Pszichodráma egy vulkán tövében – A Rejtélyes jég című sorozatról

Közéjük tartozik a Katla is – a neve vízforralót jelent –, mely bár utoljára száz évvel ezelőtt tört ki, két évtizede ismét aktív, és a szakértők szerint a közeljövőben komoly gondokat okozhat. A Baltasar Kormákur nevével fémjelzett Rejtélyes jég (Katla) című sorozatban a vulkán aktivitása már annyira veszélyes, hogy a közeli Vík í Mýrdalból szinte mindenki elköltözött. Csupán néhány lakos maradt, ők is csak azért, hogy segítsék a vulkáni tevékenységet vizsgáló tudóscsoport munkáját. Fél szemmel mindenki a hegyet lesi, arra azonban senki sem számít, hogy ezúttal nem a forró láva, a hamu vagy a füst okozza majd a felfordulást, hanem valami, azaz valaki egészen más. Egy nap ugyanis feltűnik egy tetőtől talpig megszilárdult lávába burkolózott nő, akiről kisvártatva kiderül, hogy azonos egy nemrég eltűnt és halottnak hitt hegyi mentővel.

Ása (Íris Tanja Flygenring) előkerülése mindenkit megdöbbent, de leginkább a testvére, Gríma (Guðrún Ýr Eyfjörð) lepődik meg. Annak idején egy turistacsoportot próbáltak kimenekíteni a hóviharból, ekkor maradt le valahogy és tűnt el Ása. Gríma olyannyira nem tudta túltenni magát a nővére elvesztésén, hogy pszichiáter segítségére szorult, ráadásul azóta a házassága sem olyan, mint annak előtte. A városka lakóiban csak lassan tudatosul Ása rejtélyes felbukkanása, ám mielőtt bármire is jutnának, megjelenik egy másik nő is, ugyanúgy lávába öltözve. Ő nem más, mint a svéd Gunhild (Aliette Opheim), aki Ása és Gríma apjának, Þórnak (Ingvar Sigurðsson) volt egykor a szeretője. Ez már végképp értelmezhetetlen, tekintettel arra, hogy Gunhild jelenleg is él, olyannyira, hogy fiatalabb hasonmásának megtekintésére azonnal a városba érkezik. Nem sokkal később a rendőr Gísli (Þorsteinn Bachmann) beteg feleségének egészséges változata bukkan fel, majd a vulkanológus Darri (Björn Thors) rég halott fia jelenik meg, mind a kettő vastag lávaréteggel borítva. 

Nem, nem téved az, akinek ismerős valahonnan ez a forgatókönyv. Stanisław Lem Solaris című regényének – melyet Andrej Tarkovszkij és Steven Soderbergh is megfilmesített – nagyon hasonló az alaptörténete. A lengyel sci-fi-író művében az űrállomáson megjelenő „vendégeket” a Solaris nevű bolygó óceánja hívja elő az emberi tudat „elszakadt, körülzárt, elfojtott és befalazott” emlékképei alapján. A különbség annyi, hogy ott a „vendégek” mindegyike egy rég elhunyt családtag hasonmása, a Katla című sorozatban viszont, mint láthattuk, még élő emberek feljavított változatai is előkerülnek.

Bár a Katla erénye nem az eredeti forgatókönyv-ötlet, ez nem jelenti azt, hogy unatkozni fog, aki megnézi. Annak ellenére sem, hogy a cselekményvezetést nem a mozgalmasság jellemzi. Manapság számtalan olyan sorozatot láthatunk, melyekbe a párbeszédek nagy része érezhetően csak azért került be, hogy kitöltse a nyolc-tíz rész üresjáratait. Ezúttal azonban ez egyáltalán nem hiba, sőt, a lassú vonalvezetés révén adhatjuk át magunkat annak a sajátos hangulatnak, melyet kizárólag egy izlandi vulkán lábánál érezhetünk. Mivel időnként a szél is a hegy felől fúj, mindent hamu borít, az autókat éppúgy, mint a házakat és az utakat. (A sorozatot nézve az ember erős indíttatást érez arra, hogy az aktuális rész után nekiálljon maga körül egy alapos portörlésnek.) Az ábrázolt miliő pont megfelel egy ilyen titkokkal teli sorozatnak.

A történet azért is folydogálhat ráérősen, mert bármily furcsa, valahogy senki sem igazán kíváncsi a rejtély valódi megoldására. Þór tudomásul veszi, hogy egykori barátnőjéből kettő van; egy darabig Darri és az időközben a városkába érkező felesége is belenyugszik, hogy személyiségzavaros gyermekük ismét köztük van; Gísli pedig nem csak örül annak, hogy feleségéből feltűnt egy egészséges változat is, de azon kezdi törni a fejét, hogyan tudná ezt a maga javára fordítani. Egyedül Gríma nem törődik bele Ása előkerülésébe. Sejti, hogy valami nem stimmel, ezért nyomozni kezd, szeretné ugyanis kideríteni, hova lett a nővére azon a végzetes napon. S amikor már egy lépéssel közelebb kerülne a megoldáshoz, váratlanul megjelenik… ő maga. 

„Voltaképpen már biztosan tudtam, hogy ez nem Harey, és majdnem biztosan, hogy ő ezt nem tudja” – mondja Kelvin Stanisław Lem regényében. Az űrhajós számára komoly tudományos és erkölcsi dilemmát jelent, hogy mit kezdjen rég halott feleségének utánzatával. A Katla másolatainak vannak emlékeik, ám ha valaki jobban kikérdezi őket, kiderül, hogy nem azonosak azzal, akinek a formáját magukra öltötték. Vík í Mýrdal lakói csak lassan ébredeznek. Egy darabig nem keresik a racionális magyarázatot, ám idővel rá kell döbbenniük, hogy nem véletlen, ki és kinek jelent meg. A városka lakóinak szembe kell nézniük a múlttal, el kell fogadniuk mindazt, ami történt, felismerve, hogy e sajátos, pszichológiai értelemben vett katladrámán keresztül juthatnak el odáig, hogy önmagukkal és a világgal is megbéküljenek.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Netflix

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. július 25-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.