Praktikusság és esztétika – Walter Rózsi modernista villája a budapesti Bajza utcában

Ugyan jó pár hónapja be volt már állványozva, de addig nem sejtettünk semmit, csak azt gondoltuk, tatarozzák. 

De amikor a felújítás után megláttuk készen a vakító fehéren világító, sallangjaitól megtisztított házat, előtűntek szépen tervezett arányai, a kerek és szögletes formák váltakozásai. Kiderült, hogy ez a villa 1936-ban épült Fischer József építész tervei szerint, Walter Rózsi operaénekes és családja számára. Nem volt nehéz rájönni, hogy az épület a magyar modernizmus egyik kiemelkedő darabja, a húszas-harmincas évek egyik remekül sikerült alkotása. Pesten ez az egyetlen mostantól látogatható modern villa, mert a modernizmus korában épült villák legtöbbje Budán található, a Napraforgó utcában. Ott sok családi ház látható ebből az időszakból, viszont mindegyiket lakják, így aztán egyik sem látogatható. 

Valamivel a megnyitó előtt értem oda a Bajza utca 10. szám elé, így volt egy kis idő arra, hogy a villa túloldalát is megnézzem. Mondhatom, pazar látványban volt részem. Az utca felőli homlokzat, ahogy már említettük, szép, rendezett, de a hátsó traktus még izgalmas is, építészeti szempontból nézve rendkívül változatos. Kihasználva a vasbeton kínálta lehetőségeket, a viszonylag könnyen formálható elemeket remekül tervezte meg Fischer József és Pécsi Eszter statikusmérnök. A három szinten minden megtalálható, amire egy igényes, modern villában a lakóknak szükségük lehet. Alul egyszerű, sima vonalú oszlopokon nyugvó árkád húzódik, kertkapcsolattal. Innen lépcsősor vezet föl az első emeletre, ahol nagy ablakok engedik be a fényt a tágas szalonba. A felső emeleten széles teraszon üldögélhettek a vendégek a harmincas évek még viszonylag békés időszakában, a háború előtt. A harmadik szinten pedig a lapos tető lehetővé tette egy tetőterasz kialakítását, ahová most vasból készített csigalépcsőn lehet felmenni. 

A harmincas évek modernizmusa az 1919-ben Weimarban alapított Bauhaus iskola hatására alakult ki, ahol a korábbi „cirádás” barokkos, szecessziós stílus helyett egy leegyszerűsített, geometrikus jellegű építészetet képzeltek el. A tégla, a négyzet és a kör alakú formák váltak uralkodóvá. A habarcsból készített díszítőelemek helyett letisztult, fehérre meszelt vagy festett homlokzatok jelölték ki a modern építészet útját. Általánossá vált a lapos tető, és minden téren, nemcsak az építészetben, hanem a lakásberendezésben is jelentős egyszerűsödés és funkcionalizmus figyelhető meg. Ezen belül csak a szellemesség, az igényesség jelenthette a minőséget. Lássuk be, hogy az építészek közül ezt csak kevesen tudták hozni, terveikben megvalósítani. Kozma Lajos, Molnár Farkas, Breuer Marcell, Árkay Aladár, Rimanóczy Gyula voltak azok – hogy csak néhány nevet említsünk –, akiknek ez sikerült. A Fischer József által tervezett Walter Rózsi-villa most, a felújítás után, már a legszebb modernista épületek közé tartozik.   

Lássuk, ki is volt a névadó, Walter Rózsi, született Walter Rozália Mária (1899–1974), a két világháború között ünnepelt operaénekes. Már hétévesen bekerült az Operaház balettiskolájába, majd a budapesti Zeneakadémián és Milánóban is tanult. Népszerűségének fénykorát az 1930-as években élte, amikor nemcsak a zenei szaklapok, de a bulvársajtó is rendszeresen beszámolt pályafutásának és magánéletének részleteiről. A primadonnák életéhez mindig is hozzátartozott a nyilvánosság, a nyitottság a közönség felé. Ennek fórumai elsősorban a napi sajtó és a színházi lapok voltak. Walter Rózsi élete közel száz év távlatából a róla és a családjáról megjelent cikkekből, interjúkból rajzolódik ki. Sok mindent olvashatunk róla a férjével, Radó Géza textilkereskedővel, a Textil Ipar című folyóirat főszerkesztőjével való megismerkedésétől az anyaság megélésén át egészen addig, hogy hol töltötte a nyarat, hordott-e fűzőt, és hol vásárolt magának kalapot. Walter Rózsi a Magyar Királyi Operaház primadonnája volt, vagyis legtöbbször a darabok női főszerepét játszotta. Első nagy sikerű főszerepe, a Tosca után a Sybill, a Giuditta, a Manon Lescaut, a Turandot, az Aida és a Pillangókisasszony címszerepeiben szerzett elismerést. Egyik legnagyobb alakítása Ottorino Respighi A láng című darabjában Silvana szerepe volt, amellyel a magyar Operaház együttesével a milánói Scalában is fellépett. Richard Strauss József-legendájában Putifárnét alakította, balett-táncosi előképzettségét pedig Salomeként kamatoztatta nagy sikerrel.

A villa kétségkívül egy tehetős, modern gondolkodású család számára épült. Hiszen ne felejtsük el, egy ilyen ház felépítéséhez nagyon sok pénz kellett már akkor is, és persze jó kapcsolatok a korabeli haladó gondolkodású értelmiség képviselőivel. A két világháború közötti időszakban nemcsak az építészetet járta át a modernizáció. A technológia fejlődése hatással volt az emberek mindennapjaira is. Akkoriban egy polgári jólétben élő, modern nőnek már nem minden idejét kötötte le a ház körüli sok teendő. Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő ebben a korszakban tanult Berlinben, majd tanulmányait a budapesti Műegyetemen fejezte be. Diplomáját 1920-ban vette át, és szinte rögtön állást kapott egy vasbetontervezéssel foglalkozó irodában. Itt találkozott leendő férjével, Fischer József építésszel. 

Mint már utaltunk rá, a villát a Fischer–Pécsi mérnökházaspár tervezte; gyakran dolgoztak közös projekteken. Fischer József nem szerzett diplomát a Műegyetemen, a Budapesti Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipariskola növendéke volt 1916 és 1919 között. Felesége sokat foglalkoztatott statikusnak számított az 1930-as években; a korabeli Tér és Forma folyóirat lapszámait átnézve jó néhány épület mellett ott találjuk a „statika: Pécsi” megjelölést. Fischer pedig a modern mozgalom egyik vezéralakja volt, aki közéleti tevékenységével is sokat tett a modern építészet hazai térnyeréséért.

De térjünk vissza a Walter-villába! A földszintre azok a helyiségek kerültek, amelyeket elsősorban nem a vendégeknek szántak. Itt vannak a kiszolgálóterek, a konyha, a kamra és a házmester lakása. A legnagyobb helyiség az emeleti szalon, ahol a tulajdonosok a vendégeket fogadták. A felújításnál az építész, Kokas László nagyon ügyelt arra, hogy ami az épület eredeti darabjaiból megmaradt, azt felújítva megtartsák. Ilyen az emeletre vezető falépcső is, ami meglepő módon épen maradt az idők folyamán. A szépen megcsiszolt nyersfa lépcső hullámzóan kanyarog felfelé. A ház az 1949-es államosítás után a Belügyminisztérium Központi Kórházának része volt, sokáig gyermekorvosi rendelőként, majd óvodaként szolgált. Az épület második emeletére kerültek a privát szféra terei, azaz a hálószoba, a dolgozó, a gyerekszoba, a gardróbok és a fürdőszobák. 

A házban az eredeti berendezés persze nem maradt meg. A Walter Rózsi idejében készült régi fotókon egyébként látszik, hogy a család bútorai nem a modernizmus stílusjegyeit viselik magukon. A tulajdonosok a beköltözéskor magukkal hozták a régi lakásukból a kissé barokkos foteleket, szőnyegeket, asztalokat, lámpákat, amelyek nem igazán illettek ebbe a modern környezetbe. A mostani felújításkor a szobákat igyekeztek úgy berendezni, hogy a bútorok, tárgyak a harmincas évek modernizmusát tükrözzék. A gyerekszobában például korabeli ágyat, játékokat és mesekönyveket állítottak ki.

Az 1930-as években a villában három főből álló személyzet állt a Radó–Walter család rendelkezésére. A kor szokásainak megfelelően a személyzet és a tulajdonosok külön tereket használtak, így csak szükség esetén találkoztak egymással. A családtagok és a vendégek az előtérből az L alakú főlépcsőn keresztül rögtön az első emeletre jutottak. A földszint többi részét a garázs, a házmester lakása, a mosókonyha, a szakácsnő lakása és a konyha foglalta el. Az első emeleten, az ebédlő mellett kapott helyet a szobalány szobája, valamint a tárolóhelyiség. A földszintről egy nagyobb étellift szállította az ételt az ebédlő melletti tálalóba, egy kisebb pedig a második emeletre, a lépcső érkezésénél kialakított reggelizőbe.

Amikor egy épületet felújítanak, új funkciót is kell találni neki. A villa a Magyar Építészeti Múzeum és a Műemléki Dokumentációs Központ kiállítóhelyeként mostantól időszaki kiállítások, szakmai rendezvények, múzeumpedagógiai foglalkozások és nyilvános programok helyszíneként működik. Az egykori első emeleti szalonban jelenleg egy építészeti kiállítást tekinthetünk meg az 1808-tól egészen 2022-ig, a Walter Rózsi-villa átadásáig tartó időszakról. 

Az emeleten, a dolgozószobában Breuer Marcell egyik eredeti csővázas székét láthatjuk, mellette egy piros munkaasztal, amely szintén a modernizmus szellemében készült. Adolf Loos ezt írta az Ornamens és nevelés című cikkében, 1897-ben: „Nálunk még mindig az a nézet uralkodik, hogy csak arra szabad rábízni egy szék megtervezését, aki kívülről tudja az öt oszloprendet. Én viszont úgy gondolom, hogy elsősorban az üléshez kellene valamit értenie.” A korszakban több bútortervező foglalkozott a tökéletes szék megalkotásával, székanalízissel. Breuer Marcell hajlított csőszékének acélváza mindenütt azonos mértékben veszi fel a test súlyát, a rajta kifeszített szövet pedig követi annak alakját. A Heisler-gyár székeinek háttámlája kényelmesen tartotta a hátat, és az acélrugós felfüggesztésnek köszönhetően jól idomult a testtartáshoz. A gyárnak Kozma Lajos is tervezett székeket. 

A Színtér és Lakótér: Modern lakóházak Magyarországon 1928–1945 című kiállítás, ami itt az épületben látható, bemutatja a korszak építészetének jellegzetességeit, azokat az alapfogalmakat, melyek mentén az építészek ezeket a modernista lakóházakat tervezték. A kiállítás egy teljes évig, 2023 májusáig lesz megtekinthető.

A Bajza utcai Walter Rózsi-villa látogatásához fontos információ, hogy helyszíni jegyértékesítés nincs, a belépőket online lehet megvásárolni.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. június 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.