Pro Ecclesia Hungariae díjat kapott a Magyar Kurír három újságírója

Hazai – 2024. június 4., kedd | 17:45

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Pro Ecclesia Hungariae díj II. fokozatát adományozta a Magyar Kurír három újságírójának. Bodnár Dánielnek, Bókay Lászlónak és Mészáros Ákosnak az MKPK elnöke, Veres András püspök adta át a rangos elismerést június 4-én Budapesten, az MKPK székházában. A díjátadón jelen volt Erdő Péter bíboros, prímás, valamint az MKPK tagjai.

„A Magyar Kurír életében nagy változások mentek végbe az elmúlt évtizedekben. Még a nyolcvanas években is egy olyan, hetente megjelenő kőnyomatos kiadvány volt, melyből a magyar és a világegyház híreiről is tájékozódhattunk” – idézte fel köszöntőbeszédében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke.

Hozzátette, az MKPK titkára volt, amikor felmerült a gondolat: korszerűsítsék a lapot, legyen ez a Magyar Katolikus Egyház online hírcsatornája. Az MKPK által elfogadott javaslatot Neumayer Katalinnal együtt valósították meg. Az első időszak nem volt könnyű, ám lelkesen vágtak neki a feladatnak. „Az is célunk volt – emelte ki az MKPK elnöke –, hogy ne minket tematizáljanak, hanem mi nyújtsunk magunkról hiteles híradást.

Napjainkban a Magyar Kurír bekerült az online sajtó világába, s bátran állíthatjuk, ha egyházi hírekről van szó, a legfőbb forrás a Kurír.

Az is látható, hogy a kommunikáció formái gyorsan változnak, vagyis van még lehetőség a fejlődésre. A Magyar Kurír és az Új Ember is az evangelizáció fontos eszköze, az Egyház híreiről az érdeklődő olvasók ezekből tájékozódhatnak hitelesen. E két orgánum egy olyan értékrendet képvisel, mely gyökeresen szakít azzal a stílussal és hangnemmel, mely napjainkban a sajtót jellemzi.

A Magyar Kurír és az Új Ember a szeretet és az evangélium szavain keresztül szól az olvasókhoz.

Azt kívánom, hogy ez továbbra is sikeresen működjön” – zárta köszöntőjét Veres András püspök, az MKPK elnöke.

A díjátadón a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztőségének munkatársai is jelen voltak.

A Magyar Kurír – amely ma a magyar Katolikus Egyház félhivatalos internetes hírportálja – 1911 óta létezik. Munkatársai kezdetben a Katolikus Egyház részére állítottak össze sajtószemlét; 2005. május 15. óta pedig online formában nyújt tájékoztatást az olvasóknak. Az MKPK döntése alapján a Magyar Kurír 2017-től az Új Ember hetilap, az Adoremus liturgikus kiadvány és az Új Ember Kiadványok (könyvek) kiadója. Az Új Ember Magyarország katolikus hetilapja, 1945 óta jelenik meg.

* * *

Bodnár Dániel 1954. január 7-én született Budapesten. Az általános iskola elvégzése után a kőbányai I. (Szent) László Gimnáziumba járt, érettségit az újbudai József Attila Gimnáziumban (ma Szent Imre Gimnázium) tett, levelező tagozaton. 1976-ban felvették az ELTE könyvtár–történelem szakára, 1983-ban diplomázott. Később, 1992-ben magyar szakból is diplomát szerzett, szintén az ELTE-n. 1974 és 1981 között tagja volt a H.U.R.K.A. amatőr színpadnak.

Tizenhét éves kora óta él benne a vágy, hogy író és újságíró legyen. Első elbeszélése 1985-ben jelent meg az Élet és Irodalomban. 1987-ben a Mozgó Világban publikált. A kezdet című kisregényéért Népszava-ösztöndíjat kapott. 1989–90-ben elvégezte az IGEN ifjúsági katolikus lap által szervezett újságíró-tanfolyamot. Tanárai Czakó Gábor és Halász Lajos voltak. Újságíróként 1990 novemberétől dolgozik, ekkor került a Miniszterelnöki Sajtóirodára.

A Magyar Kurírnál majdnem harminc éve, 1994 óta dolgozik. 2016-tól az Új Embernek is munkatársa. Az elmúlt csaknem harminc esztendőben több ezer interjút, tudósítást, riportot, esszét, recenziót írt. 2003-ban megkapta a Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíjat. Újságírói munkái mellett számos szépirodalmi műve is megjelent különböző kiadóknál.

*

Bókay László 1957. október 2-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban végezte, ahonnan a tudáson kívül életre szóló barátságokat, tanárai múlhatatlan példáját és szeretetét vitte magával az életbe. Az érettségi évében és aztán még sokáig azt hitte, hogy színésznek kell állnia; többször meg is próbálkozott a főiskolai felvételivel. Díszletező lett a Madách Kamaraszínházában, segédrendező a televíziónál, végül mégis a fotózást választotta élethivatásul. 21 évesen felvették a fotóiskolába, majd egy évvel később már a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozott. Kollégái biztatására 1985-ben felvételizett az ELTE-re, irodalom szakra, ahol öt évvel később Rónay László vezetésével a Radnóti Miklósról készült fotókról írta meg diplomamunkáját.

Rónay László hívta 1991-ben az Új Emberhez, így több mint 30 éve dolgozik a Katolikus Egyházban. 1999-ben feleségével és két gyermekével Rómába költözött, így lett a katolikus hetilapnak hat évre „kiküldött tudósítója”. Hazaköltözése előtt ő volt az, aki Szent II. János Pál temetéséről és Joseph Ratzinger pápává választásáról római tudósítással jelentkezett. Később ő tájékoztatta az Új Ember olvasóit Ferenc pápa megválasztásáról is.

*

Mészáros Ákos 1955-ben született Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett 1973-ban. Ezt követően a Magyar Újságíró Iskola hároméves Tördelőszerkesztő Akadémiáján szerzett diplomát. 1973 és 1990 között a Ludas Matyi szatirikus hetilapnál újságíró-gyakornok, majd az oklevél megszerzése után tördelőszerkesztő volt. 1976-tól az ELTE magyar–népművelés szakos hallgatója volt. 1990 nyarától az Üzlet című gazdasági napilap művészeti vezetőjeként dolgozott. 1993 januárjában az akkor Magyarország legolvasottabb napilapja új tipográfiájának megtervezésére hívták. Ő lett a lap művészeti vezetője, egészen 2005-ig dolgozott itt. Részt vett a kiadó műsorújságjának elindításában és hetente megjelenő mellékletének grafikai megtervezésében is. A 2000-es évek elejétől a budai ciszterci Szent Imre-templom negyedévenként megjelenő lapját, a Lépcsőt – melyben írásai, fényképei, grafikai munkái is rendszeresen megjelentek – áttervezte, modernizálta és tördelte. 2005-ben Dunaharasztiban válogatott portrérajzaiból, fényképeiből és tájképeiből nyílt kiállítás. 2006-tól 2009-ig a Magyar Hírlapnál dolgozott tervező-tördelőszerkesztőként, ahol a Föld című, hatvannyolc oldalas színes magazint tervezte és tördelte hónapról hónapra. 1996-ban hívták először tanítani: kiadványszerkesztőket, tördelőket és újságírókat is oktatott.

2009-től, vagyis tizenöt éve az Új Ember és a Magyar Kurír munkatársa. Írásai, esszéi főleg a képzőművészet témakörében jelennek meg a Mértékadó hasábjain és a Magyar Kurír online felületén.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria