Pünkösdkor elsőáldozást tartottak, Úrnapján virágszőnyeget készítettek Passaicban

Külhoni – 2024. június 4., kedd | 15:32

Pünkösdkor négy gyermek találkozott első alkalommal az Oltáriszentségben lakó Üdvözítővel. Két héttel később, Úrnapján a plébánia együtt ünnepelte az Oltáriszentség szent titkát, és idén először – az anyaországi hagyományhoz hasonlóan – virággal díszítették az oltárokat az amerikai magyarok.

A New Jersey állam északi részén, New Yorktól szűk egy órányi autóútra található egyházközség 1903-as alapítása óta szolgálja a magyar katolikus közösséget. A négy elsőáldozó Magyarországon talán kis szám, de a diaszpórában nagy jelentősége van a folytonosságnak: 2019 óta minden évben van elsőáldozás a passaici Szent István-templomban.

Az elsőáldozás minden katolikus közösség fontos ünnepe, de a diaszpórában különösen fontos az, amit egy otthoni közösségben meg sem említünk, mert természetes: magyarul készülnek fel, magyar hittanra járnak, magyar szentmisén járulnak szentségekhez.

Tudni kell azt is, hogy a magyarországi helyzethez képest nagy különbség a távolság: átlagosan egy-másfél órát utaznak a családok a magyar szentmiséért, tehát a mise időtartama és az oda-vissza utazás félnapos program számukra.

Idén mind a négy elsőáldozó első- vagy másodgenerációs amerikai volt, vagyis mindannyian az USA-ban születtek. Sok erőfeszítéssel, időráfordítással, tanulással, de lehetséges megőrizni a hitet, a magyarságot hétezer kilométerre Magyarországtól is. A passaici Szent István-templom öt hittancsoportja, köztük a jövő évi elsőáldozók és a bérmálkozásra felkészülők is ezt erősítik meg.

Az elmúlt években is megtartották Úrnapján a körmenetet, idén azonban néhány lelkes hívő megszervezte, hogy felépítik, feldíszítik a Magyarországon hagyományosnak számító sátor stílusú oltárokat, sőt, még virágszőnyeg is készült.

Hogy ez miért nagy szó itt? Az Egyesült Államok minden államának van egy szlogenje. New Jersey-é hiába Garden State, vagyis kertállam, New York vonzáskörzete teljesen egybefüggően lakott: ezért és az otthonitól eltérő életstílus miatt nehezebben lehet beszerezni a virágokat és virágszirmokat. Balogh László plébános éppen ezért hangsúlyozta a hagyományteremtés szándékát, és köszönetet mondott a kezdeményezőknek, remélve, hogy a következő években mind többen csatlakoznak a reggeli előkészítő munkához, ami a távolságok miatt igen becsülendő.

Balogh László, azaz Laci atya szolgálata hat év után Passaicban véget ér. Június 30-án búcsúzik az egyházközségtől, hogy augusztusban új helyen kezdje meg papi szolgálatát a Váci Egyházmegyében, ahonnan 2018-ban érkezett. Utóda Juhász Imre eddigi New Brunswick-i magyar lelkész lesz, akit Kevin Sweney patersoni megyéspüspök ugyancsak augusztus 1-jétől nevezett ki a 121 éves egyházközség plébánosának.

Forrás és fotó: Passaici egyházközség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria