Priorváltás a taizéi ökumenikus közösségben

Megszentelt élet – 2023. december 27., szerda | 11:40

December 2-án, a szombat esti, Krisztus feltámadására emlékező közös ima keretében adta át a priori szolgálatot a római katolikus Alois testvér az anglikán felekezetű Matthew testvérnek Taizében. A most 69 éves Alois testvért a 2005-ben erőszakos halált halt közösségalapító, Roger testvér nevezte ki utódjának, néhány évvel a halála előtt.

Tizennyolc évi szolgálat után történt az újabb váltás; a taizéi regulával összhangban a közösség priorja jelöli ki azt a testvért, aki szolgálatában követni fogja.

Alois korábban azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy átadja hivatalát egy olyan testvérnek, aki utána érkezett a közösségbe. Elmondta, hogy a taizéi közösségban, annak családjellegéből adódóan, a priori szolgálatnak nincs felső korhatára, és nem kötik meghatározott időtartamhoz sem. „Az fogalmazódott meg bennem: úgy szeretném átadni a helyemet, hogy még legyen időm kényszerítő körülmények nélkül előkészíteni a váltást. Az elmúlt két évben minden testvéremmel konzultáltam, imádkoztunk, együtt gondolkoztunk.

Választásom Matthew testvérre esett, őt jelöltem ki következő taizéi priornak. Minden bizalmam az övé, hogy biztosítani fogja a folytonosságot, és megfelelő lépéseivel ösztönözni tudja a testvéreket, hogy közösségünk – alapítónk víziója szerint – »a közösség kis példázatává« válhasson.”

Matthew testvér 1986 óta tagja a közösségnek.

December 2-án, szombaton, egyszerű szertartás keretében vette át az elöljárói szolgálatot az előző priortól, majd a testvérek mindnyájan megáldották őt.

Miután az új elöljáró külön-külön köszöntötte minden szerzetestestvérét, a megszokott módon folytatódott a szombat esti közös ima.

Az éppen Taizében tartózkodó több száz fiatal mellett az eseményen több egyház képviselője és a közösség barátai is részt vettek.

*

Alois testvér (Alois Löser) 1954. június 11-én született Ehingen am Ries településen, Németországban. Katolikus felekezetű, a taizéi közösségbe 1974. november 1-jén lépett be. Roger testvér halála (2005. augusztus 16.) óta végzi a priori szolgálatot.

Matthew testvér (Andrew Thorpe) 1965. május 10-én született az Egyesült Királyságban, Pudsey-ben. Anglikán felekezetű, 1986. november 10-én lépett be a taizéi közösségbe.

Forrás és fotó: hittan.ro/Facebook; Szerzetesek.hu; Taizé/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria