Pokol, Purgatórium, Paradicsom – Dante Isteni színjátéka Gyabronka József előadásában

A kétrészes előadás két különböző napszakban volt látható: a Pokol napnyugtakor, a Purgatórium–Paradicsom pedig hajnalban, napfelkeltekor. A fényt, a sötétséget, a csillagokat és a felvilági fényességet gyakran a középpontba helyező szöveghez remek díszletet jelenthetett a sötétedő vagy éppen kivilágosodó égbolt és a táj. A Katona Sufni színpadán aztán a látvány helyett már a Nádasdy Ádám fordításában elhangzó Dante-szöveg kapja a főszerepet, melyet Gyabronka József monodrámaként tár a hallgatóság elé.

A Katona József Színház remek példa arra, hogy kőszínházakba nem csak a nagyszínpados előadások miatt érdemes járni, a kisszínpados produkciók éppen annyira magas színvonalú szakmaiságot képviselhetnek. Gyakran még rendszeres színházlátogatók is úgy vélekednek, hogy a kisszínpad valamiféle lefokozott verziója a nagynak, ahol a nagy formátumú produkciók helyett ,,spórolós” játékok kapnak helyet.

Némi igazság ugyan ebben is lehet, ám vannak olyan rendezői koncepciók, melyekben a kisebb játéktér adta közvetlenség és személyesség sokat ad hozzá az előadás élményéhez, megértéséhez. A Jurányi Színház éppen úgy szolgál jó példával erre, mint a Szkéné, vagy az RS9 Színház, melyekben a műsorra tűzött darabok éppen a helyszín adta sajátos közegben tudnak a legjobban működni. Más esetekben a kisszínpados formátumot a kisebb nézőszám indokolja, hiszen napjainkban a klasszikus Molière-, Shakespeare-darabok, vagy a könnyed, szórakoztató előadások több nézőt vonzanak, mint a kortárs – vagy kortárs fordításban elhangzó – művek. A szűkebb réteg színházi igényei azonban sokszor egybeesnek a színházszakma preferenciáival, mely gyakran külön utakon jár a klasszikus színjátszási hagyományhoz vagy az aktuális fősodorhoz képest.

A Gellért-hegyen tartott bemutatóhoz hasonlóan Dante művét két előadásban játsszák a Sufniban a mostani, lassan a végéhez közeledő évadban is. A Pokol önállóan is hasonló időtartamú, mint a Purgatórium és a Paradicsom jelenéseit elmesélő második előadás; a két fél szervesen összekapcsolódik, ugyanakkor önálló előadásként is megállják a helyüket. Előadásmódjuk, színpadi megvalósításuk teljesen megegyező. A színművész már a színpadon áll, amikor a nézők érkezési sorrendben elfoglalják a helyüket. Lassan megtelnek a széksorok, a színész üdvözli a nézőket. A Purgatórium–Paradicsom elején meg is kérdezi az érkezőket, hogy ki látta már a Pokol előadást. Néhányan jelentkeznek, páran pedig elmondják, hogy a jövő heti előadásra tudtak jegyet szerezni.

Azután Gyabronka, mintha csak a beszélgetést folytatná, belefog a történetbe. Előadása a köznapi beszéd, a szavalás, a színpadi beszédmód, a szónoklat, helyenként az ének lehetőségét is használja, mesélésében színre viszi Vergiliust és Odüsszeuszt, sőt Francesca da Riminit is. A Nádasdy Ádám által újrafordított és 2016-ban megjelent szövegre az értő mesélésmódnak is köszönhetően kis idő után rá lehet csatlakozni, és az eleven dantei történet jelenetei feltűnnek a néző képzeletében. Ez a hatás elsősorban a színművészi teljesítményt dicséri, ám elengedhetetlen hozzá Kocsis Gergely rendezői belelátása, illetve Török Tamara munkája, aki az eredeti szövegből hetvenperces változatot készített.

A polgári illúziószínház által gyakran klisévé merevített formulákat elhagyni kívánó, kísérletező rendezések mindig hordoznak magukban némi kockázatot. Ott van bennük a bukás, de a nagyot alkotás lehetősége is. Mi lehet kockázat? Bizonyára az egy olyan előadás életre hívása, amely elhagy minden eszközt azért, hogy a hangsúly a színpadi mű szövegén maradhasson. Nincs díszlet, se jelmez, se komponált koreográfia. A Purgatóriumban az embert próbáló előrehaladás a meredek lépcsősoron, a lelkek tolongásának részletes leírása olvasmányélményként is megindító, ám a szöveget hallgatva, s beleélve magunkat, új rétegek tárulhatnak fel. A menny színtere, a felvilági fényesség, Beatrice csodás alakja hasonlóan elevenné válik, mint a pokolbéli jelenetek sötétsége, a kárhozott lelkek vezeklése. A képzelőerő által előhívott elmeképek révén a néző mélyebb megéléssel ismerheti meg Dante művét. A pezsgő szöveg és a magával ragadó előadásmód, a történetben feltűnő hatalmas, megdöbbentő erejű isteni látványok egy valódi, jelen idejű utazás élményét nyújtják.

Gyabronka előadásában minden élettel telik meg. A nézőkkel folyamatos és aktív kommunikációban álló színművész nem hagy teret az elkalandozásra. A mű egyszer sem válik áldozatává semmilyen öncélúságnak, a produkció minden részletében azt érezni: itt most minden a szövegért történik. Könnyen lehet, hogy a közel három éve játszott előadás több emberhez hozta el Dante remekművét, mint ahányan elolvasták azt a nézők közül. A színház feladatkörébe tartozó kultúraterjesztés ebben az előadásban fokozottan teljesül. Dante több mint hétszáz évvel ezelőtt befejezett műve nemcsak megőrződik, hanem életre kel a Sufni színpadán, és mint eleven történet sokakhoz eljut. Valódi, maradandó szellemi és lelki élmény ez az utazás, amelyre mintha maga Dante hívna el.

Szöveg: Szabó Benedek

Fotó: Horváth Judit/Katona József Színház

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. június 22-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.