Az ország 300 legszegényebb kistelepülésén zajló Felzárkózó Települések programban 28 civil és egyházi szervezet végez intenzív szociális munkát – ennek keretében 260 helyszínen tanulást segítő foglalkozásokat is tartanak a segítségre szoruló gyerekeknek.
A Jelenlét Pontokon kialakított tanulósarkokban egy év alatt 7500 gyermek fordul meg, akik egyéni segítséget kapnak a számukra nehézséget jelentő feladatok elvégzéséhez, dolgozatra felkészüléshez vagy egyszerűen csak a szövegértéshez, illetve matematikai feladatokhoz szükséges képességek fejlesztéséhez.

A legtöbb helyszínen – a települések több mint egyharmadában – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat valósítja meg a programot. A karitatív szervezet július közepétől a pótvizsgára készülő vagy tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára indít tanulást segítő alkalmakat.
Az előző évben mintegy 200 gyermek készült fel a pótvizsgára a Jelenlét Pontokon tartott órákon. A legtöbb gyerek 8 és 11 év közötti volt, másodiktól a hatodik osztályosig. Az idei nyári szünetben néhány településen már a vakáció első hetétől zajlanak tanulást segítő alkalmak, július közepétől azonban a Jelenlét Pontok többségén meghirdetik ezeket a foglalkozásokat.
A legszegényebb települések tanulói kortársaikhoz képest sokszor komoly hátránnyal ülnek be az iskolapadba. A Jelenlét Pontok dolgozói általában tisztában vannak vele, hogy a településen ki bukott meg, kinek jelent nehézséget a tananyag elsajátítása. Ha egy iskolásnak pótvizsgát kell tennie, sokszor személyesen keresik fel a családot, és a szülők, valamint az iskola bevonásával közösen alakítják ki a pótvizsgához szükséges tanulást segítő folyamatot.
A foglalkozásokon az oktatók gyakran alkalmaznak alternatív tanítási módszereket, így vizuális oktatást, hangulatmérő köröket, a tanulók önbizalmát erősítő gyakorlatokat vagy éppen egy pihentető, keretmozgásos gyakorlatsort két feladat között.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

