Pünkösdöt ünnepeltek a kaposvári börtönben

Hazai – 2024. május 24., péntek | 14:49

Horváth József, a kaposvári katonai helyőrség kiemelt tábori lelkésze, honvéd ezredes mutatott be szentmisét május 20-án, pünkösdhétfőn a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.

A helyi adottságoknak megfelelően az „emeleti teremben”, a börtönkápolnában gyűltek össze a szentmise résztvevői és hallgatták meg a Szentírás pünkösdi örömhírét: velünk a Szentlélek!

Szentbeszédében a tábori lelkész elmondta, hogy akkor is és ma is, sőt a jövőben is, egészen a világ végéig velünk van a Szentlélek. Aki befogadja, annak új, hússzívet ad az Úr. Itt a lehetőség, hogy megváltoztassuk az életünket. Nem kell hogy osztályrészünk legyen a kicsapongás, tisztátalanság, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, gyilkosság, részegeskedés és az ezekhez hasonlók. Az új hússzív megtermi a Lélek gyümölcseit, ami a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

Perlaki József, a Cursillo önkéntese tanúságot tett arról, hogy évekkel ezelőtt pünkösdkor indult el benne a változás, melynek következtében mára megkeresztelt, egyházi házasságban élő, bérmálkozott és rendszeresen gyónó, szentáldozáshoz járuló Krisztus-követővé vált.

A szentmisét a tábori lelkész Sitkei Lukács, a Kaposvári Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze diakónusi szolgálatával és Lelovics László, a Magyar Testvéri Börtöntársaság önkéntese zenei szolgálatával mutatta be. Az ünnepi alkalmon a fogvatartottak közül többen szentgyónáshoz, majd szentáldozáshoz is járultak.

A börtönlelkész Papp Miklós morálteológus gondolatait idézve hangsúlyozta: az emberi együttélés sikerét két irányból tudjuk előmozdítani. Felülről, kívülről a jog eszközével, a rendőrség, kamerák, jogszabályok, börtönök révén. Azonban már Tolsztoj is megmondta: egy társadalmat nem lehet jobbá tenni még több börtönnel és lánccal. Szükség van arra is, hogy belülről is motiváljuk az embereket a jóra. Ezért fontos minden társadalomban a kultúra, a sport (abban is a fair play), a tudomány és a vallás támogatása. A társadalomnak megéri ezekre is költenie, hogy ne kelljen még több kamera, rendőr, börtön.

Egy társadalom annál jobb, minél inkább magától jó.

A szentgyónásban nem lesöpörjük a bűnt, hanem belső gyógyulásra indítjuk. A gyónás kegyelmi ereje oda érhet el, ahová semmilyen jogszabály, börtön sem. A börtönőrök is tudják, hogy az ő munkájuk is könnyebb, ha van börtönlelkész. A társadalom, a jogalkotás brutalizálódását segíti elő, ha letagadjuk, semmibe vesszük mindazon nevelő erőket, akik belülről igyekeznek az embert a jó felé mozdítani.

Az ártatlant meg kell védeni, a bűnöst be kell zárni, de nem kell brutalizálni

– emelte ki Sitkei Lukács.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria