Pro Urbe Hódmezővásárhely díjat kapott Majoros Mária Ármella domonkos nővér

Majoros Mária Ármella nővér 86 évesen is a városban élők lelki javát szolgálja.

Majoros Mária 1929-ben Hódmezővásárhelyen született, gazdálkodó szülők második gyermekeként. Gyermekkorát a Tisza melletti Farkiréten töltötte. Harmadik elemitől kezdve a domonkos nővérek iskolájába járt Hódmezővásárhelyen, egészen a mezőgazdasági szakközépiskola befejezéséig. Megrázó élmény volt számára a II. világháború időszaka, érettségi előtt megtörtént az iskola államosítása, beköszöntött az új rendszer.

A szerzetesi hivatás elevenen élt benne, misszióba vágyott, de a vasfüggöny miatt már nem lehetett kijutni az országból. Jezsuita lelki kísérőjének javaslatára felvételét kérte a domonkos rendbe, és két héttel az érettségi után, 1949-ben megkezdte Szarvaskenden jelöltidejét, majd a noviciátust. Az országban uralkodó politikai és társadalmi helyzet miatt – a szerzetesrendeket tudvalevőleg feloszlatták – tizenegy hónap után fogadalom nélkül el kellett hagynia a noviciátust, és haza kellett térnie.

Szüleit kuláknak nyilvánították, elvették vagyonukat, tanyájukat el kellett hagyniuk. Mivel szülei nem dolgozhattak, rá hárult a családfenntartó szerep. Szegeden a konzervgyárban kapott fizikai munkát, de az idény befejeztével elküldték. Hosszú munkakeresés után 1952-ben felvették a hódmezővásárhelyi társadalombiztosítási igazgatósághoz, később Szentesre, majd Szegedre kerül, ahonnan 32 év szolgálat után főkönyvelőként vonult nyugdíjba.

A legnehezebb időben is hűségesen végezte a hódmezővásárhelyi fiatalok körében a pasztorális munkát, titokban, mindig más-más családnál találkoztak. Illegálisnak minősített tevékenysége miatt állandóan megfigyelték, házkutatásokat tartottak nála, besúgókat szerveztek be környezetébe. Minden akadály és nehézség ellenére átörökítette a városban meggyökerezett jezsuita és domonkos lelkiséget. Nyaranta a fiatalokat táborba, lelkigyakorlatra vitte. A rendszer figyelme fokozatosan csökkent, de domonkosként csak 1978-ban tudott örökfogadalmat tenni titokban. Munkája gyümölcseként számos papi és szerzetesi, szerzetesnői hivatás indult el Hódmezővásárhelyről.

1984-ben, 55 évesen kezdte meg tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia levelező tagozatán, hogy teológiai tudását elmélyítse, és felkészüljön a történelmi helyzet megváltozása utáni újabb kihívásokra, aktívabb szolgálatra.

A domonkos nővérek 1991-es újraindulásakor Szombathelyen kezdte meg klauzúrás életét, majd a Budakeszin létesített házukban volt házfőnök. A renden belül is a fiatalok képzése volt a feladata, illetve a helyi egyházközösségekben a fiatalokkal való foglalkozás. 2001 őszén kárpátaljai misszióba küldték. Előbb Beregszászon nyílt rendházuk, majd két év múlva Ungváron. Mindkét helyen házfőnök volt, emellett az általuk létrehozott Magyar Katolikus Egyetemi Kollégium vezetője. Kárpátalján a mélyszegénységben élők között is dolgozott, cigánypasztorációt is végzett.

2004 nyarán az általános főnöknő hazarendelte a misszióból Ármella nővért, és azzal bízza meg, hogy készítse elő a nővérek Hódmezővásárhelyre történő visszatelepülését. Napra pontosan 102 évvel az első közösségalkotás után 2005. augusztus 18-án a csongrádi városban Ármella nővér házfőnöki vezetésével, négy nővértársával együtt újraindult a domonkos nővérek klauzúrás élete, aktívan részt vállalva a város hitéleti és lelkipásztori munkájában. 2006 őszétől a domonkos nővérek hivatalosan is ismét megkezdték oktató-nevelő munkájukat az általuk fenntartott hódmezővásárhelyi Mária Valéria Keresztény Óvodában.

Fotó: Promenád.hu

Magyar Kurír