjénezés után leplekkel vonták be és virágokkal díszítették fel. Végül a diakónusok meghozták a feszületet és a gyertyákat. S csak ebben a pillanatban gyújtották meg a gyertyákat és így az egész templom fényeit, egy újabb, szimbolikával teli rítussal. Ahogyan a fények és a gyertyák bevilágítják az épületet, úgy Krisztus a népek világossága, aki beragyogja a világot és a jelen lévő híveket. E pillanat után lehetett megünnepelni az eucharisztikus szertartást. Egy rítust, amely a felszentelés végső értelme: lehetővé tenni e falak között azt az áldozatot, amely az Egyház és a keresztény hit szíve.

Július 18-án, szombaton Jeruzsálem egy új templommal gazdagodott. A Szent Klára karizmájához hű klarisszák számára ez egy olyan nap volt, amely megerősíti mindennapi, csöndes és állhatatos küldetésüket a Szentföldön. A kusztódia, a katolikusok és az egész keresztény közösség számára pedig a megújulás és az erő újabb szimbóluma. Azon a helyen, ahol Krisztus beteljesítette földi életútját, a közösség él és tanúságot tesz arról a szándékról, hogy folytassa azt, ami a lényege: Egyháznak és a remény képmásának lenni egy megsebzett, próbatételekkel teli helyen, ahol a hitnek most lett egy új háza. S ahogyan Pizzaballa bíboros elmagyarázta:

A megsebzett Jeruzsálemben ez a Krisztus átdöfött Szívének szentelt templom legyen látható jele annak, hogy a szeretet erősebb minden falnál, és hogy a béke még mindig lehetséges.”

Forrás és fotó: Szentföldi Kusztódia

Szerző: Lorenzo Vita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír