A karitatív szervezet tájékoztatása alapján a program európai uniós finanszírozásból, vissza nem térítendő támogatással a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
A részleteket ismertetve azt írták, hogy a program segítségével csökkenteni szeretnék Magyarország háromszáz leghátrányosabb helyzetű településén élő emberek munkapiaci sérülékenységét. A célok között szerepel a munkaerőpiaci integráció növelése és a nyílt munkaerőpiaci jelenlét erősítése is – tették hozzá.
Ez olyan komplex, foglalkoztathatóságot elősegítő eszközrendszer kialakításával és működtetésével valósítható meg, amely fenntartható módon, helyi erőforrások mobilizálásával nyújt támogatást a programba bevont személyeknek – emelte ki az MMSZ a közleményben.
A képességek és készségek fejlesztésén túl helyi gazdálkodásra alkalmas belterületek kialakítása, műhelyek és kisüzemek létrehozása, valamint az értékesítési folyamat megszervezése, a helyi beruházások létrejöttének ösztönzése és hosszabb távú megtartása is cél. Hozzátették, hogy a projekt alapvető pillére a településeken élők öngondoskodó képességének erősítése.
Az MMSZ a Felzárkózó települések program megvalósításában részt vevő szervezetek számára pályáztatás útján támogatást ad tovább azzal a céllal, hogy a partnerszervezetek hasonló projektjeiket megvalósíthassák. A program – amelyről részletek a www.maltaialapitvany.hu és www.fete.hu oldalakon találhatók – 2026. június 30-ig tart.
Forrás: MTI
Fotó: Fete.hu; Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria