Puskely Mária: Boldog Batthyány-Strattmann László

Személye már életében legendává vált, mindenki szentként tisztelte. II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában avatta boldoggá a szegények orvosát.

Puskely Mária forrásművek – családi naplók, fényképalbumok, hivatalos okiratok, kórházi naplók, levelek, visszaemlékezések, tanúvallomások, korabeli újságcikkek – alapján, kronológiai sorrendben kíséri végig Batthány-Strattmann László életútját.

A tizennégy gyermekes családba született László lelkében kitörölhetetlen nyomot hagytak szüleivel kapcsolatos fájdalmas emlékei: édesapja csaknem húszéves házasság után elhagyta édesanyját, aki mindvégig rajongásig szerette, kész lett volna megbocsátani férje hűtlenségét, de ő még a halálos ágyához sem ment el. Batthyány-Strattmann László számára a sugárzó jóságot édesanyja testesítette meg. Tőle tanulhatta nemcsak az odaadó, áldozatos szeretetet, hanem a mindent felejtő megbocsátás erényét is. Az anya meleg szeretete alapozhatta meg bensőséges Mária-tiszteletét. Azt, hogy később mint orvos mindent elkövetett a születő életeket hordozó édesanyákért, annak egyik motívuma ugyancsak gyermekkori élményeiben keresendő. Katolikus hitének elmélyülésében pedig kiemelkedően fontos szerepe volt feleségének, Coreth Mária Teréziának, aki segítette őt az orvosi munkában is. Mindketten megtapasztalták, hogy Isten iránti szeretetük mélyülésével arányosan növekszik egymás iránti odaadó szerelmük. Az Úr bőségesen megáldotta házasságukat, tizenegy gyermekük született.

A korabeli források alapján László ifjú korában indulatos természet volt, ezért tudatosan gyakorolta a keresztény aszkézist, de mindezeken túl hatalmas léptekkel haladt az Isten- és emberszeretet útján. „Nincs nagyobb boldogság, mint szívünkben a Teremtővel élni” – írta naplójában. „Ez a teremtő, gyógyító, irgalmas szívvel szerető Isten vette hatalmába László doktor szívét, hogy kialakítsa benne szeretett Fia képmását.” Kezdettől fogva szinte csak a legszegényebbeket gyógyította, olyanokat, akik egyébként – anyagiak híján – orvosi segítség nélkül maradtak volna, vagy egész egzisztenciájuk ráment volna akár a gyógykezelésre, akár a szükséges gyógyszerekre. A szegényeket nemcsak ingyen gyógyította, de még alamizsnát is adott nekik, útiköltségeiket is kifizette. A szegények orvosa így foglalta össze doktori „teológiáját”: „Szeretem betegeimet. A beteg tanít meg arra, hogy Istent mindig jobban szeressem, mivel a betegben Istent szeretem, ezért nekem sokkal többet segít a beteg, mint én tudom segíteni őt.” Az orvosi hivatást tiszta felebaráti szeretetből választotta és gyakorolta. „Betegeinek úgy szolgált, mint magának az Úr Krisztusnak.”

Batthyány-Strattman László harmadrendi ferences szerzetes volt, és Assisi Szent Ferenc mondása – „Istenem és mindenem” – megjelölte egész életét. „A herceg mélységes istenszeretetéből fakadt az emberek iránti szeretete… Ferences apostoli buzgóság hatotta át… Sajátosan ferences vonása lett az alázat és az Isten iránti hála, nemkülönben a vidám, szívbéli derű.” Vallotta, hogy a teremtett világban rend és célszerűség uralkodik. Minden engedelmeskedik Isten törvényének, méltó tehát, hogy az ember is szabadon Isten dicsőségére éljen. A dokumentumok szerint a szegények orvosa állandóan Isten jelenlétében élt. Műtétei előtt mindig imádkozott. Mindennapi életében „csodálatos módon egyesítette a tevékenységet és a szemlélődést.”

Batthyány-Strattmann László harmincéves orvosi hivatása során folyamatosan a krisztusi irgalmas szeretet szellemében végezte gyógyító munkáját. A szenvedések azonban sem őt, sem feleségét nem kerülték el. Legidősebb gyermekük, a zongoraművésznek készülő Ödön húszéves korában tragikus hirtelenséggel meghalt, heveny vakbélgyulladásban. Az orvos édesapa fogta le szeretett fia szemét, majd így szólt családjához: „Gyerekek, most mindjárt felmegyünk a kápolnába, s megköszönjük a Jóistennek, hogy Ödönt húsz éven át nekünk adta.”

Az orvosi munkájában oly sok ember szenvedését enyhítő Batthyány-Strattmann László életének utolsó másfél esztendejében rettenetes fájdalmakat élt át. Szervezetét az egyik legborzasztóbb rákfajta, a hólyagrák támadta meg. Isten jóságába és irgalmába vetett hite azonban tizennyolc hónapig tartó keresztútja során sem rendült meg. Ezt az egész család számára szomorú és katarzisos időszakot Blanka lánya örökítette meg. Édesapja a legnagyobb fájdalmai közepette is arra vágyott, hogy kivigyék a szanatórium teraszára, hogy „ott minden embernek szétkiáltsa, mily jó az Isten, mennyire szereti őt, és hogy minden embernek mennyire szeretnie kellene az annyira jóságos Istent.”

A család Isten jóságába vetett rendíthetetlen hitét mutatja az is, hogy az ekkor szintén súlyos műtéten átesett feleség, „Mizl” a következőket írja: „Mégse veszítsük el bátorságunkat. E nagy szenvedések közepette biztosan Isten kedvencei közé számíthatjuk magunkat, s ezért vidámnak kell lennünk és megőrizni egyensúlyunkat.”

Batthyány-Strattmann László áldozatos gyógyító szolgálatát talán egyik kollégája, Ottokar Zajicel foglalta össze a legjobban: „Sem Európában, sem Amerikában, akár az egész világon, egész orvosi praxisom alatt mind a mai napig nem találkoztam olyan orvossal, aki orvosi hivatását egy katolikus orvos alapelvei szerint oly teljesen gyakorolta volna, mint ő. Véleményem szerint ő nemcsak orvos a hercegek között, hanem herceg az orvosok között”.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír